2013. január 31., csütörtök

"Rokkant vagyok, nem csaló!" Bányászok tüntettek Budapesten

A BDSZ már tavaly novemberben meghirdette a demonstrációt a múlt év eleje óta hatályos módosítások miatt, de akkor elhalasztotta, mert ígéretet kapott a kormánytól a probléma megoldására, ám ez véleményük szerint elmaradt.
   
A minisztérium épülete előtt kedden délután mintegy ezren gyűltek össze. A demonstrálók szakszervezeti zászlókat vittek, többen táblákat is tartottak, egyebek között "Rokkant vagyok, nem csaló!" felirattal. A tömegben a BDSZ tagok mellett a szolidaritásukat kifejező vasas, és vasutas szakszervezetek képviselői is jelen voltak.
   
A bányászok nyugdíjakkal kapcsolatos sérelmeit Rabi Ferenc BDSZ-elnök ismertette. Elmondta: a külfejtésnél dolgozók egészségét a 300 méteres nyílt mélység ugyanúgy károsítja, mint a föld alatti bánya, ezért kapták meg korábban a külfejtésen dolgozók is a 30 év munkaviszony után járó bányásznyugdíjat, azonban a múlt év elejétől megvonta tőlük ezt a kormány.
   
Sérelmezte a kedvező nyugdíjátlag-számítás megszüntetését is. Ennek lényege az volt, hogy akik 15 évnél többet dolgoztak föld alatt, de a nyugdíjuk kevesebb lett, mint az átlagos bányásznyugdíj, akkor ez utóbbit kapták.
   
A bányászok harmadik követelése, hogy a III. csoportos rokkantsági nyugdíjasok kapják vissza eredeti járandóságukat - mondta Rabi Ferenc. A III. csoportos rokkantsági nyugdíjasok átlagos nyugdíja 120 ezer és 130 ezer forint közé esett. A múlt év elejétől azonban elveszítették a nyugdíjukat azok, akiket munkára alkalmasnak minősített az orvosi bizottság. Olyan emberekről van szó, akik Pécs környékén, valamint Észak-Magyarországon nem jutnak munkához - hangoztatta a szónok.
   
Az elnök beszámolt arról, hogy jogi lépéseket tettek a megváltoztatott nyugdíjszabályok visszaállítására. Az Alkotmánybíróság korábban ugyanis kimondta, hogy az emberek élethelyzetét egyik napról a másikra nem lehet drasztikusan megváltoztatni - hívta fel a figyelmet. A rokkantsági nyugdíj megvonása ezer bányászt érint, a bányász-átlagnyugdíj lehetőségének választása pedig kihat a volt urán- és bauxitbányászokra is, akik még ezután mennek nyugdíjba, így tehát több mint 10 ezer emberért demonstrálnak - hangoztatta.
Tovább : atv.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése