2012. június 19., kedd

Botrány Romániában - Victor Ponta plagizált?

A plagizálás világméretű lett.Nálunk Schmitt Pál plagizálása lett botrány, melybe Schmitt Pál belebukott.Azóta bebizonyosodott,hogy a plagizálás egy világméretű szokás lett.Több felelős politikusról és másokról derült ki , hogy plagizált.Csak azokról derül ki a plagizálás akit elkapnak vagy rá bizonyítják.Romániában lett egy plagizálási botrány,melyben  a miniszterelnök Victor Ponta az érintett.Ő is bele bukik mint Schmitt Pál ?
Plagizálással gyanúsítja Victor Ponta miniszterelnököt a brit Nature című ismeretterjesztő hetilap. Ponta úgy nyilatkozott, készen áll bármilyen vizsgálatra.

A brit folyóirat arról tudósít, hogy Victor Ponta 2003-ban írt jogtudományi doktori dolgozatának több mint fele plágium.

A Nature egy névtelen feljelentő által rendelkezésére bocsátott dokumentációra hivatkozva közli, hogy Victor Ponta, a Nemzetközi Büntető Törvényszékről írt 432 oldalas román nyelvű disszertációjának terjedelmes részét Dumitru Diaconu, illetve Vasile Cretu munkáiból másolta, anélkül hogy a forrásait megnevezte volna. Ráadásul Victor Ponta nagyon kevés módosítással könyv formájában is megjelentette doktori dolgozatát.
   
"Ha a vádak megalapozottaknak bizonyulnak, Ponta a lemondását követelő társadalmi nyomással szembesülhet. Másrészt ezek a vádak megkérdőjelezik a román kormány képességét a felsőoktatásban uralkodó korrupció megfékezésére" - írja a Nature.
   
A külföldi útjáról hazatérő Victor Ponta hétfő este úgy nyilatkozott: készen áll arra, hogy alávesse magát bármilyen intézmény vizsgálatának a plágiumvád ügyében. Szégyenletesnek tartja, hogy annak a tanárnak a plagizálásával gyanúsítják, aki előszót írt doktori dolgozatához.
Teljes cikk : manna.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése