János vitéz, avagy a nagy magyar desperádó

Az  egyik  legkedveltebb  olvasmányaim  közzé  tartozott  a János  vitéz.Az  első  képem  Petőfiről  a  János  vitéz  volt.De  volt  még  egy  ok  amiért  megkedveltem  János  vitézt .A  magyar  tanárnő  egyik  kedvence  volt.Nagyon  megkedveltem,mert  sok  érdekességet  mondott  a magyar  órán  a  versről  és  Petőfiről.Nagyon  szigorú  volt,de  János  vitéznél  képes  volt  elérzékenyülni.De  viszont  ha  nem  tudta  valaki,hát  az  jobb  volt  ha  be  se  jön  az  órára.Igaza  volt,mert  mi  is  megtanultuk  a  lényeget  és  meg  is  szerettük  János  vitézt.Még  egy  személyes  élmény: édesapám  és  édesapám  a  János  vitéz  előadáskor  ismerkedtek  meg  a  színházban .
Az  alábbi  cikk  nagyon  hasznos  az  én  számomra  és  lehet,hogy  mások  számára  is ' 

Hatalmas szerelem- és igazságérzet, halálközeli egykedvűség, odüsszeuszi ravaszság, kíméletlenség, melankolikus tanácstalanság. Kukoricza Jancsi/János vitéz a kalandokon át a halált keresi, hogy a boldogságra leljen.

„A halálközelség, Jancsi merészségének, s minden tevés-vevésének e desperádó-eleme a faluból való kiűzetés után elválaszthatatlan társként szegődik mellé, s a [szerelmi] hűség mellett ez életének ikercsillaga. Ezért jó értelmezés Margócsy Istváné, aki arra mutat rá Petőfi-esszéjében – kétszer is –, hogy a hős odüsszeiája a szabad halálhoz, az öngyilkossághoz vezet (sajnos, a magyar nyelv nem tud különbséget tenni Freitod és Selbstmord között), s a megváltást halálra szántsága váltja ki” – írja Radnóti Sándor esztéta az Alföld legfrissebb számában. Tanulmányának tárgya Petőfi Sándor János vitéze.
Kívánt halál A „desperádó-elemeket” Radnóti rendre ki is mutatja a költeményben. „»Akinek életét van miért félteni, / Ha e tájt kerüli, nagyon bölcsen teszi. / Nekem nem kedves az élet, hát közétek, / Bárkik vagytok, egész bátorsággal lépek«” – mondja Kukoricza Jancsi a zsiványok kapitányának. Mire az így felel neki: „Te derék legény vagy, azt a bátor szented! / Téged az isten is zsiványnak teremtett. / Éltedet megveted, a halált nem féled...” Vagy amikor a huszárnak álló hős így indokolja lépését: „Mert ha én nem ölök, engem öl meg a bú – / Nagyon kívánt dolog nekem a háború”. Később pedig: „Vándorlok, vándorlok, a világ végéig, / Míg kívánt halálom napja megérkezik.”

 

És a történet kellemesen ismerős mesei szövése dacára ez az egyik nyugtalanító eleme Jancsi jellemének, ez pumpál feszültséget az elbeszélésbe. Ez a „tökéletlenség, jellemhiba” teszi élővé figuráját, ahogyan a trójai háború nagy desperádóját, az önfejű Akhilleuszt is ez avatja halhatatlan irodalmi hőssé. Mert Radnótinak kétsége sincs, „Kukoricza Jancsinak van individuális sorsa, János vitéznek viszont csak akkor és annyiban, amikor időről időre visszaváltozik Kukoricza Jancsivá”. Mindjárt az elején például, amikor Jancsi maga dönt arról, hogy elbujdokol, világnak fut, pedig konfliktusa nevelőapjával vagy Iluska mostohájával más megoldásokat is lehetővé tesz. Élete útelágazásainál Jancsi maga választja ki a tova utat, nem kér a zsiványságból, nem akar a francia király veje lenni, nem akar a faluban maradni és a behemótok királysága se kell neki. Nincsen nyugodalma, nem nyugodhatik békében sehol, desperádó alkata és örök szerelme űzi-hajtja tovább.
(Közbevetőleg. Ahhoz képest, hogy a magyar szemérmes irodalomnak tartja magát, három nemzeti klasszikusunknál is [kötelező irodalom!] az enyelgés, a bujálkodás, egyenesen a coitus teremti meg a konfliktust vagy legalábbis alaposan hozzájárul ahhoz. Az ember tragédiájában a testi szerelemtől elgyengült és attól jóllakott Ádámot sikerül rávenni Lucifernek és Évának a törvényszegésre. A Bánk bánban pedig a kéjvágyó Ottó becsteleníti meg minden bizonnyal a poroktól elbódított Melindát, amitől Bánk végképp elveszíti fejét és leszúrja Gertrudis királynét. A János vitézben a szerelmeskedő Jancsira és Iluskára ront rá a lány mostohája, s közben a nyáj is szertefut. De míg a másik kettő, Madách Imre és Katona József közismert „nemzetközi motívumot” épít be művébe [Éva „eredendő bűnét”, illetve a középkorban bűnbakká tett külföldi királynék erkölcstelen környezetét], Petőfié eredetinek tetszik, hacsak nem az antik pásztorköltészetből kölcsönzi.)

Tovább : http://hvg.hu/itthon