2012. június 24., vasárnap

A Nyirő-ügy miatt lemondták Kövér izraeli útját '

Nemzetközi botrány lett a Nyírő-ügy,mert Kövér László izraeli útját lemondta a Knesszet.Kövér László nem kívánatos személynek van tekintve a Nyírő-ügy miatt. Kezdődik Kövér László nemzetközi kálváriája? Megérte neki Nyírő?Hol lesz még nem kívánatos személyiség?
A Knesszet elnöke a Jerusalem Post információi szerint azt írta: „fölháborodással értesült arról a megdöbbentő hírről”, hogy Kövér részt vett Nyirő József „nácibarát író” emlékére szervezett rendezvényen.

Az Országgyűlés elnöke júliusban a svéd diplomata születésének századik évfordulójára rendezett emlékkonferencián vett volna részt az izraeli fővárosban.

„Ön úgy döntött, hogy részt vesz ezen a megemlékezésen, és ezzel nyíltan szolidaritást vállalt egy olyan személlyel, akinek a pártja, a magyar kormány keretein belül, együttműködött a német náci gyilkosokkal a zsidó nép megsemmisítésére irányuló programjuk megvalósításában.” – írja Kövér Lászlónak írt levelében Rivlin.

A Knesszet elnöke hozzáteszi: „bárki, aki ilyen eseményen részt vesz, nem lehetséges, hogy részese legyen annak a rendezvénynek, amelyen Raoul Wallenberg emlékének tisztelgünk, aki az emberiesség fáklyájaként zsidókat mentett, és aki szimbóluma a náci Németország és kollaboránsaik elleni küzdelemnek, akik egyikével Ön azonosságot vállalt és aki felé tiszteletét fejezte ki”.

Rivlin a jövő héten Németországba utazik, ahol részt vesz a Wannsee-konferencia évfordulóján rendezett eseményen és találkozik Angela Merkel német kancellárral valamint Joachim Gauck államelnökkel.

Úgy tudjuk, hogy az izraeli-magyar diplomáciai kapcsolatok újra történt fölvétele óta Kövér László az első olyan magyar közjogi méltóság, akit Jeruzsálem „nemkívánatosnak” nyilvánított.

A témához tartozik, hogy vasárnap 19.25-kor Elie Wiesel megszólal az ATV Szabad szemmel című műsorában.

atv.hu, Jerusalem Post, Morvay Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése