2013. február 10., vasárnap

Vidnyánszky Attila: Alföldi Robival együtt whiskyztünk Szegeden - interjú

A gonosz ábrázolásával óvatosan kell bánni, nehogy ezzel az emberekben lakó rosszat erősítsük – egyebek mellett ez lehet Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház új főigazgatójának a művészeti ars poeticája. Az eddig a debreceni Csokonai Színházat dirigáló rendezővel többek között arról beszélgettünk, hogy tervei szerint miben lesz más az általa vezetett Nemzeti, mint az elődjéé, Alföldi Róberté. a Hetek interjúja.

- Ön hatgyermekes családapa. Ez játszik-e bármilyen szerepet abban, hogy milyen rendező?

- Hat gyerek mindent befolyásol. Azt az üzenetet hordozzák a gyerekek a létükkel, hogy a jövőnek is élni kell. Nem szabad csak a ma gondjaival foglalkozni, hisz tíz-húsz éves távlatokban kell gondolkodnia egy szülőnek. Másrészt a gyerekek gyógyírt jelentenek az önzés ellen. Az a szakma, amit művelek, mint minden művészeti ág, befelé fordítja az embert, mivel az alkotásra helyezzük a hangsúlyt, ami önzővé tehet. Engem a család folyamatosan rákényszerít, hogy az ént, az egót kicsit feladjam. Ez egyensúlyt teremt és persze menekülési irányt. Olyan biztos pontot, ahová haza tudok menekülni. Szeretek együtt ébredni a családommal, én viszem az iskolába őket, együtt reggelizünk, ezek olyan rítusok, amelyek erőt adnak nekem.

- Mély nyomot hagyott bennem, hogy amikor Koltai Lajos a Sorstalanságot rendezte, azt mondta, hogy nagyon nehéz a főszereplő-válogatás, mert a fiatalok szeme, tekintete nem őszinte. Nehezen, négyezer gyerek „átnézése” után találta meg a főhőst. Tudom, a színpadon – egy filmmel ellentétben – nem látszik a tekintet, de mennyire nehéz a szereplőválogatás? Mennyire nehéz egy Gogol-, egy Csehov- vagy Beckett-darabhoz főhőst találni?

- A film igazsága másfajta igazság, mint a színházé. A színháznál jobban dominál a játék. A teátrumban kell egy olyanfajta szakmai tudás, ami nélkül nem lehet a nagy alakításokat megvalósítani, míg a filmben olykor elég valami ösztönös tehetség. Van ugyan egy egyre gyarapodó eszköztára a színésznek, ami részint tanulható, elleshető a nagy színészektől, de a legnagyobbaknál az emberi igazság meg a szakmai tudás együtt van.  A gondot az jelenti, hogy sok színész rendelkezik a szakmai tudással, de valahogy nem hiszem el a kimondott mondatot, mert nem áll mögötte ember a színpadon. Ez nagy alapkérdése a szakmának. 


Vidnyánszky Attila  
 
Teljes interjú : atv.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése