2012. december 8., szombat

Három csapás - életfogyiglant kapott 139 ezer forintért

A kormány bűnözés elleni harca eredményes,mert bevezette a "három csapásként" ismert törvényt.Az egyik legújabb eredmény a szekszárdi Törvényszék jogerős határozat.Az egyik férfi életfogytiglant kapott,mert a harmadik erőszakos bűncselekményt követte el.A legutolsó bűncselekményből származó összeg 139 ezer forint volt.

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken jogerősen annak a négy férfinak a büntetését, akik közül kettőt korábban életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtottak, mert 2010-ben kiraboltak egy vállalkozót Dombóváron.
    A sértettet 2010. december 22-én az otthonában támadták meg. Ketten feszítővassal bántalmazták, riasztópisztollyal fenyegették, és miután megkötözték, 139 ezer forint értékben műszaki cikkeket, használati tárgyakat és némi készpénzt vittek el tőle, amíg társaik nem messze a bűncselekmény helyszínétől egy autóban várakoztak.
    A négy férfi együtt próbált elmenekülni, a Terrorelhárítási Központ és a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei azonban elfogták őket.
    A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben első fokon eljáró Szekszárdi Törvényszék döntését.     Kalányos Béla és Korsós István rablás, személyi szabadság megsértése és életveszélyt okozó testi sértés miatt legkorábban 20 év múlva kerülhet feltételesen szabadlábra. Kolompár Attila felbujtóként elkövetett rablásért tíz, Bogdán János bűnsegédként elkövetett rablásért kilenc év fegyházbüntetést kapott.
    A Szekszárdi Törvényszék az életfogytig tartó büntetés kiszabásánál a 2010 júliusában életbe lépett, "három csapásként" ismert rendelkezést alkalmazta. Eszerint, ha a vádlott halmazatban három erőszakos bűncselekményt követ el, akkor a büntetési tétel a kétszeresére emelkedik. Amennyiben ez meghaladja a húsz évet, akkor életfogytiglani szabadságvesztést kell kiszabni.
Forrás : MTI


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése