2013. január 5., szombat

Megszólalt a megerőszakolt indiai lány barátja

Első ízben szólalt meg a nyilvánosság előtt az egész Indiát megrázó múlt havi bűnügy egyik áldozata. A decemberben Újdelhiben csoportosan megerőszakolt és azóta elhunyt fiatal nő barátja a támadás kegyetlenségéről beszélt, valamint arról a traumáról, hogy nem tudta megmenteni a lányt. 
"Mit mondhatnék? Senkinek sem szabad többé olyan erőszakot látnia, mint amilyet én láttam. Megpróbáltam küzdeni a férfiakkal, azután egyre csak könyörögtem nekik, hogy engedjék el" – mondta el a 28 éves fiatalember pénteken a francia hírügynökségnek az Uttar Prades állambeli Gorakhpurból.
Moziból jövet, miután több riksával hiába próbálkoztak, a fiatalok felszálltak egy buszra, amelyen általában iskolások utaztak. Az eset időpontjában azonban csak férfiak egy csoportja volt a buszban, akik a fővárosba akartak kiruccanni.
Miután a fiatal pár felszállt a buszra, az ott lévők rátámadtak a férfira, 23 éves barátnőjét pedig többször is megerőszakolták, közöttük a jármű vezetője is, és emellett szexuálisan bántalmazták egy rozsdás vasrúddal. A gyógytornász hallgatólányt ezután kidobták a buszból barátjával együtt. A diáklány szombaton halt meg egy szingapúri kórházban, ahová súlyos belső és agysérülésekkel szállították.
A kegyetlen támadás heves haragot ébresztett India-szerte, ahol egyébként is gyakoriak a büntetlenül maradt nemi erőszakos bűncselekmények. A nevének elhallgatását kérő férfi, akinek eltörött a lába, azt is elmondta, hogy közel egyórás kálváriájuk után, amikor kidobták őket buszból, senki sem sietett segítségükre.
"Egy járókelő látott bennünket a támadás után, de még a kabátját sem adta oda a barátnőmnek, akiről letépték a ruhát. Vártuk, hogy a rendőrség mentsen meg bennünket" – mondta a férfi, aki egy informatikai cég alkalmazottja.
A támadás után hat férfit vettek őrizetbe, egyikük kiskorú. Az öt felnőtt gyanúsított ellen csütörtökön hivatalosan vádat emeltek emberrablás, nemi erőszak és emberölés miatt. "Nem volt bizodalmam a buszhoz, de a barátnőm sietett, így mégis felszálltunk. Ez volt a legnagyobb hibám, és utána elszabadult a pokol".
A sofőr elkezdte obszcén megjegyzésekkel bombázni a fiatal párt, és a többiek is gúnyolódtak rajtuk. A férfi elmondta, kérte a sofőrt, hogy állítsa meg a buszt, de cinkosai bezárták a két ajtót. "Megütöttek egy rövid bottal, a barátnőmet a vezetőülés közelében lévő egyik üléshez vonszolták." Ezután "a sofőr és a többi férfi megerőszakolta a barátnőmet, és kegyetlenül ütlegelték a teste legintimebb részeit".
"Nem tudom elmondani, mit érzek, amikor erre gondolok. Remegek a fájdalomtól". Mint mondta, a rendőrök végül segítséget nyújtottak és egy közkórházba vitték a barátnőjét, de nem vették figyelembe az ő sérüléseit, sem a lelki megrázkódtatását.
"Úgy bántak velem, mint valami tárggyal. (…) Meg akarták oldani az ügyet, mielőtt megkapom a megfelelő kezelést. Senki sem figyelt oda az én sérüléseimre" – mondta.
Forrás : MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése