2011. szeptember 28., szerda

Orbán egyik győzelme 'Ügyek mennek kukába az Alkotmánybíróságon

Orbán  Viktor  beirja  a  nevét  a magyar  történelembe 'Az  egyik  győzelme  ez :

Megszűnik az a lehetőség, hogy bárki panasszal fordulhat a legfőbb bírói testülethez 

Sok száz beadványt egyszerűen ki kell hajítania jövő januárban az Alkotmánybíróságnak (AB), megszűnik ugyanis az actio popularis, vagyis az a lehetőség, hogy a jogszabályokat azok alkotmányellenességére hivatkozva bárki megtámadhassa. 

 
A szeptembertől 15 tagúra bővült Alkotmánybíróság tagjai
MTI - Szigetváry Zsolt 
 Az új alaptörvény szerint már csak a köztársasági elnök, a kormány, a parlamenti képviselők legalább negyede, illetve az ombudsman fordulhat közvetlenül az AB-hez. Ugyanakkor egyedi ügyben a bíróság, illetve az érintett is kezdeményezheti a döntés során alkalmazott jogszabály alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatát, az ügyfél azonban csak akkor, ha az összes jogorvoslati lehetőséget kimerítette.

A már benyújtott alkotmányossági panaszok esetében az Alkotmánybíróságról szóló sarkalatos törvény tervezete szerint elvileg lesz lehetőség arra, hogy az eljárást folytassák, ám ezt a beadványozónak jövő márciusig kérnie kell. Az ügyben azonban csak akkor számíthat érdemi döntésre, ha a személyes érintettségét bizonyítani tudja, s a kifogásolt jogszabály az új alaptörvénnyel is ellentétes. Így azok az indítványok, amelyeket csupán azért adtak be, mert valaki egy törvényt alkotmánysértőnek vélt, akkor is a szemétkosárban kötnek ki, ha a beadványban foglaltak teljesen megalapozottak.
Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy mi lesz akkor, ha egy magánszemély, érdekképviselet, vállalkozás vagy más szervezet támadott meg olyan jogszabályt, amelynek rendelkezései a beadványozót legfeljebb közvetve érintik. Ilyen például a médiatörvény. Kifejezetten közérdek, hogy az eseményekről a köztévé és a közrádió gyors, pontos, hiteles és pártatlan tájékoztatást adjon, mégsem biztos, hogy politikusok, jogvédő szervezetek vagy egyes emberek alkotmányossági kifogásait az AB érdemben vizsgálhatja majd. Így azt sem tudni, hogy a Népszabadság Dolgozói Egyesület ezzel kapcsolatos beadványának mi lesz a sorsa.
Tovább : http://nol.hu/belfold/20110928-ugyek_mennek_a_szemetkosarba

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése