2012. március 29., csütörtök

Világi szent lett Orbán Viktor Lengyelországban ?Magyarországon miért nem ?

              Világi szent lett Orbán Viktor Lengyelországban ?Március 15-i beszéde után a lengyel vendégek világi szentként tisztelik Orbán Viktort.Magyarországon miért nem ? Lehet azért mert a magyarok nem annyira vallásosak mint a lengyelek? Az is lehet,hogy nem lehet szentté avatni egy élő embert ?Ha képre tekintünk,akkor azt lehet látni,hogy Orbán Viktor szereti ha tisztelik '
Orbán lengyel szent lett
(Hír24)
A Gazeta Wyborcza című baloldali liberális napilap hétvégi kiadásában Budapestet a lengyel jobboldal új zarándokhelyének nevezi, a salon24.pl független publicisztikai honlap két írásában a magyar kormányfő csütörtöki ünnepi beszédét és az unió reakcióját kommentálja.
Az újság szerint a lengyel jobboldal támogatói Budapestre "új, világi szentjükhöz", a magyar kormányfőhöz zarándokolnak. Kiemeli, hogy a Magyarországot a szabadság példaképének tekintő lengyel "mentális menekültek" támogatását a magyar kormányzat ki tudta használni marketingjében, de valójában "nélküle is boldogul".Forrás>> http://fn.hir24.hu/itthon

Elnök úr, gondolja át! Az elnök úr nem gondolja át' NEM mond le '

Példátlan cikk jelent meg a Magyar Nemzetben Elnök úr, gondolja át ' címmel.Még nem volt példa arra hogy ilyen nagy mértékben legyen támadva Schmitt Pál jobboldalról.Azt már a megválasztása óta láthatjuk,hogy baloldalról van folyamatosan támadva az elnök úr.De miért lett megtámadva jobboldalról?Ez egy rejtély számomra.Ha a kétharmadnak jó Schmitt Pál,akkor miért nem jó a többi magyarnak.Azt mondhatná valaki,hogy a támadást Gyurcsány irányítja.De a Magyar Nemzetet is Gyurcsány irányítja? Ez már egy vicc'Az Echo TV-ben a Demokrata-kör védte meg Schmitt Pált.Lesz harmadik Békemenet ?A Hir TV is negatív színbe tudósított az ügyről,nem védte meg az elnököt. Schmitt Pál nem mond le '-ezt közölte az M1 csatorna.Miért mondjon le ?Mások is hasonló módon szerezték meg a doktori címet?Doktori címet kapott több tudós tiltakozik .Kíváncsi lennék a magyarok véleményére.Miért lett támadva Schmitt Pál jobboldalról? Kegyvesztett lett?Pedig mindent aláírt amit lehetett' Kitől függ a sorsa ? Erkölcsileg alkalmas az elnöki posztra? Ki áll a támadás mögött?Mert ezt nem tudták,csak most ?Kinek áll érdekében Schmitt Pál lejáratása?Ezek olyan kérdések,melyekre hamarosan megkapjuk a választ.Schmitt Pál még Magyarország elnöke.Meddig?
Rendkívüli lehetőséget szalasztott el tegnap a Szöulban tartózkodó köztársasági elnök. A húsz éve írt kisdoktori dolgozatát vizsgáló egyetemi tényfeltáró bizottság régóta várt jelentésének nyilvánosságra kerülése után Schmitt Pál közölte: nem mond le a köztársasági elnöki posztról. Sőt, a jelentést egyfajta elégtételnek tekinti. Tovább a cikkre >>

2012. március 26., hétfő

Megússzák a kegyetlenséget Kremsmünster szadista papjai?Igen' Az elévülés miatt.

Sajnos ezt is megússzák a papok,mert hatályban van az elévülés törvénye.12 pap közül csak egyet vonnak felelősségre.Nem az számít amit tettek,hanem az hogy a bűn elévült. A törvény nem az áldozatokat védi.Milyen volt az élet a kolostorban?Olvassák el a teljes cikket '
Tárgyakat dugtak a diákok végbelébe, rendszeresen verték és szexuálisan zaklatták őket az ausztriai kremsmünsteri apátságban - állítja a Profil című osztrák lap a birtokába jutott nyomozati iratokra hivatkozva. A szadista visszaélésekkel gyanúsított tizenkét pap közül tizenegy biztosan megússza. Az állítólagos áldozatok szerint a papok úgy bántak velük, mint a nácik, feljelentést tenni pedig nem mertek, mert az apátság befolyása a rendőrségig is elért.
Panaszt tesz a kremsmünsteri apátság 40 diákja az intézményben évtizedekig tapasztalható visszásságok miatt - írja a Profil című osztrák hetilap. A Profil szerint a kilencvenes évekig a kremsmünsteri bencés apátság több száz kolostori diák számára maga volt a pokol, miután naponta erőszakoskodtak velük az ott lakók, szexuálisan kihasználták, érzelmileg felőrölték őket.
A felső-ausztriai Kremsmünsterben, közvetlenül a tanácsháza mögötti téren áll az apátság. "A kolostor polipként foglalja el a helyet" - idézi a Profil a 46 éves Jürgen Öllingert, aki állítása szerint éveken át szexuális zaklatásnak és testi bántalmazásnak volt kitéve az apátságban. Öllinger ma evangélikus pap Villachban.
A kolostor szellemi és gazdasági befolyása hosszú ideig mindent elfedett - állítja a lap. Így történhetett meg, hogy bár a diákok naponta szereztek sérüléseket, és szenvedtek a kegyetlen bánásmód miatt, feljelentést egyetlen esetben sem tettek. Eljárás többször indult, de sosem vezetett eredményre. Ha egy tanítvány anyja testi sértés miatt feljelentést akart tenni, a lap szerint a csendőrség nem intézkedett.
Forrás: Wikimedia Commons
Az állítólagos áldozatok szerint a papok úgy bántak velük, mint a nácik 


Megkerült az Atlanti-óceánon eltűnt magyar kenus Rakonczay Gábor

             Rakonczay Gábor aki eltűnt az Atlanti - óceánon ,megkerült' Életben van sőt kikötött az Antiqua szigetén.Erről a jó hírről felesége számolt be.
A Szólóvitorlázás nevű Facebook-oldal hétfő éjjel tette közzé a kenus feleségére hivatkozva a hírt, miszerint Rakonczay a 61. napon kikötött Antiguán, így majdnem húsz nappal a tervezett időpontnál korábban ért partot. "A közös, 2007-es utunk (erről itt olvashat bővebben) adta a magabiztosságot, amiatt tisztában voltam azzal, hogy milyen körülményekkel kell megküzdenie, hogy egy ilyen kis hajóval mit jelent odakinn az óceánon, az elemek között a lét. Tudtam, hogy bármire képes, tudtam, hogy a hajó is egy szuperhajó.
Éjfél körül tudtam meg a hírt, hogy Gábor kikötött ottani idő szerint délután kikötött, az antiguai kikötőben átment egy vitorláshoz és az ő műholdas telefonjukon keresztül tudott engem felhívni. Az ő telefonja a két borulás következtében víz alá került, a második borulásnál a szellőzőn keresztül ömlött be a víz, Gábor a kabinablakon keresztül kimászott, hogy átfordítsa a hajót, de ekkor még több víz ömlött be. Fejjel lefelé, vízzel megtelve a víz felszínén állt a hajó, amelynek tíz centire lógott ki a hasa, Gábor a tőkesúly segítségével megpróbálta berántani, de ez a rengeteg víz miatt nem sikerült, végül jött egy hullám, amely elég nagy volt ahhoz, hogy átfordítsa" - nyilatkozta Rakonczay Viktória a Neo FM Bumeráng című műsorában.
A tervek szerint Viktória kedden utazik Rakonczay Gábor után, és a héten hazatérnek Magyarországra.
Forrás : http://www.origo.hu/sport/

2012. március 24., szombat

Bajban van a Fábry Show ? Mentsék meg '

Bajban van a Fábry Show ? Igen,mert visszaesett a nézettségi indexe'Egyre kevesebben nézik Fábry Sándor show-át.Ez nagy baj az M1-nek.A reklám miatt is.Fábrynak ki kell fizesse a csatorna a nagy gázsit.Nincs nagy baj,mert közpénzből fizet.Mi az  oka a visszaesésnek ? Már nem szeretik a stílusát?A jobboldal miért nem támogatja Fábry Sándort.Hazafias kötelessége kellene legyen.' 

Újabb negatív rekordot produkált a Fábry-show a köztévén. A csütörtöki adást a teljes népesség körében mindössze 379 ezren nézték. Míg a Fábry február 2-i első adása a teljes népesség körében 741 ezer nézőt vonzott, a második, február közepén már csak 550 ezret, a harmadikat pedig 510 ezren nézték. Két hónap alatt csaknem a felére csökkent a műsor nézettsége.

A Fábry harmadik adása a közszolgálaton
Fotó - MTVA – Gömör Tamás
A főműsoridős show-t a köztévén két másik műsor is beelőzte, az m1 Híradóját 543 ezren, a Maradj talpon kora esti vetélkedőt 526 ezren nézték.
A közmédia vezetése nyilvánvalóan csalódott, mert nagy nézettségi reményeket fűztek a Fábryhoz. Böröcz István, az MTVA (a közszolgálati médiumok közös tulajdonosi alapja) vezérigazgatója a Fábry show-t bemutató január eleji sajtótájékoztatón annak a reményének adott hangot, hogy a műsor az elejétől bőven túlteljesíti majd a műsorsáv nézettségi átlagát, ami a minimális elvárás. Fábry Sándor akkori elmondása szerint a műsortól a megrendelő azt reméli, hogy "a szeptemberben még a zérus tengellyel többé-kevésbé párhuzamosan futó nézettségi görbéjük főnixmadárként feltámad". Ez a feltámadás csütörtökön elmaradt. Medveczky Balázs MTV-vezér január elején arról beszélt, hogy az új műsor illeszkedik az októberben elindult új műsorstruktúrához, miszerint nívós szórakoztatást is meg lehet jeleníteni a közszolgálatban; arra számít, a Fábry lesz az egyik "zászlóshajójuk" (ennek hallatán Fábry teátrálisan könnyekre fakadt az MTVA szóvivőjének vállán).>>Tovább

2012. március 23., péntek

Ha nincs munkája szedjen gombát '

              Azt nem tudom hogy kinek volt az ötlete a gombaszedés,de az illető egy zseni ' A gombát szeretem enni.Mármint a nem mérges gombákat.Sajnos a magyarok elszoktak a munkától 1989 óta.A munkahelyek többsége megszűnt.A jelenlegi kormány mindent megtesz hogy a magyarok ismét dolgozhassanak.A közmunka az egy igencsak jó ötlet.Ebben az évben indítják be.Már a siker el van könyvelve.Bozótvágástól az árkok takarításáig mindent lehet csinálni és ezért még a magyar kap fizetést is amiből megél.Akinek nincs olyan szerencséje,hogy  közmunkásként dolgozzon,az keressen munkát ' Az egyik ilyen lehetőség a gombaszedés.Tiszta levegő,egy kis mozgás, hajlongás és lesz pénze a magyarnak.Az állam majd exportálja a gombát.Valahogy így tudom elképzelni a kormány politikáját.Az alábbi videó első részét nézzék meg.A többi megnézése nem ajánlott,mert Havas Henrik vendégei beszélik meg.Ők nem értenek hozzá '
 Vigyázzanak a mérgező gombákra ' Információk>> Mérgező gombák' >>Gomba lap '

Éveken át erőszakolta lányát a magyargárdista

Milyen tiszta erkölcsű emberek vannak a Magyar Gárdában ?- tettem fel ezt a kérdést.Milyen szülők ezek ?Mindenkinek lehet véleménye erről az esetről.
Az atv.hu stábja exkluzív interjút készített az erőszakot elszenvedő N. Angélával, aki beszámolt arról, hogy apja hetente kétszer-háromszor élte ki rajta aljas ösztöneit, és az aktusokról videofelvételeket is készített.
Az Új Magyar Gárda korábban válaszolt a témával emailben feltett kérdéseinkre. Eszerint N. Levente és felesége nem gárdista már. "2008-2009-ben kiléptek a gárdából, és ez a sajnálatos esemény jóval utána történt, akkor már nem voltak gárdisták. (...) Kilépésük óta senki nem tartja velük a kapcsolatot a vezetőségből" - írták.

Ez tényszerűen nem igaz, hiszen - mint az áldozattal készített interjúból kiderül - N. Levente gárdistaként is rendszeresen erőszakolta saját lányát.  Teljes cikk >>

Nem lesz nagy ország Magyarország?Románia szerint nem '

           Nem lesz nagy ország Magyarország?Románia szerint nem 'Ezt üzenték Orbán Viktornak a március 15-i beszéde után.A kormánypárt - PDL-  szóvivője a következőt nyilatkozta :
Sever Voinescu, a bukaresti kormány fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párt szóvivője arról fejtette ki a véleményét, hogy Orbán Viktor "a határokon átívelő nemzetegyesítés nagy művét" akarja örökül hagyni az utókornak. A román politikus azt mondta: kellemetlenül érinti, hogy minden évben, március 15-én a román közvélemény lázba jön egy-egy ilyen kijelentéstől.
"Végső soron ez is része egyes emberek politikai megnyilvánulási formáinak, de a legfontosabb az, hogy ezek a túlfűtött pillanatok a közelmúltban sosem jártak komoly következménnyel: Románia az maradt, ami volt, és a romániai magyar közösség is az maradt, ami volt, vagyis a román társadalom része" – tette hozzá. "Ennyi év után már lehet bennünk annyi bölcsesség, hogy megértsük, ezeknek - az olykor talán provokálónak hangzó - szavaknak a pontos értelmét" – fogalmazott.    MTI
          Sok magyar reménykedik egy régi Magyarországról.Meghalnának is érte.De a politikai realitás szerint ez egy távoli álom.Az álmodó Orbán Viktornak ez az egyik álma.Hogyan képzeli el ? Erről nem beszélt.A kettős állampolgárság nem megoldás.A románok is sok Moldávia állampolgárnak adtak kettős állampolgárságot.De Moldávia nem akar Romániával egyesülni.Orbán Viktor megint megmutatta előadói tehetségét.Ismét mondott olyanokat,melyek felzavarták a vizet.Románia nem jó szemmel figyeli az ilyen kijelentéseit .Vajon a nyáron mit mond Orbán Viktor az erdélyi Tusványoson ?Nagy az érdeklődés.Mit nyilatkozott a román ellenzéki - PNL- elnöke ? 
A Gandul című lap ennek kapcsán az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt elnökét, Crin Antonescut idézi. "Hogy mit mond Orbán, az az ő dolga, legalább következetes. Orbán Viktor úr sosem mondott mást, sosem titkolta vízióját ezen a téren" - fogalmazott a román liberális politikus. Hozzátette: szerinte az, ami a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyem ügyében történik, apró, de nem elhanyagolható eleme a jelenlegi budapesti kormányzat víziójának, terveinek. MTI

2012. március 15., csütörtök

1848 március 15,mely megváltoztatta a magyar történelmet'

Sok európai nemzet büszke az 1848-as forradalomra.A magyar nemzet büszke lehet 1848 március 15-re.Ezen a napon tört ki a forradalom Magyarországon .Az összmagyarság ünnepe lett.Mi történt március 15-én ?Ezt szinte mindenki tudja' Mindenhol a földön a magyarok megemlékeznek erről a napról.Van aki ünnepel,van aki nem tud ünnepelni,de megemlékezik.Ez a nap megváltoztatta a magyar történelmet'Egy új világ kezdődött el Magyarországon '
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig.

1848. március 15. 

Aznap korán reggel Petőfi Sándor az ifjúság kávéházába sietett és Vasvári Pált és Bulyovszky Gyulát ott találván, Jókai Mór lakására hívta őket, ahol a 12 ponthoz proklamációt szerkesztettek. Petőfi 8 óra körül társaival a Pilvax-kávéházba ment, a kitűzött időre csak hatan jelentek meg (Petőfi, Jókai, Bulyovszky, Sebő, Gaál Ernő és Hamary Dániel). Itt Jókai felolvasta a 12 pontot és a proklamációt. Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt. Innen indultak el az előzőleges megállapodás szerint először a jogi egyetemhez az Egyetem utcába. Annak udvarán már egy csapat tanuló várt rájuk s ott rögtön széket hoztak Petőfi és Jókai számára, itt Petőfi újból elszavalta előző éjjel írt költeményét, a Nemzeti dalt, Jókai pedig fölolvasta a 12 kívánatpontot. Innen az Újvilág utcai orvosi egyetemre mentek, itt is félbeszakították az egyetemi előadásokat és az előbbihez hasonlóképpen jártak el az udvaron, később pedig a mérnöki és bölcseleti kar hallgatói előtt; ugyanez történt az egyetemi téren is. Ekkor már nemcsak az ifjúság vette őket nagy tömegben körül, hanem az utcáról is nagy közönség csatlakozott hozzájuk, mely nőttön nőtt.
Elhatároztatott, hogy a nép a proklamáció első pontját, a sajtószabadságot, saját önhatalmánál fogva teljesülésbe veendi, amit meg is tett, 10 óra után a siker és lelkesedés hatása alatt a tömeg Landerer és Heckenast könyvnyomdájához vonult a Hatvani utcába, itt a rend és béke fönntartása tekintetéből választmányi tagokul Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Vidats János és Jókai Mór küldettek be. A nyomdatulajdonost felszólították, hogy kívánja-e az el nem kerülhető kényszerítés be nem vártával a kikiáltott tizenkét pontú programot és Petőfi olvasott költeményét cenzúra nélkül kinyomatni? A nyomdatulajdonos engedett, és a kívánt iratok rögtön németre is lefordítva néhány pillanat múlva ezrével kerültek elő a gyorssajtó alól, melynek példányai egész délig osztattak ki a szakadó eső dacára szüntelen gyülekező közönségnek. Ezek voltak a szabad sajtó első termékei. Míg a nyomtatás tartott, Petőfi, Jókai, Vasvári, Egressy s Irányi beszédet tartottak a néphez. Ekkor Petőfi negyedszer szavalta el a Nemzeti dalt. Csak délfelé oszlottak el, megállapodva abban, hogy délután az államfogságban levő Táncsics Mihály kiszabadítására mennek Budára.
Délután 3 órakor a Múzeum téren népgyűlést tartottak és a Nemzeti dal és proklamáció példányait ezreivel osztogatták; innét a városházára mentek, a 12 pont elfogadását sürgetvén. Az összegyűlt nép elhatározta, hogy a városházára indul, és ott a polgári kart és városi tanácsot az egyesülésre és kívánatai aláírására felszólítja. A tanácsterem megnyílt, a tanácsnak benyújtották a program pontjait és a tanácsjegyző mondta, hogy azok el vannak fogadva. Ezután Holovics tanácsnok kívánt gondolkozási időt, hogy e pontok tanácskozás alá vétethessenek. Megcáfolta őt Rottenbiller Lipót alpolgármester, kimondván, hogy már egész délelőtt tanácskoztak efölött. Ezután szónokolt Nyáry Pál Pest megyei alispán és a pontokat pártolta, utána Klauzál Gábor, aki az első és 11-ik pontok rögtöni életbeléptetését is kívánta. A pontokat Szepessy Ferenc polgármester és a tanács tagjai által aláírták, és Rottenbiller az ablakon át felmutatta a népnek.
Rögtön választottak egy rendre ügyelő választmányt, melynek Petőfi is tagja volt. A nép, ideiglenes választmányát a tanács és polgárság választmányával egyesítendőt kinevezve, kívánta, hogy Táncsics Mihály, aki sajtói állítólagos vétség miatt fogva van Budán – miután kimondatott, hogy cenzúrai törvények nálunk nincsnek, nem is voltak soha – szabadon bocsáttassék, és a censurale collegium rögtön mentessék fel hivatalától. E kívánata teljesítésére ½ 5 óra tájt átment Budára, s a hatósági épület udvarán zászlóalja köré gyűlve, állhatatosan állt jogai kívánatai mellett, míg választmánya által kijelentették: hogy a helytartótanács e három pontba egyezett bele: 1. Táncsics kiadatása, 2. a cenzúra eltörlése, 3. sajtóbíróságnak a nép közüli választatása; s egyúttal kimondta, hogy a katonaságot csak azon esetben fogja kirendelni: ha azzal maga a nép saját céljai rendes kivitelére kívánna rendelkezni. Zichy Ferenc, a helytartótanács elnöke, azonnal szabadon bocsátotta Táncsicsot, a nép önkezeivel vonta át kocsiját Budáról a Nemzeti Színház teréig, s bevonult a színházba.
E nap délutánján kívánta a nép a színházi aligazgató Bajza Józseftől, hogy a színházban e nap ünnepélyére teljes kivilágítás mellett a betiltott Bánk bán adassék elő. Bajza mondta, hogy szívesen tűzi műsorra. A színészek nemzeti színű kokárdákkal léptek ki a színpadra, Egressy Gábor a Nemzeti dalt szavalta, az énekkar énekelte hozzá a Himnuszt és Szózatot. A közönség nagy része óhajtotta, hogy Táncsics megjelenjen a színpadon, azonban értesülve annak gyengélkedő állapotáról, kívánatával felhagyott. Végül a Rákóczi-induló mellett oszlott el a nép.Az állandó választmány azonban reggelig együtt ült.
Forrás : http://hu.wikipedia.org/

A nap krónikája 

Az előző napi terveknek megfelelően reggel hat és nyolc óra között a Dohány és Síp utcák sarkán álló ház első emeletén, ahol Petőfi Sándor és felesége bérelt szobát, ő maga, a költő, Jókai Mór, Vasvári Pál és Bulyovszky Gyula tanácskozik a teendőkről. Jókai és Bulyovszky egy proklamációt szerkeszt, mely a 12 pontot is magában foglalja. Ezután mind a négyen az Urak utcájába mennek, ahol a Libasinszky ház földszintjén lévő Pilvax kávéházat - mely a nemsokára bekövetkező események tiszteletére kapja majd a Szabadság csarnoka nevet - bérli egy Fillinger nevű kereskedő. Itt Jókai felolvassa a proklamációt, Petőfi pedig elszavalja március 13-án megírt versét, a Nemzeti dalt.
Erről Petőfi így ír a naplójában: "Én Nemzeti dalomat szavaltam el; s mind a kettő riadó tetszéssel fogadtatott."
Innen indultak szakadó esőben 10-15-en, az orvosi egyetem elé, ahol Petőfi újra elszavalja versét, Jókai pedig a proklamációt olvassa fel a medikusoknak, akik közül jó néhányan csatlakoznak hozzájuk. Az Egyetem utcán végigvonuló, 3-400 főre duzzadt tömeghez folyamatosan csatlakoznak az emberek. Az Egyetem térre érkezve, az összegyűlt tömeg miatt jogászok és a politechnikusok berekesztik óráikat. Itt a menetrend ugyanaz: Petőfi a versét szavalja, Jókai felolvassa a proklamációt. A hallgatók csatlakoznak a felvonulókhoz, s az immáron kb. 5000 fős tömeg 11.30 körül érkezik a Szép és a Hatvani utcák sarkán álló Horváth házhoz, amelyben a Landerer és Heckenast nyomda működik. Petőfi, Jókai, Irínyi József, Degré Alajos, és Vidats János bemennek, és Landerer Lajostól, az egyik tulajdonostól a 12 pont és a Nemzeti dal kinyomtatását követelik. Landerer némi ellenállás, s a fiataloknak odasúgott segítő instrukciók után beleegyezik ebbe, majd bezáratja magát a főnöki irodába. Míg folyik a két mű folyamatos szedése és nyomtatása, a zuhogó esőben kint várakozó tömeget alkalmi szónokok buzdítják. Mikor végre elkészülnek az első példányok, Petőfi a Nemzeti dalt, Irínyi a 12 pontot olvassa fel az izgatottan várakozó tömegnek, majd a többi nyomtatványt a nép közé szórják.
Dél körül a vezérszónokok feloszlatják a tömeget azzal, hogy ebéd után 15 órára gyűljenek össze a Nemzeti Múzeumhoz népgyűlésre.
Délután a múzeumnál már kb. tízezer ember gyűlik össze, ahol Vasvári és Irínyi szónokol - a közhiedelemmel ellentétben Petőfi itt nem szaval -, csak egy kisebb beszédet mond. Elhatározzák Táncsics Mihály kiszabadítását a budai vár helytartótanácsi börtönéből, majd hatfős bizottságot választanak (Petőfi, Jókai, Irínyi, Vasvári, Irányi Dániel és Bulyovszky) a Pest Város Tanácsával való tárgyalásra.
A városházához igyekvő tömeghez ekkor csatlakozik Klauzál Gábor és Nyáry Pál, hogy lecsillapítsa a radikalizálódó tömeget és átvegye a mozgalom irányítását.
A később "márciusi ifjaknak" nevezett fiatalok átengedték a vezetést a mérsékelt liberálisok vezéregyéniségeinek, akik ismertebbek és elfogadhatóbbak voltak a polgárok számára.
A városházán a két liberális politikus és a fiatalok bizottsága a tanáccsal a 12 pontról vitatkozik, melyet nagy nehezen el is fogadnak, mivel a tanácsterembe tóduló 300 fő, valamint az épület előtt várakozó 10-15 000 ember annyira megrémítette a városi tanács vagyonos polgárait, hogy nem csak hogy a 12 pontot írták alá és csatlakoztak a követelésekhez, hanem a forradalom itt létrejött választmányának vezető bizottságába is jelölték képviselőiket.
Az egyik nyomtatott példányt aláírják és lepecsételik, majd fél öt körül megválasztják a 13 tagú Rendre Ügyelő (Közbátorsági) Választmányt: Irínyi, Petőfi, Vasvári, a radikálisok közül, Nyáry, Klauzál és Egressy Sámuel a liberális nemesek képviseletében, s végül a liberális városi polgárságból Rottenbiller Lipót alpolgármester (ő lesz a megbízott elnök, noha az igazi vezéregyéniség Nyáry volt), Kacskovics Lajos főjegyző, Staffenberger István szószóló, Molnár György gombkötőmester, Tóth Gáspár szabómester (Petőfi egyik mecénása) és Gyurkovics Máté szűcsmester.
Ezután a városháza tanácstermét és az egész épületet is Petőfiék rendelkezésére bocsátották.

A nép és a bizottmány tagjai a hajóhídon átmennek a budai várba, s az Úri utcában álló Helytartótanács elé terjeszti Nyáry, Klauzál és Rottenbiller a 12 pontot, ismertetik az eddigi történéseket. A bécsi forradalomtól és a majdnem húszezres kavargó sokaságtól megrémült tanács alelnöke, gróf Zichy Ferenc fél hat körül mindenbe beleegyezik: eltörlik a cenzúrát, a sajtó ellenőrzését a sajtótörvényig egy bizottság látja el, s nem vetik be a katonaságot a rend helyreállítására, amelyet ezentúl az 1500 főre szaporítandó pesti polgárőrség fogja ellátni.
Délután hat órakor kiszabadul börtönéből Táncsics (eredetileg Stancsics Mihály, aki a nap emlékére változtatta Táncsicsra a nevét), akit feleségével együtt diadalmenetben, polgárok által önként húzott hintóban visznek a pesti Váci utcában álló "A Nádorhoz" címzett fogadóhoz, ahol a tulajdonostól ingyenszállást kap.
Este kivilágítják a várost, 19 órakor a nép által már előzetesen kívánt Bánk bán előadását szakítja meg a Nemzeti Színházba betóduló sokaság. Eléneklik a Himnuszt, a Szózatot, s számos egyéb dalt, Egressy Gábor a Nemzeti dal elszavalása után más verseket ad elő. Ugyanekkor a Rendre Ügyelő Választmány 22.30-ig a városházán ülésezik, s két határozatot szerkesztenek, melyek másnap reggel már kinyomtatva láthatók szerte a városban (a polgárőrség bővítése, illetve a helytartótanácsnál elért eredmények).
Forrás : http://www.palfalva.hu/


MÁRCIUS 15.

"A Pilvax kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el.

Az orvosoktól a mérnökökhöz, majd a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg. Jókai fölolvasta a felhívást és a 12 pontot, s énvelem elszavaltatták a "Nemzeti-dal" -t. Mindkettőt kitörő lelkesedéssel fogadták, s a refrénben előjövú "esküszünk"-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt.

Landerer nyomdájához mentünk, amely a legközelebb volt hozzánk, s a 12 pontot és a Nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Délfelé elkészültek a nyomtatványok, s ezrenként osztották szét a nép között, mely azokat részeg örömmel kapkodta. Délután három órára gyűlést hirdettünk a múzeum terére, s a sokaság eloszlott.

A szakadó eső dacára mintegy 10000 ember gyűlt össze a múzeum elé, onnan a városházához mentünk. A tanácsterem megnyílt, s megtelt néppel. Rövid tanácskozás után a polgármester aláírta a 12 pontot. Óriási lelkesedés tört ki!...

- Budára! Budára! Nyitassuk meg Táncsics börtönét! Ezek voltak a nép leginkább és legtöbbször hallható kiáltásai. A választmány legalább húszezer ember kíséretében fölment Budára a helytartó tanácshoz és előadta kívánatait. A nagyméltóságú helytartó tanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, s öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenségi rendelet, a cenzúra eltöröltetett, Táncsics börtönajtaja megnyílt. A rab írót diadallal hozta át a töméntelen sokaság Pestre.

Ez volt március 15-e. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben."

(Részlet Petőfi Sándor naplójából)



Nemzeti dal
                            Elmondja: Szirtes Ádám

              

                               Mit kiván a magyar nemzet
                                 A 12 pont nyomtatott példánya
                              
 Forrás :http://virag51.atw.hu/

2012. március 14., szerda

Március 15-i ünnepi program. Összmagyarság ünnepe '

          Március 15 az összmagyarság ünnepe 'Az 1848-as forradalom kezdete. Magyarországon lesz egy hivatalos állami ünnepi program,melyen mindenki részt vehet.Lesz ünnepi megemlékezések a világ számos városában.Minden magyarnak ünnepe.Lesz még egy Békemenet és egy Milla tüntetés.Legyen egy békés ünnep'
Az 1848–49-es Forradalom és Szabadságharc emlékére
2012. március 15.
Ünnepi program

8.00
A ceremóniát követően ünnepi menet indul a Múzeumkertbe.

9.00–14.00
Előzetes regisztráció nélkül látogatható az Országház.

9.00
Ünnepi beszédet mond Tarlós István főpolgármester.

10.00
Az ünnepséget követően hagyományőrző huszárok vezetésével ünnepi menet indul a budai Várba.

10.00–18.00
Egész napos színes forgatag, kirakodóvásár és zenés programok kicsiknek és nagyoknak.
Helyszínek: Szent György tér, Dísz tér, Szentháromság tér, Hadik szobor, Kapisztrán tér.

13.30

14.00

15.00
Közreműködik: a Honvéd Táncegyüttes és Férfikar, Csík János, Bognár Szilvia, Tóth Gabi, Kökény Attila, Dolhai Attila és Bársony Bálint.
Köszöntőt mond Szájer József, az Európai Néppárt frakciójának alelnöke.
Ünnepi beszédet mond Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.

11.00–14.00
Irodalmi színpad a kor szellemében a Szent István szobornál.

10.30–18.00
Egész napos programok felnőtteknek és gyermekeknek: rajzverseny, huszárnóták tanítása, toborzó, huszár viselet- és fegyverbemutató, családi társasjátékok.

10.00–18.00
Múzeumi séta a Várban
Az ünnep alkalmából egész nap ingyenesen látogatható családi programok, tematikus kiállítások.
Nemzeti Galéria

Miért csak 230 ezer állampolgársági kérelem érkezett ?

Miért csak ennyi kérelem érkezett? 230 ezer sok vagy kevés? Több mint 4 millió magyar él a határon kívül.Ennek a számnak is örvendeni kellene.Lehet,hogy nagyobb számra számoltak.Mit mond a statisztika ?
Eddig 230 ezer állampolgársági kérelem érkezett, és mintegy 130 ezren tették le az állampolgársági esküt - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI kérdésére. A nemzeti ünnep alkalmából idén is több önkormányzatnál és a kiemelt külképviseleteken tartanak eskütételt.
Az államtitkárság Wetzel Tamás egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos adatai alapján azt a tájékoztatást adta, hogy eddig 230 ezer honosítási kérelem és mintegy 110 ezer névmódosítási kérelem érkezett.

A legtöbb kérelmet Erdélyből adták be, a legidősebb igénylők 104 évesek, az egyik férfi New Yorkból, a másik Máramarosszigetről kérelmezte a magyar állampolgárságot. A legfiatalabb egy 2 hetes csecsemő, akinek kérték az állampolgárságot. Az idén már adtak be kérelmet Abu-Dzabiban, Katarban, Chisinauban, Podgoricában, Pretoriában és Sanghajban is.

Több mint 130 ezren a külhoni magyarok közül immár magyar állampolgárnak tudhatják magukat, a kérelmezők közül ennyien már letették az esküt.    

A tavalyi évhez hasonlóan idén is nagyon sok önkormányzatnál és a kiemelt külképviseleteken - Csíkszeredán, Kolozsváron, Szabadkán - lesznek eskütételek. A kormánytagok közül Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes Isztambulban, Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkár vancouveri eskütételen vesz részt.

Egyszerűsített honosítási kérelmeket 2011. január 3-tól lehet benyújtani.

A törvény értelmében magyar állampolgárságot azok az emberek vagy leszármazottaik kérhetnek, akik 1920 előtt vagy 1938 és 1945 között magyar állampolgárok voltak, beszélnek magyarul, és nincs valamilyen kizáró közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági ok. A törvény az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet, a magyarországi lakhatás és megélhetés igazolását és az alkotmányos alapismeretek vizsgát.
(MTI)

Petőfi (Petrovics )1848-as forradalomban' Emlékét őrizzük meg '

Petőfi Sándor egyik legnagyobb magyar költő.Magyarnak érezte magát de nem volt magyar származású.Ő felvidéki szlovák vagy tót származású volt.A verseit  nemzedékek olvasták és olvasni fogják. Az  1848-as forradalom egyik vezéralakja volt.Meghalt a magyar szabadságért,mint forradalmár.Róla  sokat írtak és fognak írni.Méltatták és kritizálták,de az idő megmutatta,hogy ő is a halhatatlan magyarok között van.Az érdekesség az,hogy az 1848-as forradalom idején Magyarországon sokan voltak nem magyar származásúak,de magyarnak érezték magukat.Petőfi ,apai nevén Petrovics, magyarnak érezte magát.Ő egy jelkép maradt és maradni fog az összmagyarságnak. Mit tett 1848 március 15-én?Ki ne tudná ?Emlékét őrizzük meg'


Petőfi származása
Petőfi Sándor (Kiskőrös, 1822. december 31. vagy 1823. január 1.Segesvár, 1849. július 31.?) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. Több mint ezer verset írt, rövid élete alatt.
„Külföldön Petőfi a legismertebb magyar költő mindmáig. Ő az istenek magyar kedvence. Mindent megkapott, hogy nagy költő lehessen: tehetséget, történelmet, sorsot. Huszonhat évet élt, s világirodalmi rangú s méretű életmű maradt utána, mely korfordulót jelentett nemzete irodalmában”
Édesapja, Petrovics István (Kartal, 1791. aug. 15. – Pest, 1849. márc. 21.) mészárosmester, a közhiedelem szerint szerb, újabb kutatások alapján szlovák családból származott, de magyarnak vallotta magát. 
Édesanyja, Hrúz Mária (Necpál, 1791. aug. 26. – Pest, 1849. máj. 17.) férjhezmenetele előtt mosónőként és cselédként dolgozott a maglódi evangélikus lelkésznél, Martiny Mihálynál. Szlovák anyanyelvű volt, a magyar nyelv használatára csak asszonykorában tért át.
Az 1848-as forradalomban

1848 januárjában elindult a forradalmak sora Európában, először az olaszoknál, majd februárban Párizsban, s az események gyors egymásutánban peregtek. A pesti ifjúság ama mozgalmában, mely a pozsonyi országgyűlés tanácskozásainak, a párizsi februári forradalomnak és a bécsi forradalomnak hatása alatt egyre jobban erősödött, Petőfinek vezérszerepe volt. A szabadság, egyenlőség és testvériség eszméinek az ő költészete is egyengette útját, az ifjúság bálványozta és vérmérsékleténél fogva is forradalmi természet volt. Március 13-én megírta a Nemzeti dalt, március 14-én összeállították a 12 pontot. Ezen az estén érkezett meg a bécsi forradalom híre.
A márciusi ifjak vezéreként az események egyik főszereplőjévé vált: a forradalom az ő lakásáról indult: Jókai, Bulyovszky, Vasvári Pál és Petőfi együtt gyalogolt át a Pilvax kávéházba. A 12 pont mellett a Nemzeti dal a népakarat legfontosabb kifejezője, a szabad sajtó első terméke. Petőfi a Pilvaxban majd az orvosi egyetem udvarán szavalta el versét, elindítva a lavinát. A Landerer-nyomda előtt már a nyomtatott változatot zúgta utána a tömeg. A délután során a Múzeum előtti népgyűlés, a Városházánál történtek, majd Táncsics Mihály kiszabadítása a forradalom ismert eseményei. Este a színházban Egressy Gábor is elszavalta a Nemzeti dalt.
Ahogy az emlékezet őrzi, Petőfi a Nemzeti Múzeum lépcsőjén – egykorú röplap részlete, nagy valószínűséggel Szerelmey Miklós rajza
Halála

A tudomány mai álláspontja szerint Petőfi elesett a segesvári csatában. Mások ezt vitatják, szerintük hadifogolyként Szibériába hurcolták, ahol később vagy kivégezték, vagy természetes halállal meghalt. Ezen elmélet képviselői azt is valószínűnek tartják, hogy ott megházasodott és családot alapított.
Paur Géza: Segesvár a csatatér színhelye, 1850

Forrás : http://hu.wikipedia.org/