2012. szeptember 3., hétfő

Becsületesek a magyarok?

Igen,mondhatnánk. A Feminában megjelent cikk szerint más a helyzet.Ne sértődjön meg'

Amerikában és Magyarországon egyaránt megpróbálták mérni, mennyire becsületesek az emberek. A módszer nagyjából hasonló volt: adott egy alkoholmentes ital, amit megihatsz ingyen, de fizethetsz is érte, rajtad áll, hogy mit választhatsz.
Magyarországon tavaly helyeztek el két ásványvíz-automatát Budapesten, amely 50 forintért adott egy félliteres ásványvizet, de volt rajta egy olyan gomb is, amit megnyomva ingyen megkaphattad az italt. A befolyt összeg a Csodalámpa Alapítványhoz ment, amely életveszélyben lévő gyerekeket támogat, teljesíti a kívánságukat.

Jótékonykodás nélkül is jobbak voltak

Amerikában a jótékonykodást kihagyták, ott egyszerűen csak választani kellett: vagy fizetsz 1 dollárt - 220 forint - a félliteres üdítőért, vagy fizetés nélkül távozol. A tesztet 30 városban végezték el.
Különbség még, hogy míg a magyar teszt megfigyelésmentes volt, addig az amerikaiak nyomon követték a befizetőket és a fizetés nélkül távozókat. Az eredményeket összesítették, a kategóriák között találunk szőkéket, barnákat, nőket, férfiakat, baseballrajongókat, gyerekeseket, bringásokat.

Döbbenetes különbségek

A végső számok megdöbbentő különbségeket mutatnak. Míg a magyarok 60%-a döntött úgy, hogy egy forintot sem ad az alapítványnak, addig az amerikaiak között alig találni olyan csoportot vagy várost, ahol ne fizettek volna 80-90%-ban.
Salt Lake Cityben például az arány 100% volt, ahogy Oaklandben is. A harmadik helyre Boulder került, a negyedik pedig 97%-os eredménnyel San Francisco lett. A legrosszabb eredményt - 61%, ami még mindig sokkal jobb a magyar átlagnál - Brooklyn hozta.

A nők becsületesebbek

Chicago 94%-ot ért el, Hollywood 88%-ot. A pénzvilág fellegvárában, a Wall Streeten 97%-os becsületességet mértek, New York 92%-ot szerzett a versenyben. Érdekesség, de a nők a teszt szerint becsületesebbek, mint a férfiak: 95%-uk fizetett a pasik 91%-ával szemben.
Budapesten az automatákat az óbudai Kolosy téren, valamint a Bajcsy-Zsilinszky út és József Attila utca sarkán álló irodaház árkádjai alatt helyezték el. A teszt első három hetében nyolcezer palack víz fogyott, az érdeklődők mindössze 40%-a fizetett érte. Pest és Buda között a különbség nem volt számottevő, alig 1%-kal előnnyel Buda nyert.
A magyar akcióról itt, az amerikairól itt olvashatsz.
Forrás : femina.hu 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése