- Ezt a riportot akkor tűzték
műsorra, amikor Schweitzer főrabbit megtámadták. Arról szólt, hogy nem
csak őt. Mi történt valójában? Miért csak akkor vetítették? Miért nem
akkor, amikor valójában fölvettétek?
- Amikor történt az eset, akkor
azt titokban tartották. Az idős úr, akit megvertek, nagyon félt és nem
mert beszélni. Többször hívtam telefonon, és a történetét is csak alig
akarta elmondani. Az eset: ment haza este az utcán, többen neki estek,
szidni kezdték, majd a földre lökték és ezután ököllel az arcát ütötték.
Nagyon félt hetekig, ezért nem került nyilvánosságra az ügy.
- Vagyis tulajdonképpen
azért engedte meg, hogy szó legyen az esetéről, mert meghallotta, hogy
verbális bántalmazás érte Schweitzer főrabbi urat?
- Nem erről szólt az ő esete.
Egyszerűen időnek kellett eltelnie az inzultus után. Alig merte így is a
részleteket elmondani. Kérte végig, hogy az adatait ne említsem, sem a
nevét, sem pedig a monogramját és még az életkorát sem. Ezért lett más
életkor a riportban. Ötvennyolc helyett hetven éves lett. Ez hiba,
tudom. De így gondoltam, most már látom, elég lett volna “idős úr”-ként
emlegetni.
- Én egyáltalán nem gondolom
hibának, bűnnek meg semmiképpen. Teljesen mindegy ugyanis, a történet
lényegét tekintve, hogy ötvennyolc vagy hetven éves volt.
- Én is így véltem, de ez volt az egyik ok, ami miatt távoznom kellett.
- A másik az, hogy nem az
eredetileg megtámadott idős ember szerepelt a riportban, hanem egy
szintén idősnek látszó ember? Az arcát nem láttuk.
- Képeket vettünk fel a
környéken, és ott sétált a bácsi. Természetesen, engedélyt kértem tőle a
vágóképekhez. Nem volt riportban felismerhető, végig úgy szerepelt,
ezért értelmetlen lenne azt állítani róla, hogy őt verték meg. Abban
valóban hibáztam, hogy a riportban nem jó helyen jelent meg a kép. Ezért
vállalom is felelősséget. Valóban úgy tűnhetett, hogy akit a képen
látunk azzal történt az incidens. A csatornánál tilos az illusztráció a
hírekben. Ez egy vita volt bent, mert szerintem nem illusztráltam, nekem
akkor tűnt volna annak, ha a képeken öt ember ver valakit az utcán. De
nem erről van szó.
- Mi az, hogy “nem jó helyen”?
- Amikor az hangzik el a
riportban, hogy “nem vállalta az arcát”, akkor oda üres utcaképeket
kellett volna tenni, nem pedig az idős úr képeit, ez hiba volt.
- Jó, ezek szerkesztési
hibák, elfogadom. De nem olyanok, amelyek a történet lényegének
meghamisítását jelentik. Egyszerűen arról van szó, hogy véded a
riportalanyt. Ráadásul a saját kérésére, és manapság nem is
indokolatlanul. Ez valóban akkora bűn, hogy a riportert ki kell rúgni?
Elég lett volna megmagyarázni, figyelmeztetni, netán elnézést kérni a
nézőktől. Ezt te is megtehetted volna.
- Ez pontosan így van. A másfél
perces riport lényege szerintem az, hogy egy, már nem fiatal embert
ártatlanul megvertek az utcán. Azt tudtam, hogy eredetileg
figyelmeztetni akartak, aztán egyszer csak ott volt előttem a közös
megegyezéses papír. Nem nagyon volt más választásom, mint aláírni. Nem
gondolnám, hogy ez olyan mértékű hiba lenne, amiért távoznom kellett
volna! Szerintem túlreagálták.
- Nem magyarázták el, hogy
miért? Volt valami előzmény? Olyasmire gondolok, hogy más “hibát” is
elkövettél régebben. Nem tudom, mióta vagy a képernyőn riportokkal,
tudósításokkal, de én legalább tíz éve figyelem a munkádat. Nem
emlékszem, hogy botrányba keveredtél volna, vagy súlyos hibát követtél
el.
- Nem volt más “hibám” az
RTL-nél sem, ha már így kérdezed. Tizenöt éve vagyok riporter, tudósító.
Soha egy perem nem volt az általam végzett munka miatt. Biztos
hibáztam, tudom ennél az esetnél mulasztottam. Azon a bizonyos szerdán,
annyit mondtak ebben az ügyben, hogy nem tudnak velem tovább együtt
dolgozni.
- Semmiképpen nem szeretném,
ha neveket mondanál, de az emberben mégiscsak fölmerül, hogy a
szerkesztőségekben van egy rend. Én például teljes fölhatalmazással
dolgozom, vagyis ami a rovatomban megjelenik, azért én felelek. De ha
hibázom, azonnal fölmerül, hogy a napos szerkesztők hogyan nem vették
észre, mielőtt az oldal nyomdába ment. A szerkesztőségi értekezleteket
minden nap azzal kezdjük, hogy elemezzük a hibákat - mert hibátlan
médiamunka nincs - és megnevezzük a felelősöket. Az esetek kilencven
százalékában nem csak az újságíró hibás, természetesen. Az esetedben föl
se merült, hogy egy szervezetben dolgozol, vannak fölötteseid, akik
felelnek a munkádért? Nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen kényes témájú
riportra nem figyelt senki.
- Szerintem nem csak az én
felelősségem volt, de most már hagyjuk ezt, mert úgy tűnik, hogy a
balhét nekem kellett elvinnem és különben sem szeretnék másra mutogatni.
- Ha jól emlékszem, indexes kollégák “lepleztek le”. Kérdeztek téged a körülményekről, mielőtt ezt megtették?
- Nem kérdeztek meg, és ez egy
érdekes hozzáállás a “kollégáktól”: hogyan kérdőjelezik meg a munkámat,
hogyha rólam írnak és nem mondhatom el az álláspontomat?
Érdekes
az is, hogy pár napja az Origo is megkeresett, mondjam el a véleményem
erről az ügyről. Elkészült az interjú, majd azt a választ kaptam, hogy
beszéltek az RTL hírigazgatójával, és ezután inkább jobbnak látják nem
megjelentetni a cikket - ez no comment.
- Így megy ez. Jó, én is csak
viccből kérdeztem hogy az indexesek megkérdeztek-e, mert pontosan
tudtam, hogy a kollégáknak eszükbe se jutott megkérdezni téged. Az egy
másik iskola, ahol az ilyesmi kötelező, de legalábbis illik. Az RTL-nél
nincs olyan, hogy ha valaki hibázik, akkor, mondjuk három hónapig nem
forgathat külföldön, vagy itthon értelmes dolgokról, hanem, mondjuk
“vaddisznó esett a gödörbe, de a tűzoltók kimentették” típusú rendkívül
izgalmas riportokat készíthet? Mert én túlzottnak találom az azonnali
kivégzést. Pláne egy olyan világban, ahol a kirúgás csakugyan egy pálya
végét jelentheti.
- Szerintem túlreagálták az
ügyet. Nem kicsit, nagyon. Sok barátom és kollégám hívott fel, hogy bár
olvasták a történetet, nem értik az ítéletet. Számomra is
megmagyarázhatatlan. Példát akartak statuálni velem, azt hiszem. Tényleg
meglepett, hogy bár elismertem, hogy hibáztam, ennyire gyorsan
kihátráltak mögülem. De ez mostanság talán így szokás.
Sokan
viszont éppen mögém álltak, egykori kollégák, és szinte már zaklatás
szinten kérték, hogy én is nyilatkozzak az ügyben. Te voltál az egyik.
Köszönöm. A távozásom után egyből volt egy munkám, Iránba tudtam utazni -
ez ugye nagy lehetőség, ritkán történik ilyen -, szóval azt nem
lehetett kihagyni, ezért csak most ülünk le és mondom el a
véleményemet.
- Így, kissé
megbélyegzettként milyen munkákra számíthatsz? Nem tudom mennyire szűk
vagy tág most a televíziós emberpiac, és számít-e az, hogy mégiscsak
tudhatsz valamit a szakmából.
- Nem gondolnám, hogy
megbélyegeztek. Aki dolgozik, az hibázik, előfordulhat mindenkivel,
szóval az vesse rám az első követ... De a lényeg, hogy szeretnék maradni
a szakmában. Még pontosan nem látom hogyan alakul a jövőm, de rögtön
kaptam három igen komoly ajánlatot, mindet a médiában. Most még
tárgyalok a részletekről. Az rögtön kiderült a hívásokból, hogy akik
ismerik a munkámat, azok tudják, hogy mire vagyok képes, egyáltalán nem
érdekelte őket az a bizonyos riport. A részleteket egyelőre nem
szeretném elárulni.
Nagyon jól
esett, hogy a CNN is kérte az Iráni anyagot, pár napja fel is töltöttük
az atlantai szerverükre. Most a könyvemet írom, ha minden jól megy
októberben már a piacon lesz. A témája egyelőre titkos, remélem nagyot
durran. Közben a PhD-met fejezem be a Pécsi Egyetemen, ősszel vizsgázom.
 |
| Novák András Pakisztánban, Abbottabadban, Osama bin Laden házánál |