2013. február 9., szombat

Orbán Viktor legyőzte " a disznófejű Nagyúrt" Brüsszelben?

A válasz egyértelmű : IGEN.Ha a hivatalos álláspontot olvassuk akkor nincs semmi kétség, Magyarország a győztese az EU brüsszeli csúcsnak.Orbán Viktor sok pénzt harcolt ki a következő hét év EU-s költségvetéséből a magyaroknak.A magyar miniszterelnök legyőzte a "a disznófejű Nagyúrt". Jobb lesz a magyaroknak? Orbán Viktor válasza : IGEN.Ha valakinek kétsége van, olvassa el a hivatalos beszámolót'


mti, fotó: Miniszterelnökség/Burger Barna
Magyarország egy főre jutó európai uniós nettó támogatása annak ellenére nő, hogy az EU költségvetésének összege csökken - jelentette be a miniszterelnök a 2014 és 2020 közötti uniós keretköltségvetésről döntő állam- és kormányfői csúcsot követően.
A most kialkudott keretköltségvetés értelmében 2014 és 2020 között Magyarország egy főre jutó támogatása 712 ezer forint lesz, míg az idén záruló hétéves ciklusban ez 660 ezer forint volt. Ezzel az ország a harmadik helyen állt a tagállamok között.
Magyarország egy főre jutó nettó pozíciójának javulását úgy sikerült elérni, hogy eközben a teljes uniós költségvetés összege csökken - jelentette ki a kormányfő.
Magyarországnak összesen 7080 milliárd forint jut, 20 milliárddal több, mint az idén záruló hétéves ciklusban. Orbán Viktor az összeg nagyságát úgy érzékeltette, hogy 20 ezer forintosokban hat, 500 eurósokban pedig egy tehervagont töltene meg.
Teljes cikk : hirado.hu /orbanviktor.hu

Fotó: Miniszterelnökség/Burger Barna 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése