2013. január 22., kedd

"Mi, a nép" Obama letette hivatali esküjét

A 2013-as év egyik kiemelkedő eseménye  a régi-új amerikai elnök Barack Obama beiktatása volt.Négy évvel ezelőtt sokkal többen voltak az ünnepségen.A beiktatási ünnepséget nagyon sokan nézték a világon a televízió képernyője előtt.Mi történt?

Az eseményre több százezren voltak kíváncsiak a helyszínen. Az ünnepélyes bevonulásokat követően Charles E. Schuler szenátor és egy meggyilkolt fekete polgárjogi harcos, Medgar Evers özvegye mondta el megnyitóbeszédeit. Ezt követően előbb Sonia Sotomayor, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese felvezetésére Joe Biden alelnök, majd a Legfelsőbb Bíróság elnökének, John G. Robertsnek a felvezetésére Barack Obama elnök is letette hivatali esküjét.

Az elnök a nyilvános ceremónián az eskü szövegét mondva egyszerre két szentírásra helyezte kezét: a legendás polgárjogi harcos, Martin Luther King, valamint egyik saját hivatali elődje, a rabszolga-felszabadító Abraham Lincoln bibliájára esküdött fel. Az elsővel King tiszteletes történelmi jelentőségű "washingtoni menetelése" 50., míg a másodikkal a feketék egyenjogúságát kimondó proklamáció 150. évfordulója előtt tisztelgett.
  
Különleges egybeesés az idén, hogy a ceremoniális beiktatás éppen Martin Luther King születésnapjára esett. Obama négy évvel ezelőtt szintén Lincoln bibliájára tett fogadalmat.

A beiktatási ünnepségen jelen volt az Egyesült Államok két korábbi demokrata párti elnöke, Jimmy Carter és Bill Clinton. A még élő négy exelnök közül a másik kettő, Obama közvetlen hivatali elődje, George W. Bush és annak apja, George H. W. Bush a várakozások ellenére nem volt jelen. Az idősebb Bush gyengélkedik, nemrég engedték ki a kórházból.

Obama leteszi az elnöki esküt


Ezt követően Obama megkezdte mintegy tízperces beiktatási beszédét, melyben az összefogásról, a közösség erejéről, az amerikaiak kitartásáról, a válságról és a következő évekről is beszélt. Az elnök kitűzte következő ciklusának terveit is és meglepően sokszor idézte a "mi, a nép" szófordulatot az amerikai alkotmányból. Elmondta, országa alapítói olyan alapelveket fektettek le, amik ma is érvényesek, ezek a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez való jogok, amikhez minden amerikainak joga van.


Michelle Obama új frizurával érkezett a beiktatási ünnepségre
 

Több százezren nézték a helyszínről a ceremóniát

Teljes cikk : atv.hu

Újból, nagy nyilvánosság is letette második hivatali ciklusára vonatkozó hivatali esküjét Barack Obama újraválasztott amerikai elnök hétfőn.
A fogadalomtétel ezúttal a washingtoni kongresszus lépcsőjén, több mint félmilliós tömeg és tévénézők százmilliói előtt történt.
Az Egyesült Államok első afroamerikai elnöke idén azért tette le kétszer a hivatali esküt, mert első elnök ciklusa az alkotmány értelmében január 20-án délben járt le, ez azonban az idén éppen vasárnapra esett, és a hétnek ezen a napján a hagyományok szerint nem szokás beiktatási ünnepséget rendezni. A hivatalos fogadalomtételt ezért már vasárnap, szűk körben, de a televízió nyilvánossága előtt megejtették a Fehér Házban, hétfőn pedig azt népünnepély keretében megismételték. (Hasonló, megismételt eskütétel legutóbb 1985-ben történt, Ronald Reagan második elnökségének kezdetén.)


 


Fotó: EPA
Fotó: EPA
Teljes cikk : hirado.hu

 A fekete polgárjogi harcos, Martin Luther King és a rabszolgákat felszabadító Abraham Lincoln bibliájára tette le második hivatali esküjét Barack Obama. Az amerikai elnök beiktatási beszédében a közös felelősségvállalásról és az egységről szónokolt.
Az eskütételt több mint félmillióan hallgatták Washingtonban, a kongresszus épülete előtt. Obama első elnöki ciklusa vasárnap délben járt le, de vasárnap nem szokás beiktatási ünnepséget rendezni.
„A háború évtizede most véget ér, gazdasági fejlődés kezdődik – fogalmazott az elnök. – Amerika lehetőségei határtalanok, mert mi birtokoljuk az összes olyan tulajdonságot, amit ez a határtalan világ megkíván: fiatalságot és lendületet, különbözőséget és nyitottságot, végtelen képességet a kockáztatásra és az újrafelfedezés ajándékát.”
Teljes cikk videóval : mno.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése