„Csak az zavar e semmiben, miért nincs bűnöm, ha van” – írta utóbb A bűnben József Attila, s ez jól tükrözi a frissen érettségizett költő helyzetét. 1924. április 4-én az ügyészség vádiratában a Lázadó Krisztust „közbotrányokozásra alkalmasnak” minősítette istengyalázás miatt. Bizony, József Attilát veszélyesnek tartotta, akár egy pisztolypörgető részeg bunkót a westernbúcsúban vagy egy kalasnyikovot emelgető buckalakót, hogy az oldalkézigránátos, nyakában lógó motoros szemüveggel flangáló Lenin-fiúról ne is essék szó - már csak költőnk vörös vonulata miatt se. Pedig ha a preventív csapásmérésben gondolkodó ügyészségen ismerték volna Dr. Bak Róbert pszichiáter utolsó szakvéleményét, mikor a költőt kiengedték a Siestából, tudhatták volna: „József Attila teljesen ártalmatlan, csak arra kell vigyázni, nehogy felkösse magát.”
A költő már Pesten kapta kézhez a vádiratot. A makói kihallgatás után nem sokkal hazautazott Pestre, mert a város pereme volt neki az igazi hazája, hol „mint pici denevérek puha szárnyakon száll a korom, s lerakódik, mint a guanó, kemény vastagon”. A frissen érettségizett József álláskeresésbe kezdett, hiszen addigra a Kékmadárt és rovatvezetőségét eltakarították, mint madárszart a polgári gangról. Áprilistól hat héten át könyvügynökként dolgozott: Nietzsche, Flaubert és Balzac leveleit kínálta eladásra, „áruld magad, míg leng a szoknyád”, ugye, de a nívós művekkel keveset keresett. Bezzeg korunk Baudelaire-jének, Fásy Ádámnak sátániSzex, hatalom, nőkjével és az ajándék cédével biztos átütötte volna az ózonpajzsot, vagy legalább az ólmos ég alatt szálló füstöt, ha már a Frei-regényeket elkapkodták a kosarából. Csakhogy: „Nem tudok én hazudni versben.” - mondta, és ez általában jellemző volt egész életére, már pedig anélkül nehéz előrehaladni az ügynökösködésben, hogy az ember ne legyen olyan link, mint a TV Shop.
Az öltönyös pénzügyi közvetítőséget és a nyelviskolákból telefonálgatást sem neki találták ki. Arról nem is beszélve, hogy májusban sógora, Makai Ödön benyomta tisztviselőnek a Mauthner-bankházba. Ahogyan legszebb osztályharcos versében írja: „S mondd, mit érlel annak a sorsa, ki költő s fél és így dalol; felesége a padlót mossa s ő másolás után lohol?” De ekkor már börtön fenyegette, nem az, hogy nem mehet ki egy napon át pisilni, mint kizsákmányolt pénztáros a gigamarketben.
Én istent nem hiszek, s ha van, ne fáradjon velem; majd én föloldozom magam, ki él, segít nekem
Teljes cikk : cspg.nolblog.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése