2012. július 30., hétfő

Szemétégetőben dolgozik Völgyi Zsuzsi a Romantic volt tagja '

Budapest - Völgyi Zsuzsi (32) civil munkára váltott. A Romantic korábbi énekesnőjét olvasó-riporterünk, B. Tamás – akinek természetesen jár a tízezer forint – kapta lencsevégre, amint éppen besétál a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. Hulladékhasznosító Mű, közismertebb nevén a Szemétégető irodaházába.
A Blikk kérdésére a sztár elárulta, friss belépő még új munkahelyén.
– Két hete léptem be a céghez, látogatásszervező vagyok, és egyáltalán nem szégyellem a munkám. Közben a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolára járok, intézményi kommunikáció szakra, mellesleg pedig egy internetes lapnak is írok esküvői témákban. Itt, az FKF-nél az a feladatom, hogy amikor kezdődik az iskola, akkor megszervezzem, hogy a gyermekek megnézhessék az erőművet – magyarázta lapunknak Zsuzsi, aki betekintést nyújtott abba, miért döntött úgy, hogy civilként próbál érvényesülni.
Völgyi Zsuzsi a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. telephelyén dolgozik
A Romantic tagja volt
– Jelenleg sajnos a zenéből megélni százszázalékosan nem lehet. Persze hétvégente vállalok felkéréseket, még akkor is mennék, ha a Romantic-ot hívnák, de az kevés. A tehetségkutatók meggyilkolták a szakmát. Vannak olyan, komoly zenei múlttal büszkélkedő családok, amelyek a megélhetésért harcolnak. Csak külföldön lehet boldogulni a zeneiparban, most csak az újak keresnek jól. Én is mehettem volna külföldre, de ennyi idősen inkább úgy döntöttem, hogy itthon szeretnék családot alapítani. Én ide tartozom – tette hozzá az énekesnő.
D. P.

Kapcsolódó cikkek

Völgyi Zsuzsi hajóra száll

Völgyi Zsuzsi hajóra száll
Völgyi Zsuzsi mellé állt a szerencse, egy luxus-óceánjárón meghirdetett munkát nyert

Lelkileg és anyagilag is tönkrement Völgyi Zsuzsi 

Forrás: blikk.hu 

Emlékszünk még a Romanticra?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése