2012. július 7., szombat

Aki hátat fordított Orbán Viktornak

Orbán Viktornak többen hátat fordítottak vagy Orbán fordított hátat a barátainak? Ki tudja?Kezdve Fodor Gáborral hosszú lenne a névsor.Itt van a következő , Járai Zsigmond.Ismeretes Járai Zsigmond pályafutása.De miért fordított hátat Járai Zsigmond Orbán Viktornak?Ki tudja? Matolcsy miatt.Orbán Viktor miért bizik vakon Matolcsyban? Ki tudja.Olvassák el az origó cikket és választ kaphatnak a kérdésre.

Együtt tervezgették, hogyan építik fel a Fidesz polgári Magyarországát. Bár voltak vitáik, két évtizeden át a legnagyobb tisztelettel közeledtek egymáshoz, az utóbbi két évben mégis elhidegült köztük a viszony. Járai Zsigmond egykori jegybankelnök és pénzügyminiszter volt sokáig Orbán Viktor egyik legfontosabb gazdasági szövetségese, az elmúlt két év ellentmondásos intézkedései azonban megterhelték a kapcsolatukat. Hogyan jutottak el idáig?
"Eddig mindenre igent mondtam, amire Viktor kért fel, de most már nem fogok. Nem tetszik, amit csinálnak, és hiába mondom, nem hallgatnak rám" - szűk körben, több munkatársának a füle hallatára így dohogott tavaly novemberben Járai Zsigmond, az első Orbán-kormány pénzügyminisztere, egykori jegybankelnök, aki akkor azt hangoztatta, hogy 1-2 tisztségéről lemond, újat pedig nem vállal.
Mintegy másfél hónappal később Járai valóban benyújtotta lemondását a Költségvetési Tanács éléről. A Matolcsy György elhasználódásáról szóló nyilatkozatában pedig a legnagyobb nyilvánosság előtt ishátat fordított az általa mintegy húsz éve rendkívüli módon tisztelt Orbán Viktor egyik legközelebbi szövetségesének, a második Orbán-kormány gazdasági miniszterének.
Egyik közeli ismerőse szerint ráadásul nem pusztán neki. A forrás szerint ha nem is ilyen színpadias módon, de Járai elhidegült a kormányfőtől is. "Járai kiszállt. Orbán elkötelezett híve volt, de rendkívül csalódott a kormányban és a gazdaságpolitikában, ehhez már semmilyen módon nem akarja a nevét adni, és az is nehezen képzelhető el, hogy a kormányzás egy későbbi fázisában még legyen belőle valaki" - mondta Járairól egy magát konzervatív közgazdásznak valló forrásunk, aki a miniszterelnökkel is közeli kapcsolatot ápol.
Forrás: MTI/Beliczay László
Járai szerint aki karriert tud csinálni, az nem lehet más, mint jobboldali

Forrás: MTI/Földi Imre
Orbánnak nem tud nemet mondani 
Egy igazi héja
Járai jegybankelnöki tevékenysége nagyon megosztó. Kritikusai szerint MNB-elnökként sok hibát követett el és nagyban hozzájárult a ma súlyos károkat okozó devizahitelezés elterjedéséhez. Az alapvető okot a 2002-től elinduló fegyelmezetlen költségvetési politika, a túlzott állami költekezés jelentette, amely kétségtelenül megkötötte Járai kezét, de kritikusai azt róják fel neki, hogy erre rosszul reagált. Csak és kizárólag az infláció ellen folytatott küzdelmet (a törvény szerint egyébként ez a dolga az MNB-nek), folyamatosan emelte a kamatokat és azokat mindvégig magasan tartotta. "Járai kemény legény, kemény fiskális és kemény monetáris politikát favorizál, egy igazi héja" - fogalmazott egy forrásunk.
Menedzseri képességeit azonban szinte mindenki elismeri. Pragmatikus vezetőnek tartják, aki alaposan átalakította a jegybank szervezetét, az ő javaslatára született meg például a monetáris tanács intézménye, és többen vélték úgy, hogy bár mindenkiről tudni lehetett a politikai hovatartozását, nem volt rá jellemző, hogy e szerint döntsön az előléptetésekről. Egyik volt ügyvezető igazgatója, Hamecz István (aki már Surányi György alatt is az MNB-ben dolgozott) nyilatkozott egyszer úgy a Figyelőnek, hogy Járai nagyon jó menedzser, és sokkal jobban vezette a jegybankot, mint Surányi, noha az utóbbi jobb szakember.
Politikai szimpátiától függetlenül több forrásunk azt állította ugyanakkor, hogy Járai elvei nincsenek kőbe vésve, és amit az egyik órában még meggyőződéssel állít, azt a következőben ugyanolyan vehemensen képes ellenezni. A korábbi, szocialista vezetésű kormányokkal inkább szimpatizáló forrásaink ezt komoly jellemhibájaként rótták fel, mondván, az ember sosem lehet biztos abban, hogy amit Járai állít vagy megígér, ahhoz hosszú távon is tartja magát. Éles helyzetből származó konkrét példát azonban nem tudtak mondani erre.
Forrás: AFP/Tim Sloan
Orbán és közgazdászai egy 2009-es találkozón

Mostani csalódottságát egyik ismerőse szerint a Matolcsyval szembeni érzései, némi szakmai féltékenység is mélyítheti. Mindkét közgazdász életében meghatározó szerepe volt a 2008-as halálakor örökös pénzügyminiszterként búcsúztatott, óriási tekintélynek örvendő Hetényi Istvánnak, aki - ahogy több, Hetényit is ismerő forrás fogalmazott - Járait komolyan vette, Matolcsyt meg egyáltalán nem. Ehhez képest Járai most azt látja, hogy a gazdaságpolitika, pénzügypolitika megformálásában Matolcsy mindenki másnál nagyobb szerepet kap, és mivel Orbán eldöntötte, hogy Matolcsyra hallgat, Járai mondhat bármit, észrevételei süket fülekre találnak a kormányfőnél.
A Fideszről és Orbán Viktorról való leválás megviselte Járait. Egyik közeli ismerőse szerint sokáig vívódott, hogy mit csináljon, mire odáig jutott, hogy lemondott a Költségvetési Tanács éléről, és nyilvánosan is megfogalmazta kritikáit. Döntését végül ismerői szerint az motiválta, hogy nem akart közösséget és pláne bármilyen komoly pozícióban felelősséget vállalni a mostani kormányzati ciklusban hozott gazdaságpolitikai döntésekért. Belül viszont rágódott, mert mégiscsak ugyanannak a politikai elitnek a tagjaként tekint magára, Orbán Viktort pedig nagyon tiszteli.
Hogy mindezek után lehet-e még Járaiból pénzügy- vagy gazdasági miniszter, netán újra jegybankelnök, azt valószínűleg csak Orbán és Járai tudhatja. Forrásaink szinte kizártnak tartják, hogy Járai újra beüljön a kormányba, de ha Simor mandátumának 2013-as lejártakor a miniszterelnök megkeresné, azon azért valószínűleg elgondolkodna. Ehhez persze az is kellene, hogy Orbán felülkerekedjen Járai közelmúltbeli kritikáin, de mint egy forrásunk fogalmazott, ha nem is túl valószínű, akár ez is megtörténhet. Ezzel azt tudná mutatni a kormányfő, hogy őt és a politikáját is lehet bírálni, egy demokráciába még ez is belefér.
 Teljes cikk : origo.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése