2012. november 19., hétfő

Mi a helyzet Semjén doktorijával?Miért bírálták ?

Vasárnap óta reflektorfénybe került Semjén Zsolt doktori dolgozata.A HVG cikke után keményen válaszolt a kormány és a mai nap szó volt róla az Országgyűlésben is.Pálffy István megvédte a KDNP elnökét.Mi történt?Az MTI ezt írja :
Pálffy István, a KDNP képviselője arról beszélt, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a keresztények és a kereszténydemokrata politika elleni támadások. A képviselő szerint "összehangolt offenzíváról" van szó az ellenzék és a sajtó részéről, erre példaként többek között azt hozta, hogy " a sajtó egy aljas rágalommal támadta meg a KDNP elnökét, megpróbálták gyanúba keverni bármi áron is", illetve, hogy az MSZP igyekezett félremagyarázni a KDNP egy javaslatát, Ajkán pedig nem engedik, hogy a Mária rádió felvegye a város nevét.
    Határozottan visszautasítunk minden keresztények és a kereszténydemokrata politikusok elleni támadást - jelentette ki. Hangsúlyozta: a KDNP a családok pártja, és nem enged semmiféle rangsorolást a családok között, családban élnek a házasok, a leszármazott gyermekek és az élettársak is.
    Rétvári Bence a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára az egyházak és keresztények elleni támadásokról szólva azt mondta: ilyesfajta támadás indult a miniszterelnök-helyettes ellen is, de - mint mondta - "szerencsére, ha az igazság az oldalán áll, könnyű védekezni". Utalt arra is, hogy a www.kormany.hu oldalon közzétették Semjén Zsolt 1990-ben kelt doktori dolgozatát és az átminősítéséről szóló hivatalos okiratot.   
    Forrás : MTI
A kormány véleményét a kormany.hu  oldalon olvashatják.Innen letölthetik a kapcsolódó anyagokat is.Miért bírálták Semjén dolgozatát , ha az nagyon jó volt?A bírálatokat itt olvashatják'

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése