2013. január 18., péntek

Orbán Viktor első interjú 2013-ban a Kossuth Rádió 180 perc cimű műsorában

2013 a felemelkedés éve lesz; a rezsi csökken, a minimálbér emelkedik, a nyugdíj pedig az inflációt meghaladva nő – mondta Orbán Viktor Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
2013-ban néhány fontos kérdést - például a földtörvényt és az "alkotmány-egybeszövegezési" feladatokat - leszámítva nagy átalakítási törvényeket már nem szándékozik megvitatni a kormánytöbbség, mert az ország túléléséhez, jövőbeni versenyképességének megteremtéséhez szükséges nagy változásokat és az azokat megalapozó jogszabályokat elfogadta a parlament - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában. Hozzátette: az idei év a nagy átalakítások eredményének a begyűjtéséről szól majd.

Orbán Viktor miniszterelnök élő adásban interjút ad a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, a Magyar Rádió stúdiójában 2013. január 18-án (MTI-fotó: Kovács Attila)
Egyértelműbb alkotmányszöveg
Az Alkotmánybíróság (Ab) által megsemmisített átmeneti rendelkezések sorsáról szólva az interjúban közölte: az érintett passzusok nem teljesen az eredeti formájukban kerülnek be az alkotmányba, "mert az ember mindig tud jobban dolgozni, mint az előző napon tette", így reméli, hogy fogalmazásában elegánsabb, jogi, esztétikai szempontból szebb, de minden fontos kérdést azonos módon szabályozó formában kerülnek be az átmeneti rendelkezések tartalmilag az alaptörvény törzsszövegébe. Ez tehát egyúttal "lehetőséget ad arra, hogy egy kisebb felülvizsgálatot is végrehajtsunk, hiszen az alkotmány elfogadása óta már sok idő telt el, és egyértelműbb alkotmányszöveget tudunk így teremteni" - tette hozzá.
Az út lehet más, a cél nem
A 2012-es évet értékelve a miniszterelnök hangsúlyozta: egy erős Magyarország érdekében nyílt kormányzást ígért a lakosságnak, illetve igényelt kormánya tagjaitól, és a legfontosabb célokat sikerült elérni, az emberekkel kötött megállapodás nagy részét sikerült betartani. Arról, hogy a célokat hogyan érjük el, lehet vitatkozni, de feladni azokat nem lehet - hangsúlyozta Orbán Viktor. Megtörténhet, hogy más, esetleg jobb útvonalat kell választani, ahogyan ez például a felsőoktatás esetében történt, de a győztesnek nem igaza van, hanem dolga - fogalmazta meg a kormányfő. 
Időzavarba kerültünk 
A választási törvénynél egyszerűen időzavarba kerültünk, aminek az az eredménye, hogy a külföldön dolgozó magyarok most nem vagy csak nehezen fognak tudni szavazni. Erő lenne hozzá még megoldani, de idő nincs – hangsúlyozta a kormányfő. Itt a józan ész érvei alapján kellett dönteni, és „olyan forróvá vált az ügy, hogy befagyott” – fogalmazta meg Orbán Viktor. A Fidesznek az volt az elképzelése, hogy a különböző okok miatt határon túl élő magyarok részt vehessenek az ország életében, erről most le kellett mondania.  Orbán Viktor hangsúlyozta: nem szabad úgy "ráfutni" a választásra, hogy vita van a voksolás szabályairól, noha szerinte szükség lett volna végigvinni az eredeti elképzeléseket, de az most nem lett volna ésszerű. A döntés körülbelül 2 perc alatt született meg az Ab határozata után, látható volt ugyanis, hogy a viták a választásokig nem zárhatók le, és a Fideszben senki nincs, aki választójogilag bizonytalanná tette volna a 2014-es voksolást. 
Az önfegyelem meghozta az eredményt
A gazdasági kérdések közül a kormányfő a munkahelyvédelmi programot nevezte a legfontosabbnak, de kiemelte a rezsiköltségek csökkentését, a nyugdíj- és minimálbéremelést, az önkormányzati adósságkonszolidációt is. Mindehhez óriási önfegyelem kellett, amely meghozta 2013-ban az eredményt. Egyébként a 2010-es politikai GPS már megadta ezt az irányt – tette hozzá. Orbán Viktor azt mondta, nem aggódik a 2013-as költségvetés miatt, kormánya eddig mindegyiket megcsinálta, és kiemelte: nincs még egy olyan ország, amelyik ekkorát csökkentett volna a hiányon, és közben növekvő pályára áll. 2013-ban a tények világossá teszik, hogy Magyarország emelkedni kezd, és "az elmúlt két és fél évben összegyűjtött erőnket a mindennapi élet könnyítése, Magyarország emelkedése érdekében tudjuk majd használni" - összegezte véleményét Orbán Viktor. Kérdésre válaszolva megerősítette: az elektronikus útdíj ügyében a tervek szerint haladnak, a törvényben előírt időpontban megvalósul a beruházás, és a bevétel is befolyik majd. "Offshore-spekuláns" még egyszer nem lesz jegybankelnök
Az új jegybankelnök személyét firtató kérdésre Orbán Viktor azt válaszolta: "offshore-spekuláns" még egyszer nem lesz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke. Semmilyen döntés nem született ebben a kérdésben - közölte arra a felvetésre, miszerint lehetséges-e, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter váltsa Simor Andrást márciusban a központi bank élén. Hozzátette, minden döntésnél azt nézi, mi teszi könnyebbé, egyszerűbbé, biztonságosabbá és kiszámíthatóbbá az ország életét.
"Osztozom a szurkolók sorsában"
Arra a felvetésre, hol fog szurkolni a magyar-román labdarúgó-mérkőzésen, a kormányfő azt felelte: "osztozik a szurkolók sorsában". Az esetleges helyszínváltoztatásról szólva megjegyezte, a kabinetnek nincs beleszólása abba, hogy melyik sportág melyik rendezvényét hol és milyen körülmények között rendezzék meg. "A kormányt kívül szeretném tartani ezen a vitán. Ennek a vitának, az e mögött meghúzódó titkos és nyilvános, Magyarország ellenében tett lépéseknek olyan mélységei vannak, amelyekről nem indokolt, nem ésszerű beszélni, különösen nem a miniszterelnök esetében" - fogalmazta meg a kormányfő a 180 percben.
(A FIFA illetékes testülete azért büntette meg súlyosan a magyar szövetséget, mert az augusztus 15-én rendezett, Izrael elleni barátságos mérkőzésen a hazai szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált és sértő jelképeket mutatott fel. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség január elején hozta nyilvánosságra, hogy a testület fegyelmi bizottságának döntése értelmében a magyar válogatott a következő, Románia elleni hazai világbajnoki selejtezőmérkőzését zárt kapuk mögött köteles lejátszani március 22-én)

Hallgassa meg a teljes interjút '


 Forrás : hirado.hu

További információk : orbanviktor.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése