2012. július 28., szombat

Felmentették Baán Lászlót és Ókovács Szilvesztert a kormánybiztosi tisztségből.Miért?

Az MTI közleményéből nem lehet megtudni semmit.Talán Lázár az oka? Ki tudja' Valamiért menesztették és nem rúgták ki őket.Ókovács Szilveszter nagyon élvezte a kinevezését '

Budapest, 2012. július 27., péntek (MTI) - Felmentették kormánybiztosi tisztségéből augusztus 31-i hatállyal Baán Lászlót és Ókovács Szilvesztert, az erről szóló határozat a Magyar Közlöny pénteki számában olvasható.
    Baán Lászlót 2011 szeptemberében nevezték ki az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes, a múzeumi negyed koncepciójáért felelős kormánybiztossá. A tavaly őszi kormányhatározat szerint Baán László kormánybiztosi megbízatása - Szépművészeti Múzeumbeli főigazgatói teendőinek meghagyása mellett - 2013. szeptember 30-ig szólt volna. A kormány július elején fogadta el azt a koncepciót, amely szerint öt új épületnek és hat intézménynek adhat otthont a legkorábban 2018-ban megvalósuló múzeumi negyed.
    Ókovács Szilveszter 2011 augusztusa óta a Magyar Állami Operaház irányításáért felelős kormánybiztos. Ókovács Szilvesztert tavaly augusztusban a Magyar Állami Operaház irányításával kapcsolatos feladatok ellátására az intézmény főigazgatói munkakörének betöltéséig, de legfeljebb kétéves időtartamra nevezte ki kormánybiztossá a miniszterelnök.
    A felmentések indoka nem szerepel a határozatokban.
MTI

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése