2012. július 12., csütörtök

Mészáros: Nem ütöttem meg Dániel Pétert

Tovább folytatódik Dániel Péter- Mészáros Imre közti botrány' Nyilatkozott Mészáros Imre az elkövető.Szerinte csak megtámasztotta Dániel Pétert és nem ütötte állba.Sét a mentők sem tudják igazolni Dániel Péter állítását.Mi az igazság?Valaki hazudik,de ki? Az biztos,hogy ez a botrány tovább fog folytatódni és lesz mit írjon a bulvársajtó' Olvassák el a Hir 24 cikkét '
A Gój Motoros Egyesület alapító elnöke a Hír24-nek elmondta, a bíróság épületében voltak, amikor megérkezett Dániel Péter. Éppen Wittner Mária ügyvédjével beszélgettek, egy félreeső helyen. Állítása szerint azon túl, hogy ellenlábasa hazudik, még túloz is ott, ahol tud. Mészáros Imre szerint nem voltak sem nyolcan, se tízen. Öten várakoztak, amikor Dániel belépett az épületbe.

A gój motorosok vezetője állítja, szándékosan nem szóltak a férfihoz, ő kezdett el kötekedni, lenácizta őket. Ahogy Mészáros Imre fogalmazott, túl közel lépett hozzá, ezért feltartotta egyik kezét, majd nyújtott tenyérrel megtámasztotta az ügyvédet, méghozzá az állánál fogva. Azt határozottan cáfolja, hogy ütött. Mint mondta, ha így lett volna, a biztonsági őr őt fogja le, nem Dánielt. Mészáros szerint a „nem történtek” után az ügyvéd mentőt kért a helyszínre, akik több mint negyedórán át vizsgálták. A helyszínen azt az információt kapta, hogy a férfinak semmi baja sincs. Ha tényleg megsérül, nem taxival távozott volna – fűzte hozzá.

Dániel Péter azonban homlokegyenest az ellenkezőjét állítja. Lapunknak korábban azt mondta, a bíróság épületében 8-10 fekete ruhás ember várta, akik mocskolódni kezdtek, amikor átment közöttük. Elsősorban zsidó származása miatt gyalázták. Ő ekkor emelt hangon visszaszólt nekik, mire – elmondása szerint – Mészáros Imre, a gój motorosok vezetője ököllel állba vágta.

Az ügyvéd azt állítja, az ütéstől megszédült és az egyik fogából letört egy darab. A bírósági dolgozók siettek a segítségére: bekísérték egy szobába, ahol megvárhatta a mentőket. Később odaértek a rendőrök is, akik – ahogy látta – igazoltatták Mészárosékat. Dániel a történtek miatt védelmet kér a rendőrségtől, mert úgy érzi, egyre több hasonló atrocitás éri, és veszélyben van az élete.

Kerestük a rendőrséget is ennek kapcsán. Arra voltunk kíváncsiak, indult-e eljárás az ügyben, ha igen, pontosan miért és ki ellen. A sajtóosztálytól kapott válaszlevélben szó sem esett bántalmazásról, csak rosszullétet említenek. „A mai napon a II.–III. kerületi Bíróság épületében, folyamatban lévő bírósági ügye miatt megjelent egy férfi, aki az ott várakozók egy csoportjával szóváltásba keveredett. A férfi ezután rosszul lett. A rendőrség megjelent az épületben, a jelenlévőket igazoltatta, és meghallgatta. A rendőrség munkatársai mentőt hívtak, akik ellátták a férfit" – olvasha a közleményben.
Forrás: hir24.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése