2012. június 26., kedd

A kormány döntött a mindennapos testnevelés bevezetéséről.Egy kis mozgás...


Budapest, 2012. június 26., kedd (MTI) - A kormány döntött arról, hogy az iskolákban idén szeptembertől bevezetik a mindennapos testnevelést, amelytől a gyermekek jelenlegi rossz egészségi állapotának jelentős javulása várható.
    A tavaly decemberben elfogadott Nemzeti köznevelési törvény szerint az általános és középiskolákban 2012. szeptember 1-jétől az első, ötödik és kilencedik osztályokban heti öt testnevelésórát kell tartani, majd 2013-tól a teljes alsó tagozaton, illetve felmenő rendszerben a többi évfolyamon is - áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának keddi közleményében.
    A kerettantervek az alsó tagozaton a tananyag alapjául a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) számos országban kötelezően bevezetett gyermek-atlétikai programját használják fel, melyek gyakorlati bevezetésére a kormány támogatásával már idén nyáron támogatott pedagógus-továbbképzések indulnak. A mindennapos testnevelés bevezetéséhez ugyanis megfelelő számú tornateremre, illetve pedagógusra van szükség. A tornatermek építését, felújítását, a testnevelő tanárok képzését, átképzését az Új Széchenyi Terv finanszírozza.
    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2010-es nemzetközi kutatása szerint a - 11, 13 és 15 éves - magyar fiatalok leginkább mozgásszegény életmódjukkal, tévéimádatukkal és testképzavaraikkal tűntek ki a felmérésben részt vevő 35 ország, illetve régiójában élő kortársaik közül.
    "A kormány kiemelt fontosságot tulajdonít a mindennapos testnevelés bevezetésének, amely ma a már a jövő nemzedékért felelősséget érzők számára nem lehetőség, hanem sürgető kötelesség. Célunk, hogy a lehető legrövidebb időn belül minden magyar iskolás hetente legalább öt alkalommal a testnevelés órákon sportoljon, felfedezze a mozgás örömét, s egészséges felnőtté váljon." - áll a közleményben.
MTI

Azt nem tudom milyen hatásos lesz a mindennapos testnevelés,de a mozgást nem szerető fiatalokat hogyan lehet mozgásra kényszeríteni ez egy kérdés számomra.Vajon a törvénnyel mindent meg lehet oldani?Egy mentalitást meg lehet változtatni egy törvénnyel? Dicsérni kell ezt a törvényt,mert jót akar.Emlékeimben van egy ötperces műsor,melyet kedveltem.Bevallom őszintén,hogy keveset tornáztam a tévével.Jelenleg önként rendszeresen mozgok amatőr szinten.Mi volt az a műsor?

A Tévétorna 1975 márciusában indult Müller Kati és Bérczi István tornászok közreműködésével, és tohonya, disznózsírban dagonyázó országunkban hihetetlen nagy sikert aratott.
,,Egy kicsi mozgás mindenkinek kell! A karosszékből álljanak most fel! Ez a kis torna néhány percen át. Ne tessék félni senkinek sem árt!
Egy ország lihegett az esténkénti öt perc után...
Ez a kis torna ugye jól esett. Mindenki frissebb, fiatalabb lett. Mozgásra öt perc nem is nagy idő, és minden este ismételhető,,
 
antikvarium.hu
A tévétorna könyv alakban is megjelent.
Katalin mellé Bérczi Istvánt választották műsorvezetőnek, aki természetesen szintén rendelkezett tornászmúlttal. A két tornász korábban csak a sportéletből ismerte egymást futólag, de a műsor kapcsán igen jó barátságba kerültek egymással. Később a páros mellé bekerült az akkor sportolóként, majd sportdiplomataként, ma inkább politikusként ismert Schmitt Pál felesége, Makray Katalin és három lánya, Alexa, Petra és Gréta is, akikkel talán a gyerekeket kívánták megszólítani.
A főcímzenéért Kőszegi Pálnak jár az üdvrivalgás, az animációs filmecske figuráit Sajdik Ferenc tervezte, de magát a filmecskét az a Mata János rendezte, aki a Kukori és Kotkodát, és a Mikrobit is. Természetesen folyamatosan kaptak az alkotók olyan nézői leveleket, hogy vágják ki a főcímből azt a részt, amikor a nagypapa lóg a csilláron, mert a gyerekek kipróbálták, és leszakadt a csillár. 
Teljes bejegyzés : hotdog.hu  


A magyar férfiak között népszerű volt a Fejes iker lányok'



Egy biztos' A mozgás mindenkinek kell ' Sok sikert '

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése