2012. július 20., péntek

A Bándy család közleménye .A virrasztók kérése

Személyesen együtt érzek a hozzátartozókkal és közzé teszem a Bándy család közleményét ' Bány Kata emlékére lesz virrasztás 21-én. A szervezők kérését is olvashatják'

A család kérését is tolmácsolom, amikor arra kérem a civil és a politikai szervezeteket, hogy se a lányunk nevét, se a személyes tragédiáját ne használják fel uszítás, gyűlölködés vagy a halálbüntetés visszaállításának ürügyéül.
Köszönöm.
Forrás : facebook.com
 
Július 21-én este 7 és éjfél között tehát együtt emlékezünk Bándy Katára a Szt. István téren, Budapesten.

Bándy Kata édesanyja köszönetét fejezte ki azért, hogy mellettük állunk és osztozunk gyászukban.

A család megerősítette, hogy semmilyen módon nem járulnak hozzá, hogy a lányuk nevét uszítás, gyűlölködés, vagy a halálbüntetés visszaállításának ürügyéül használják fel.

Utóbbit egy a napokban érkező sajtóközleménnyel is meg kívánják erősíteni. 
Bándy Kata július 8-án tűnt el, majd ezt követően július 11-én holtan találták. Katát szexuális indíttatásból támadták meg, majd megölték. A tettest őrizetbe vették, később pedig bevallotta a gyilkosságot. Az elkövető etnikai hovatartozása az utóbbi napokban sajnos rasszista indulatokat szított, elvonva a figyelmet arról a tényről, hogy Bándy Kata megölése a nemi alapú erőszak esete.

Szeretnénk mindenkit felkérni, hogy csatlakozzon a július 21-én tartandó megemlékezéshez és a virrasztáshoz. Szeretnénk Katára emlékezni és kifejezni szolidaritásunkat azokkal, akik közel álltak hozzá. Magyarországon minden ötödik nőt érint a nők elleni erőszak valamilyen formája; Kata története sajnos nem egyedülálló, meggyilkolása egyike a nők elleni erőszak számos esetének. A megemlékezéssel és a virrasztással szeretnénk azt is kifejezni, hogy elítéljük azokat a rasszista megnyilvánulásokat, amelyek az egész roma közösséget azonosítják az elkövetővel, és ezzel kizárják a hazai cigányságot a szolidaritásból és a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelemből egyaránt.

Kérünk mindenkit, hogy jöjjön el és fejezze ki szolidaritását Katával és a hozzá közel állókkal, jelenlétével pedig ítélje el a nők elleni erőszakot és annak etnicizálását is.

Szombaton, július 21-én, este 7 és éjfél között tartjuk a megemlékezést és a virrasztást a Bazilikánál, a Szt. István téren, Budapesten. A téren mécseseket gyújtunk. Kérünk mindenkit, hogy hozzon magával mécsest, gyertyát.

A következő szervezetek csatlakoztak eddig a szombati megemlékezéshez: commmunity.eu - a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom (MMM) közösségi oldala, Magyar Helsinki Bizottság, Közéleti Roma Nők, Kugler Art Szalon, Magyar Cserkészlány Szövetség, Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek), MONA Magyarországi Női
Alapítvány, NANE Egyesület (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület), PATENT Egyesület, Romani Design, Romaversitas Alapítvány, Születésház Egyesület, Uccu Alapítvány, X Kommunikációs Központ.

Kérünk minden civil szervezetet, aki támogatja az esemény üzeneteit, hogy

1. Csatlakozzon hivatalosan is a kezdeményezéshez a virrasztasseta@yahoo.com emailcímen. A
csatlakozó civil szervezetek listáját folyamatosan frissítjük.
2. Ha a témával kapcsolatban sajtónyilatkozatot ad ki, tüntesse fel az eseményt, vagy
az eseményhez tartozó felhívást külön közleményben adja ki.
3. Terjessze az eseményt levelezőlistán, a szervezet weblapján, és facebook oldalán.
4. Jöjjön el és csatlakozzon a megemlékezéshez szombaton 
Forrás: facebook.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése