2012. augusztus 29., szerda

Megroppantja-e Brazíliát a foci VB és a következő olimpia?

A világ gazdasági nagyhatalmainak sorában a hatodik helyen álló Brazília is megszenvedi a válságot, hiszen központi bankja alapkamatcsökkentés előtt áll - hol van már 7 százalékos GDP bővülés...
Brazília dupla tétet tett fel a sportra azzal, hogy a 2014-es FIFA Világkupát, majd a 2016-os nyári olimpiai játékokat is vendégül látja Rio de Janeiróban. Mivel a költségek javát a stadionoknak és a szurkolók számára a stadionokat elérhetővé tevő infrastruktúra át- és megépítése viszi el, Brazília nyilván épít az egymástól mindössze két év távolságra rendezett eseményekből fakadó szinergiákra - olvasható a Saxo Bank elemzésében.
Merre tehát Brazília?
Ugyanakkor a marketwatch.com szerint elemzők azt várják, hogy a latin-amerikai ország központi bankja alapkamatot csökkent, méghozzá 8-ról leviszik ma 7 és fél százalékra. Ha meglépik, akkor ez sorban a kilencedik kamatvágás lesz, annak érdekében, hogy végre valahára fölpörögjön az ország gazdasága, amely egyenlőre csak egy helyben toporog. A Banco Central do Brasil éppen egy éve tette meg az első nyisszantást, amikor a 12 és fél százalékos alapkamatból 50 bázispontot eltüntetett.
Miután Brazília 2009-ben kikeveredett a válságból és az egyik legsikeresebb BRIC állam lett a maga 7 és fél százalékos GDP növekedésével 2010-ben, hirtelen beütött ménkő. Tavaly már csak 2,7 százalékra futotta a nemzetgazdaságnak és a rioi kormány idei 2 százalékos gyorsulását szakértők már rég lenyomták a valószínűbb 1,75 százalékos határ alá. Elemzőket az is aggasztja, hogy az utóbbi időben egyértelmű tendencia lett a világban a gazdasági növekedés csökkenése, amely  befektetési szempontból okozhat gondot, de lassult a növekedés Brazília legnagyobb kereskedelmi partnerénél, Kínában is.
Az inflációt a dráguló élelmiszerek tolják
Az infláció ugyan mérséklődött a tavalyi 6 és fél százalék után, de júliusban megtorpant, sőt emelkedésnek indult és elérte az 5,2 százalékot. Idén éves szinten a brazil központi bank 4 és fél százalékos árdrágulást vár. Szakértők az infláció emelkedését a szokatlanul rossz időjárással magyarázzák, amelynek nyomán meglódultak az élelmiszerárak Brazíliában.  Hosszabb távon az éves inflációt befolyásolhatja az is, hogy milyen irányba indul el a nemzetközi piacokon a kukorica és a gabona ára.
Mindezek a problémák nagyban befolyásolhatják a brazill gazdaságot, amelynek össze kell magát szednie, hogy teljesíteni tudja a következő másfél évben mindazokat az elvárásokat, amelyek szükségesek egy sikeres foci VB megrendezéséhez, a rá két évre következő olimpiáról nem is beszélve.
Forrás : privatbankar.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése