2012. november 27., kedd

Magyarok válasza Gyöngyösinek : Flashmob és sárga csillag

A világ és a magyarok egy része tiltakozik Gyöngyösi beszéde ellen.Hogyan? Flashmobbal, melyet a Facebookon szerveztek. Az MTI jelenti:
Flashmobot, úgynevezett villámcsődületet tartott egy, a Facebookon szerveződött csoport az Alkotmány utcánál, majd innen átvonultak a Parlament metróbejárathoz közeli 1-es kapujához, ahol az Élet menete alapítvány egyesület hirdetett demonstrációt.
    Az egyesület képviselői petíciót, valamint 386 Dávid-csillagot adtak át az Országgyűlés sajtófőnök-helyettesének. A dokumentumban azt kérték, osszák szét azokat a képviselők között, hogy a politikusok így vállalhassanak jelképesen közösséget a magyar zsidókkal, a nácizmussal szemben.
    A petícióban utaltak arra, hogy a sárga csillag, mint szimbólum hét évtizede megpecsételte 600 ezer magyar állampolgár sorsát.
    A tömegben a téren megjelent több ellenzéki és kormánypárti országgyűlési képviselő, köztük a Fidesz, a KDNP, az MSZP, az LMP és a DK politikusai. A demonstrálók között feltűnt a Változást! 2014 szervezet, valamint a romák zászlója is. Utóbbi zászló alatt állók az MTI-nek azt mondták, együttérzésüket és tiltakozásukat kívánják kifejezni.
D__AS20121127011   
Egy tüntető mutatja koncentrációs táborban szerzett tetoválását 2012. november 27-én Az Élet Menete Alapítvány demonstrációján a budapesti Kossuth téren, ahol Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese november 26-i parlamenti felszólalása miatt tiltakoztak. MTI Fotó: Kovács Tamás 
D__AS20121127010   
Tüntetők állnak sárga csillaggal a ruhájukon 2012. november 27-én Az Élet Menete Alapítvány demonstrációján a budapesti Kossuth téren, ahol Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese november 26-i parlamenti felszólalása miatt tiltakoztak. MTI Fotó: Kovács Tamás  
D__AS20121127022   
"Zsidó vagyok kérem felvételem a jobbikos listára! Ich bin Jude!" feliratot tart egy tüntető 2012. november 27-én Az Élet Menete Alapítvány demonstrációján a budapesti Kossuth téren, ahol Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese november 26-i parlamenti felszólalása miatt tiltakoztak. MTI Fotó: Kovács Tamás 
Forrás : MTI 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése