2012. július 21., szombat

Sajtótájékoztató a Bándy-gyilkosságról : P. Lászlónak nem volt tettestársa

Vége a találgatásoknak' A pécsi sajtótájékoztatón Dakos József rendőr dandártábornok kijelentette,hogy P. Lászlónak nem volt tettestársa vagy segítője.Valószínű a rendőrségnek van igaza.Hamarosan lezárul a Bándy-ügy.A bulvár hírekben egyre kevesebbszer fogunk olvasni Bándy Katáról.Dicséret illeti a rendőrséget is.Van egy kötelességünk: Tiszteletbe tartani Bándy család kérését,amely szerint a július 23-i temetést tapintattal kezeljük.A HÍR TV és a Magyar Nemzet a sajtótájékoztatóról:
A hétfőről előrehozott sajtótájékoztató oka az volt, hogy a nyomozás már abba a stádiumba jutott, hogy a rendőrség „bátran ki tudott állni” a nyilvánosság elé. Dakos József rendőr dandártábornok, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője elmondta: „egyértelműen” kijelenthető, P. Lászlónak nem volt tettestársa.
A megyei rendőrfőkapitány közölte: az eddigi nyomozati munka azt mutatja, hogy a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított 26 esztendős P. László gyalogosan közlekedett, a lánnyal a háza előtt elegyedett szóba, majd a gyilkosság helyszínéig követte. A nyomozók eddigi megállapításai szerint a lányt megfojtotta a gyilkos, majd megpróbálta eltüntetni a holttestet.
Szombat este tartanak megemlékezést az áldozatról
„Le kell szögezni, hogy ez nem etnikai, hanem társadalmi és szocializációs kérdés. Minél jobban szocializált valaki, annál jobban tud uralkodni az érzelmein” – mondta el a gyilkosság kapcsán az mno.hu-nak egy igazságügyi orvosszakértő.
A meggyilkolt Bándy Katáról a pécsi Líceum-templomban gyertyagyújtással és imával emlékeztek meg barátai és ismerősei, jelen voltak még egyetemi társai és az egykori munkatársak is. A pszichológusnő emlékére alakult Facebook-oldalon egyébként az olvasható: a fővárosban július 21-én este hét óra és éjfél között tartanak megemlékezést a Szent István téren.
A lány édesapja a Magyar Nemzet hasábjain keresztül korábban arra kérte a sajtót, hogy lánya hétfői temetését tapintatosan kezelje. A család emellett megerősítette, hogy semmilyen módon nem járulnak hozzá, hogy a lányuk nevét uszítás, gyűlölködés vagy a halálbüntetés visszaállításának ürügyéül használják fel. Bándy Katát hétfőn Szekszárdon helyezik végső nyugalomra.
P. Lászlónak nem volt tettestársa

P. Lászlónak nem volt tettestársa

Forrás: mno.hu  

A Bándy-gyilkosság egyik központi hír volt az utóbbi napokban a magyar médiában.Az MTI részletesen ad információt : 

DPECS20120721010

Pécs, 2012. július 21., szombat (MTI) – Egyedül követte el tettét a pécsi rendőrségi pszichológus, Bándy Kata feltételezett gyilkosa - jelentette be a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője szombaton sajtótájékoztatón, Pécsen.
    Dakos József közölte: az eddigi nyomozati munka azt mutatja, hogy a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított 26 esztendős P. László gyalogosan közlekedett, a lánnyal a háza előtt elegyedett szóba, majd a gyilkosság helyszínéig követte. A nyomozók eddigi megállapításai szerint a gyilkos megfojtotta a lányt, majd megpróbálta eltüntetni a holttestet.
    Bándy Kata holttestét július 11-én, a délutáni órákban találták meg bújócskázó gyerekek. Egyikük nevelőapja értesítette a rendőrséget. Az egyik gyerek a meghallgatásán úgy nyilatkozott, hogy egy autóban ülő ember megfenyegette - ezt az állítást a rendőrség nem látja bizonyítottnak. Dakos József azt mondta: P. Lászlót pécsi tartózkodása alatt egyszer sem látták autóval közlekedni.
    A rendőrök a helyszíni szemle során megállapították az idegenkezűséget, és a nyomozást aljas indokból elkövetett emberölés miatt rendelték el. A főkapitány kiemelte: ennek során a rendőrség minden, a jogszabályok által biztosított eszközt felhasznált.
    Ez azt eredményezte, hogy július 14-ére azonosították az elkövetőt P. László személyében. Egy napon át üldözték, majd július 15-én kora délután elfogták az M60-as autópálya és az 57-es út kereszteződésétől százötven méterre, Bóly és Mohács között - közölte a főkapitány.
    Hozzátette: a férfi mozgását már pécsi tartózkodása során jól körülhatárolták. A rendőrségnek olyan információi voltak, hogy a gyanúsított a kelebiai otthona felé tart.
    „Az elfogást követően a gyanúsított beismerő vallomást tett, majd a rendőrség a részletes nyomozati munka során megállapította, hogy a bűncselekményt P. László egyedül követte el, nem voltak tettestársai, nem volt segítsége. Részünkről jelenleg az egy elkövetős megoldási mód az egyetlen, amely egyértelműen bizonyítottnak látszik” – jelentette ki a főkapitány.
    Dakos József elmondta: a rendőrség nem keres több gyanúsítottat, már csak bizonyos részletkérdéseket tisztáznak, szakértői véleményeket gyűjtenek be.
    Arra a kérdésre, hogy pontosan hogyan követte el P. László a bűncselekményt, a főkapitány azt mondta: a gyanúsított Bándy Katával annak lakása előtt találkozott, és igyekezett vele kapcsolatot teremteni. A tettes ezután le-lemaradva követte a rendőrségi pszichológust, majd megfojtotta azon a helyen, ahol a testét később megtalálták.
    A főkapitány elmondta: P. Lászlónak sem az elkövetés éjszakáján, sem elfogásakor nem volt fegyvere. A gyanúsított a lány pénzét és mobiltelefonját magával vitte, táskáját, bankkártyáját pedig kukába dobta.
    A gyanúsított a rendőrségi vallomása szerint szintetikus kábítószert fogyasztott a tett éjszakáján, és a drogra alkoholt ivott – mondta Dakos József, aki szerint ezért megkérdőjelezhető a reális helyzetértékelése.
    A rendőrök P. László teljes kapcsolati rendszerét feltérképezték, és nyolc poligráfos vizsgálatot végeztek. Dakos József nyomatékosította: J. Olivért, P. László rokonát többször is kihallgatta a rendőrség, és poligráfos vizsgálatnak is alávetette. A vizsgálatok eredménye és alibije miatt kizárták a gyanúsítotti körből.
    Ambrus Ágnes, a megyei főkapitányság bűnügyi igazgatója elmondta: a rendőrségi munkát nagymértékben zavarta, akadályozta a médiaérdeklődés, hiszen P. László a tettét követően internetezett, így voltak információi a nyomozás állásáról.
    „Amikor a poligráfos vizsgálatnak alávetettük, nagyon nehéz volt olyan kérdést feltenni, amire a választ csak ő tudhatta" - mondta el.
    A nyomozati munka további részleteivel kapcsolatban Ambrus Ágnes bűnügyi igazgató azt mondta: szakértői véleményekre várnak még, nagy változásokra nem lehet azonban számítani. Arra, hogy megerőszakolták-e a lányt, szintén szakértő ad választ.
    „P. László egyik vallomásában elismerte az erőszak tényét, majd ezt a vallomását visszavonta, majd megint azt mondta, hogy történt erőszak. A szakértő dolga lesz eldönteni ezt” – tette hozzá a bűnügyi igazgató.
    Arra a kérdésre, hogy biztonságos-e Pécs az éjszaki órákban, Dakos József azt mondta: a baranyai megyeszékhely biztonságos, a statisztikák is ezt mutatják.
     „Bátran, bárhol, a város bármelyik részén lehet sétálni. Utoljára 1974-ben volt ilyen súlyú bűncselekmény Pécsen” – mondta.
    A rendőri készültségről, a mozgósított létszámról azt mondta: nem volt példátlan a rendőri erő bevetése - a nyomozásban összesen csaknem száz nyomozó vett részt -, hiszen minden gyilkosság során hasonló erőfeszítéseket tesznek.
    Bándy Kata 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án hajnalban egyedül, gyalog indult el egy sörözőből, de az otthonába nem érkezett meg. Holttestét július 11-én délután találták meg a pécsi Délibáb utcában, egy bokros területen. Az őrizetbe vett gyanúsítottat szerdán előzetes letartóztatásba helyezték.
MTI


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése