Első rész
Csatáry László július 18-a óta van házi őrizetben Budapesten. Háborús bűntettek, illetve a legújabb szlovák beadvány szerint emberiesség elleni bűntett elkövetésével is gyanúsítják, kassai gettóparancsnokként felelősnek tartják 15 ezer zsidó deportálásáért.
A háborús bűnösök ellen indított büntetőeljárások jogi bonyodalmai nem mai keletűek. Az alapvető jogi kérdést, nevezetesen azt, hogy a háborús bűnösök tettei nem ütköztek az elkövetéskor hatályos törvényekbe, egy német jogtudós oldotta meg, kimondván, hogy ha egy törvény az erkölcsöt alapvetően sérti, akkor azt a törvényt nem lehet alkalmazni. A nürnbergi per óta világszerte ezen az elvi alapon folytatják le a háborús bűnösök elleni eljárásokat.
A háborús bűntettek soha nem évülnek el. Ezekben az ügyekben azonban a nyomozás, a bizonyítékok feltárása általában igen nagy nehézségekbe ütközik. A „tanúk”, vagy inkább áldozatok nagy része már nem él, akik még élnek, a világ más-más országaiban laknak, felkutatásukhoz és kihallgatásukhoz nemzetközi jogsegélyegyezmények szükségesek.
Gyakran jelent gondot az is, hogy a még élő áldozatok a több mint 60 évvel ezelőtti arcot látták. Vajon kellő biztonsággal tudják- e azonosítani egy ma 97 éves ember arcával. Annak idején, amikor az ugyancsak háborús bűnös, Demjanjuk pere folyt Izraelben, videotechnikai eszközökkel próbálták bizonyítani, hogy a vádlott öregkori arca fiatalkori fotójára illesztve azzal megegyezik. A hosszú évtizedek után lefolytatott eljárások kétes kimenetelét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Ivan Denjanjukot az izraeli Legfelsőbb Bíróság, a magyar háborús bűnösként perbefogott Képíró Sándort pedig a magyar bíróság mentette fel bizonyítékok hiányában.
A magyar büntetőeljárási jog elsősorban a „szabad” bizonyítás rendszerét alkalmazza. Ez azt jelenti, hogy az ügyész a vádemeléskor, illetve a bíró az ítélet meghozatalakor belső meggyőződése szerint értékeli az eljárás során feltárt bizonyítékokat, a vádlott és a tanúk vallomásait, a szakértői véleményeket, illetve az okirati bizonyítékokat.
Képíró Sándor ügyében például számos okirati bizonyíték állt rendelkezésre. Ezek a dokumentumok – melyekről azt gondolná az ember, hogy a „legerősebb” bizonyítékok – éppen az ügyben meghallgatott szakértői vélemények alapján váltak kétes értékűvé. A szakértők szerint ugyanis a vádlott ellen 1944-ben hozott ítélet hitelessége vitatható, míg az 1948-ban hozott ítélet esetében a jogilag megkérdőjelezhető a Népbíróság megalakításának törvényessége. Kételyek merültek fel egy tanúvallomás objektivitása iránt is, hiszen annak idején a Képíró ellen valló tanút az ÁVÓ hallgatta ki, amelynek kihallgatási módszerei közismertek. A bíróság kifejtette, hogy kétséget kizáróan nem bizonyítható tényeket nem lehet a vádlott terhére értékelni, ezért Képírót bizonyítékok hiányában fel kellett menteni.
Csatáry László ügyében azonban nem csupán a bizonyítékok bizonyító ereje vethet fel gondokat, hanem az is, hogy melyik ország bírósága fog eljárni az ügyében. Az eddig ismertté vált körülményekből arra lehet következtetni, hogy Szlovákia kérni fogja Csatáry kiadatását. A kiadatási eljárás lényegesen egyszerűbben bonyolódik az Európai Unió tagállamai között, mint az unión kívül. Gondoljunk csak a szintén háborús bűnök miatt perbe fogott, Ausztráliában tartózkodó Zentay Károly kiadatása körüli huzavonára, amely immár hét éve tart.
Forrás : vasarnapihirek.hu
Második rész
Egy hete a háborús bűntettek bizonyítási nehézségeit vizsgáltuk. A jogi bonyodalmak sora azonban ezzel még nem ért véget. Hogyan kell ma kezelni egy már nem létező ország – vagyis Csehszlovákia – bírósága által kiszabott, ma már ugyancsak nem létező büntetést – a halálbüntetést? Hol kell, vagy hol lehet lefolytatni a büntetőeljárást?
Először a Szlovákiai Zsidó Hitközségek Központi Szövetsége szorgalmazta, hogy az illetékes szlovák szervek kérvényezzék Csatáry László kiadatását a Kassán elkövetett bűntettek miatt. Hivatalosan, vagyis „joghatályosan” a szlovák és a magyar bíróság dönthet ebben a kérdésben. Az előbbiek arról, hogy kérik-e Csatáry kiadatását Szlovákiának, az utóbbi pedig arról, hogy teljesíthető-e ez a kérés. Korábban a kiadatási eljárások nehézkesek voltak. 2002-ben az Európai Unió tagállamai úgy döntöttek, hogy egyszerűsíteni kell az eljárást és létrehozták az európai elfogatóparancs intézményét, amit mind a 27 tagállam alkalmaz.
A korábbi kiadatási eljárásban a kiadatás feltételeinek meglétét a bíróság vizsgálta, az érdemi döntést azonban az igazságügyi miniszter hozta. A jelenlegi európai elfogató parancs kizárólag bíróságok közötti eljárás. Különbség az is, hogy korábban több ország a saját állampolgárát nem adta, nem adhatta ki, ma a kiadatást állampolgársági alapon nem lehet megtagadni. Korábban azt is minden esetben vizsgálni kellett, hogy a kiadatási kérelemben szereplő bűncselekmény mind a kiadást kérő, mind a kiadó államban egyaránt büntetendő-e. Ezzel szemben az európai elfogatóparancsról szóló egyezmény felsorol harminckét olyan súlyos bűntettet, amelyek esetében ezt a szempontot nem is lehet mérlegelni. Ilyen bűntett például a terrorizmus, az emberkereskedelem, az emberrablás, a kábítószer-kereskedelem, a pénzhamisítás, a pénzmosás, a szándékos emberölés, az erőszakos közösülés, hogy csak néhányat említsünk közülük. És ebbe a körbe tartoznak a háborús bűncselekmények is.
Ez utóbbira hivatkozva kérheti Szlovákia Csatáry László kiadatását. Ha a kérelem megérkezik Magyarországra, akkor a Fővárosi Törvényszéknek, illetve másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblának kell döntenie az ügyben.
Forrás : vasarnapihirek.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése