„Üdvöz légy, nép!” – Az apostol bálvány helyett költővé tette volna Petőfit '

Petőfi  egyik  kedvenc  költőm.Nagyra  értékelem,mert  egyik  legnagyobb  költőnk  volt  és  lesz.De  az  alábbi  cikket  nagy  érdeklődéssel  olvastam,mert  több  számomra  eddig  nem  ismert  információkat  tartalmaz  Petőfi  Az apostol  című  elbeszélő  költeményéről.Úgy  tűnik,hogy már  akkor  volt   cenzúra  és  értetlenség.Petőfi  kortársai  nem  értették  a  költemény  lényegét?

Petőfi Sándor Az apostol c. elbeszélő költeményének kalandos sorsa kulcsfontosságú volt a költő megítélésében, kanonizálásában, sőt irodalmunk egész fejlődéstörténetében. Ha a művet a kortársak időben megismerik, nem alakulhattak volna ki a Petőfi-kultusz mitikus ideálképei – állítja Margócsy István irodalomtörténész.
Ma talán meglepőnek tűnik, de Petőfi nagyszabású romantikus művét a maga csonkítatlan formájában egészen 1874-ig nem ismerhette meg a nagyközönség. Éppenséggel az életműnek más, ma meghatározó darabjai sem jelenhettek meg a maguk idején. A politikai versek elhallgatását a cenzúra magyarázta, de az Anyám tyúkját vagy a Szeptember végént is csak nagyjából tíz évvel a költő halála után publikálták. Mint Margócsy István a friss Holmiban megjegyzi, eleinte akik megemlékeztek vagy írtak Petőfiről, csak az Összes költemények 1847-es kiadását méltathatták vagy bírálhatták. Az 1850-es évektől formálódó, majd Gyulai Pál kanonizálta Petőfi-képet és -kultuszt illetően sok mindent megmagyaráz ez a körülmény. Sok mindent, de nem mindent.
Értetlen barátok
Az apostol esetében ugyanis nem csak a kései közlés akadályozta a mű „normális” utóéletét. A szabadszállási választási fiaskó miatt a politikai élet margójára szoruló költő elképesztően gyorsan, néhány hét alatt írta meg az eredetileg 3400 sor terjedelmű költeményt (ezt kurtította meg 2921 sorra). Nagy valószínűséggel Petőfi szétküldhette barátainak, ám erről biztosat nem tudni. Viszont „megrendítő az a hallgatás, ami a kortársak részéről tapasztalható: jóllehet minden íróbarát részletesen tudósít majd később Petőfiről, úgy tüntetik fel, mintha ezt a művet nem ismerték volna. Jókai, Arany, Pálffy Albert, Hiador és társai oly társasági közösségben éltek volt 1849 közepéig, úgy olvasták és ismerték egymás műveit, hogy egyáltalán nem tűnik valószínűnek, hogy épp Az apostolt ne kapták volna kézhez” – találgat Margócsy. Az irodalomtörténész azt is kizártnak tartja, hogy Petőfi rejtegette volna munkáját, amellyel egyik levelében Arany János barátjának is eldicsekedett. (Később Arany kevés megértést mutatott a vers iránt.)

Petőfi halálának eszményítő ábrázolása. Lovasunk Petőfi Fotó: HVG Archív

A helyzet az, hogy Az apostol nemigen passzolt az alakulófélben lévő Petőfi-képhez, amely őszinteségre alapozott, életrajzilag hitelesített líraiságot tulajdonított az alkotónak, és az általa „képviselt lírai bensőséget nemzetkarakterológiai jegyek mozgósításával általánosította úgy, hogy a romantikus szélsőségeket általános erkölcsi parancsok érvényesítésével kívánta háttérbe szorítani és érvényteleníteni”. Politikai költészetének nem volt helye ebben a megcsonkított és retusált képben. Ezért aztán később is, amikor már Az apostolt lehetett olvasni, az irodalmárok zavarosnak, idegennek, sőt egyenesen bizarrnak tekintették; afféle mentegetendő kisiklásnak, amely nemcsak a nemzettől, de voltaképpen magától a népies líra atyamesterétől is idegen volt.
Salamon Ferenc például így írt: „Mihelyt Petőfinek eszébe jut, hogy ő nem csak költő, democrata, vagy politikai szerepre hivatott próféta, s eszméket foglal versbe, alig mondható költőnek”. Gyulai Pál pedig úgy összegezte a költeménnyel szembeni kifogásait: „azt sem tudjuk tulajdonképpen, hogy mit akart”. Az értetlenség teljesnek mondható volt, és még azon kevesek is, akik a XIX. században nem fogadták el a Gyulai Pál-féle Petőfi-képet, nem tudtak mit kezdeni Az apostollal. Gyakorlatilag az egyetlen kivétel Arany János fia, László volt, aki elsőként ismerte el Petőfi politikai verseit magasrendű költészetként. Képes volt a költőben meglátni nemcsak a hazafit, hanem a forradalmárt is. „Forradalmi költő egész lelkében, s nemcsak a magyar hazafiság, hanem az általános népszabadság eszméi lelkesítik. […] Petőfi az egyetlen forradalmár és egyetlen európai demokrata Batsányi óta” – írja Arany László 1873-ban. Mint Margócsy rámutat, Arany László nagy érdeme, hogy együttesen kezeli politikai és költészeti szélsőségeit, s politikai fenntartásai nem akadályozták abban, hogy a versek érdemét elismerje.
Tovább : http://hvg.hu/sorkoveto/2011