2012. augusztus 18., szombat

Ünnepi program augusztus 20-án '


 Budapest, 2012. augusztus 18., szombat (MTI) - A Kossuth Lajos téri zászlófelvonással és a tisztavatással kezdődnek a központi rendezvények hétfőn Budapesten, az augusztus 20-i ünnepen.
    A nap folyamán kitüntetéseket adnak át a Parlamentben, este hét órától pedig a Puskás Ferenc Stadionban tartják Magyarország londoni olimpikonjainak hivatalos állami köszöntését. Az ünnepi szentmise délután öt órakor kezdődik a Szent István-bazilika előtt, a szertartás pedig a Szent Jobb-körmenettel zárul.
    A központi ünnepségek a fővárosban reggel fél kilenckor kezdődnek a Kossuth Lajos téren, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják Magyarország nemzeti lobogóját, majd a több évtizedes hagyomány folytatásként tisztté avatják az újonnan végzett honvédtisztjelölteket. Az eseményen beszédet mond Hende Csaba honvédelmi miniszter, az eskütétel után pedig Áder János államfő elsőként köszönti ünnepi beszédével őket.
    Délelőtt 11 órakor a Parlament kupolatermében a köztársasági elnök átadja az állami kitüntetéseket, a Magyar Érdemrend nagykeresztjét, középkeresztjét a csillaggal és középkeresztjét. A ceremónián részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök is.
    Ugyancsak az Országházban adja majd át a Külhoni magyarságért díjakat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
    Az ünnepi szentmise délután öt órakor kezdődik a Szent István-bazilika előtt. A liturgiát Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke vezeti majd, a szentbeszédet pedig Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mondja. Az eseményre, amelyen jelen lesz Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, meghívták mások mellett a közjogi méltóságokat, a kormány és a diplomáciai testület tagjait, továbbá a parlamenti pártok reprezentánsait.
    A szertartás a Szent Jobb-körmenettel zárul, amely a Szent István tér-Zrínyi utca-Október 6. utca-József Attila utca-Széchenyi tér-Zrínyi utcán haladva tér vissza a bazilika előtti térre. A körmenetben az ereklye előtt az Apostoli Szentszék által elismert szerzetes- és lovagrendek, az apostoli élet társaságai, valamint a plébániák zarándokcsoportjai vonulnak.
    Este hét órától a Puskás Ferenc Stadionban, a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon tartják Magyarország londoni olimpikonjainak hivatalos állami köszöntését. A hat éve elhunyt Gyulai István egykori sportriporterről, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) volt főtitkáráról elnevezett rendezvény - amelynek a mottója az idén: Ünnepelj a győztesekkel! - délután két órakor kezdődik. A belépés díjtalan, de jegyhez kötött. Jegyek a Ticket Express irodáiban kaphatók.
    A nemzeti ünnep alkalmából vasárnap és hétfőn mindemellett koncertekkel, légi és vízi parádéval, néptáncelőadásokkal, továbbá különböző családi programokkal várják a látogatókat Budapesten. Vasárnap délben nyílik meg például a Magyar ízek utcája az Erzsébet híd budai hídfője és a Bem tér között, hétfő délelőtt a Duna felett és a folyón vízi és légi parádé lesz látható, a Parlamentben délután egytől este nyolc óráig nyílt napot tartanak, a tűzijátékot pedig szokás szerint este kilenc órától tekinthetik meg az érdeklődők.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése