2011. szeptember 23., péntek

A Gyurcsány per koncepciós, kirakat vagy törvényes per lesz ?

Gyurcsány  bejelentette ,hogy  2011  október  3-án  lesz  kihallgatva.  Már  sok  vitát  váltott  ki  a  Gyurcsány  ügy.A  kormány  szerint  ez  egy  törvényes  per  lesz.Sokan  azt  mondják,hogy  koncepciós  vagy  kirakat  per  lesz.De  mit  jelentenek  ezek  a  szavak ?Többet  megtudhatnak  a  Forrás  anyagból '
                                    Meghatározás
A koncepciós per (vagy kirakatper) olyan per, melyet egy előre megtervezett (általában politikai) koncepció szerint folytatnak le. A koncepciós pereken belül megkülönböztethetünk konstruált pereket, amikor a vád hamis bizonyítékokon alapul. Másik fajtája a tendenciózus per. Ez esetben jogszabály- vagy törvénysértés történik, de általában a jogszabály vagy törvény kiforgatásával (az 1950-es években Magyarországon gyakran az 1946/VII. tc. átértelmezésével), vagy amorális jogszabályok alkalmazásával. Ezeket a pereket szintén előre megtervezett politikai koncepció miatt indítják.
Forrás : http://hu.wikipedia.org/wiki/Koncepciós_per 

                                                   Háttere

Ha Kelet-Európa második világháború utáni történetét nézzük, elmondhatjuk, hogy 1948-ra kialakult e térség államai politikai rendszerének alapszerkezete. Ekkorra mindenütt felszámolták a „legális ellenzék” politikai erõit, a szociáldemokratákkal egyesült kommunista pártok az államhatalom egyedüli és kizárólagos vezetõ erejévé lettek, hatalmi monopóliumra tettek szert. S ezzel Sztálin számára elérkezett az idõ, hogy teljesen a szovjet mintához igazítsa ezen államok arculatát. A szovjet „nagy terror” kipróbált stílusában megrendezett kelet-európai kirakatperek, a kommunista pártokon belüli tisztogatások lényegében e cél jegyében fogantak (Mezei 1989, 7).
Elemezésünk bár a kommunisták elleni kirakatperekre, a kommunisták kommunisták általi likvidálására korlátozódik, azok hátterét, szerepét, mechanizmusait, az egyes perek közötti hasonlóságokat és összefüggéseket igyekszünk feltárni, szólnunk kell egy terminológiai problémáról, valamint röviden utalunk e perek „utóéletére” is. 

                                                      Célja

Kominform 1948. június 28-i határozata egyúttal a „szocializmushoz vezetõ sajátos utak” tézisének ellehetetlenülését eredményezte. A dogma rangjára emelte azt a konformista sztálini felfogást, amely a szovjet fejlõdés kizárólagosságát hirdette, s mint általános érvényû, egyedül helyes modellnek a követését, másolását kívánta meg a „testvérpártoktól”. Tito lázadása e pártoknak parancsoló szükséggel vetette fel az önkritika fontosságát, a még nagyobb fokú ideológiai alkalmazkodást, a jugoszláv típusú elhajlás lázas keresését. Kedvezett a bizalmatlanság domináns légköre kialakulásának, végképp alátámasztani látszott az árulóktól és a kémektõl való patologikus rettegés indokoltságát, a szocializmus építésének elõrehaladásával állandóan élezõdõ osztályharc ál-marxista tételét. A legfontosabb jelszó az „éberség” lett, hiszen az „osztályellenség” minden eszközt megragad, hogy megdöntse a „népi demokratikus” rendszert, s elsõsorban a párton belül tud hatékony bomlasztó tevékenységet kifejteni (Hódos i.m., 16, ill. Mezei i.m., 7).  

                                                    Az  áldozatok

Elõször tehát a koncepciót állították fel, és csak ezután kerestek alkalmas szereplõket. A perek – távol lévõ – fõvádlottja – ha nem is jogilag (ha egyáltalán beszélhetünk jogról ez esetben), hanem politikai értelemben – természetesen Tito lett (Hódos i.m., 10, ill. Sipos 1999, 185). Berija, a „szovjet Fouché”, a titkosrendõrség mindenható fõnöke már legkésõbb 1948 májusában hozzálátott, hogy Sztálin parancsára minden csatlós országban megszervezze Tito „leleplezését” és a lehetséges „titoisták” likvidálását. A tisztogatásokat a legkisebb részletekig Moszkva irányította.Azt is Sztálin határozta meg, hogy kik tartoznak a „gyanús” személyek körébe: a párthierarchia csúcsán álló „összeesküvõk” a nyugati emigrációból hazatértek, a spanyolosok (a spanyol polgárháború résztvevõi), a honi földalatti mozgalmak vezetõi közül kerültek ki – egyszóval azok körébõl, akik nem Moszkvából jöttek, és akiket nem szerveztek be, vagy legalábbis nem ellenõriztek a szovjet biztonsági szervek. Azonban a moszkoviták sérthetetlensége sem tartott örökké: amikor az 1950-es évek elején a Szovjetunióban a koncepciós pereket az antiszemita hullám szolgálatába akarták állítani, már a csehszlovákiai Slánsky-perben „bizonyították”, hogy cionista-kozmopolita konspiráció folyik a szocialista országokban, s olyan zsidó származású kommunistákat is letartóztattak, akik moszkvai emigrációból tértek haza (Darai i.m., 10-11, ill. Hódos i.m., 58-59, 108).

                                                  Magyarország 

A háború utáni Kelet-Európa elsõ „igazi” kirakatpere a magyarországi Rajk-per volt. Ez lett a sztálini „iskolapélda”, a mintaper. Tanulmányozására a keleti tömb országai Magyarországra rendelték a csekély anyagismerettel és tapasztalattal rendelkezõ biztonsági tisztjeiket. Itt született meg a fikció – a már említett – Noel Fieldrõl, aki minden korábban nyugati számûzetésben élt kommunistát „beszervezett” az amerikai hírszerzésbe, hogy rajtuk keresztül „imperialista” és „titoista” ügynököket csempésszen Kelet-Európa kommunista pártjaiba. A „Field-kapcsolat” kommunisták százait vitte a halálba vagy juttatta börtönbe Magyarországon, Lengyelországban, az NDK-ban és Csehszlovákiában.
Rajk László, a párt fõtitkárhelyettese, bel- majd külügyminiszter mint spanyolos és mint honi kommunista egyszerre két „gyanús” csoporthoz is tartozott, vagyis kiváló céltábla volt Sztálinnak. Csakúgy mint Rákosinak, aki korlátlan hatalomra törekedve a népszerû Rajkban látta legveszélyesebb vetélytársát, s Péter Gábor, az ÁVH vezetõje és Farkas Mihály hadügyminiszter is évek óta áskálódott ellene (Hódos i.m., 48, 60, ill. Sipos i.m., 184).
A forgatókönyv azonban nehezen készült. Kezdetben még arról volt szó, hogy az aktuális szovjet minta nyomán egy nyugatos-kozmopolita-zsidó értelmiségi kémpert rendezzenek. Az AVÓ-n már 1946 körül adatokat gyûjtöttek Szõnyi Tiborra, az MDP KV káderosztályának késõbbi vezetõjére és svájci csoportjára vonatkozólag, majd figyelni kezdték az Angliából hazatérteket, utoljára, a Titóval történt szakítás után a spanyol polgárháború önkéntesei váltak gyanússá. A szovjet engedéllyel Prágából Budapestre hurcolt Noel Field „vallomása” alapján Szõnyit 1949. május 18-án letartóztatták. Vallatása során május 23-án ejtette ki elõször Rajk László nevét, ami új irányt adott a nyomozásnak, megkezdõdött Rajk volt munkatársainak, a per potenciális áldozatainak a „begyûjtése”. Egy héttel rá, május 30-án már maga a külügyminiszter, Szõnyi „felsõbb kapcsolata” is egy cella foglya volt. A Szõnyi-ügybõl Rajk-ügy lett – Moszkva jóváhagyásával (Hajdu 1992a, 19, 25-26, ill. Sipos i.m., 184).
Eleinte még nem volt világos, hogy mi legyen a konkrét vád Rajk ellen. Kezdetben azzal vádolták, hogy amerikai kém, amit semmilyen ténnyel sem tudtak alátámasztani. Azt állították, hogy a Horthy-rendõrség 1932-ben beszervezte, s mint rendõrspiclit építette be a kommunista pártba, a rendõrség utasítására vett részt a spanyol polgárháborúban, ahol „trockista tevékenységet” fejtett ki, majd „kapcsolt be” itthon a pártba más ügynököket, s a magyar rendõrség adta át az amerikaiaknak és az UDBÁ-nak. A trockizmus mellett nacionalizmussal, „magyarkodással” is vádolták. Rákosi kérte, hogy a jugoszláv nyomozati szál erõsítésére tartóztassák le a Moszkvában levõ „titoista kémet”, Lazar Brankovot, a budapesti jugoszláv követség volt ügyvivõjét (aki egyébként a Kominform-határozat után szembefordult Titóval), és adják át a magyar hatóságoknak; ami meg is történt.
Rákosi látván, hogy a monstre  per elõkészítésében tapasztalatlan ÁVH nem képes áttekinteni és uralni a pszichikai és fizikai erõszakkal kicsikart vallomások tömegét, segítséget kért Moszkvától. Június végén érkeztek meg a szovjet tanácsadók, Bjelkin altábornagy vezetésével. A tapasztalt Bjelkin átvéve a nyomozás közvetlen irányítását, rendet teremtett a kikényszerített vallomásözönben. Visszafogta a verésen alapuló vallatási módszert, s inkább a lélektani megdolgozásra, az együttmûködésre helyezte a hangsúlyt. Taktikája eredményesnek bizonyult, Rajk is megtört, vállalta a neki szánt szerepet.
A per koncepciója Bjelkin és Rákosi közös szellemi terméke volt – az alapkoncepció mégis inkább Bjelkiné és fõnökeié. Rákosi „továbbfejlesztette” Bjelkint,aki ezt több esetben kifogásolta is. A vádiratot elejétõl a végéig Rákosi szerkesztette, a kész mûvet augusztusban különrepülõgépen Moszkvába vitte, és Sztálin hagyta jóvá. De a párt elsõ titkára volt a tárgyalás fõrendezõje is, amelynek középpontjában a jugoszláv vezetõk és nemzetközi kémhálózatuk „leleplezése” állt. Háttérbe szorult a trockizmus és a nacionalizmus vádja, elõtérbe került a jugoszláv ügynöki tevékenység, Rákosi meggyilkolására és az államrend megdöntésére irányuló összeesküvés, egy katonai puccs tervezése jugoszláv kezdeményezésre (Hajdu 1992a, 27, 31-33, ill. Sipos i.m. 184-185). „[…] ennek a pernek a jelentõsége nemzetközi. […] A vádlottak padján itt nemcsak Rajk és társai ülnek, hanem külföldi gazdáik imperialista felbujtóik is, Belgrádban és Washingtonban. […] a magyar népbíróság Rajk László és összeesküvõ bandája felett ítélkezve politikai és morális értelemben ítélkezik Jugoszlávia árulói, Tito […] bûnszövetkezete felett is. […] Ez a per leleplezte Titóékat, Jugoszlávia mai kormányférfiainak zömét, mint az amerikai imperialisták szövetségeseit […]” – szólt a vádbeszéd (idézi Hódos i.m., 86). A „vallomások” pedig megerõsítették, nem „egyedi” esetrõl van szó: Tito egy összehangolt terv alapján hasonló kém- és összeesküvõ tevékenységet támogat minden kommunista államban. Így a perek „átgöngyölíthetõek” lettek, a többi, még „érintetlen” kelet-európai országba.
A nagy kirakatper nyilvános tárgyalására egyébként 1949. szeptember 16-22-e között került sor.A Rajk és hét társa feletti ítéletet szeptember 24-én hirdették ki. Rajk Lászlót, Szõnyi Tibort, Szalai Andrást kötél általi halálra, Lazar Brankovot és Justus Pált életfogytiglanra, Milan Ognyenovicsot kilencévi fegyházra ítélték; Pálffy György altábornagyot és Korondy Béla rendõrezredest átadták a katonai bíróságnak, amely mindkettõt halálbüntetéssel sújtotta. A halálos ítéleteket október 15-én, illetve 24-én hajtották végre.
A Rajk-per, a magyarországi „antititoista” tisztogatások utolsó szálait végül 1950 novemberében kötötték el, ekkor mondták ki a „rajkisták” százait érintõ titkos mellékperek utolsó ítéleteit (Hódos i.m., 92-93, 106).

   
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése