2013. február 10., vasárnap

A Dal: újabb hat előadó a középdöntőben

A zsűri döntése alapján Kállay-Saunders András, Gáspár Laci és a Plastikhead, Odett, a tévénézők szavazatai alapján Vastag Tamás, Janicsák Veca, valamint ByeAlex jutott tovább a szombati második elődöntőből a középdöntőkbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című showműsorban.
A Dalban már tavaly is indult Kállay-Saunders András által énekelt My Baby (szerzők: Kállay-Saunders András, Burai Krisztián, Bodóczki Ernő, Leslie Tay, John Alexis és Pataki Tamás) című dal 48 pontot kapott az öttagú zsűritől, 44-et a dj-kettős Plastikhead (Tóth Zoltán és Vékony Zoltán) és Gáspár Laci, akik A szeretet él című dalt, Gáspár László, Tóth Zoltán és Orbán Tamás szerzeményét adták elő. Szintén a zsűri juttatta tovább (43 ponttal) az alternatív színtéren is ismert Odettet és a Ne engedj el című dalt, amelyet Kovács Geri, Takács Zoltán, Fátyol Kamilla és Polgár Odett jegyez.
Az M1 és a Duna World csatornán élőben közvetített második elődöntő további hét dalából a tévénézők sms-szavazataival Vastag Tamás és a Holnaptól című dal (szerző: Szabó Zé és Szente Vajk), Janicsák Vecától az Új generáció (a szerző előadásában), illetve a ByeAlextől elhangzott Kedvesem (Márta Alex, Palásti Kovács Zoltán "Zoohacker") jutott tovább a középdöntőkbe, amelyet február 23-24-én rendeznek.
Ide került már az első elődöntőből Agárdi Szilvi és Pál Dénes, Keresztes Ildikó, Rácz Gergő, Baricz Gergő, Gyurcsík Tibor és Palcsó Tamás. A február 16-i harmadik elődöntőből is hat dal fog bejutni a középdöntőkbe.
A Dal március 2-i döntőjébe nyolc produkció kerül, a győztes képviseli Magyarországot az idei, 58. Eurovíziós Dalfesztiválon május 14. és 18. között a svédországi Malmőben.
A Dal zsűrijében Rúzsa Magdi énekesnő, Rákay Philip, az M1-M2 intendánsa, Rakonczai Viktor zeneszerző, Walkó Csaba, a tavalyi bakui versenyen indult Compact Disco frontembere, valamint Csiszár Jenő rádiós műsorvezető tevékenykedik.
Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójába 244 dalt neveztek, közülük előbb 75-öt választott ki a zsűri, amely 30-asra szűkítette a mezőnyt.
Forrás : hirado.hu

Teljes adás

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése