2012. augusztus 24., péntek

Szélsőjobboldali szervezeteket tiltottak be Németországban. Magyarországon betiltották volna?

Németországban betiltottak három neonáci csoportot olvashatjuk az MTI hírében.Azt a kérdést tettem fel : Magyarországon is betiltották volna a három neonáci csoportot? Kétlem,mert Magyarországon más törvények vannak és nem szokás a szélsőséges csoportokat betiltani.


    Berlin, 2012. augusztus 23., csütörtök (MTI) - Nagyszabású razziát tartottak csütörtökön a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban működő neonáci csoportoknál, amelyek közül hármat egyúttal be is tiltottak.
    Az akcióban több mint 900 rendőr vett részt. Csaknem 150 helyszínen tartottak házkutatást. Lefoglaltak fegyvereket, számítógép-merevlemezeket és a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) támogatására buzdító választási plakátokat. 
    A 32 településen egyszerre végrehajtott intézkedésekkel az eddigi legerősebb csapást mérték a szélsőjobboldali csoportosulásokra a legnépesebb német tartományban - mondta Ralf Jaeger észak-rajna-vesztfáliai belügyminiszter. 
    A miniszter csütörtökön elrendelte három úgynevezett bajtársi közösség betiltását és felszámolását. A szervezetek a demokratikus rend ellenségei, tagjai idegengyűlölő, rasszista és antiszemita nézeteket képviselnek - indokolta Jaeger a döntést. Hozzátette: a lefoglalt NPD-plakátok bizonyítják, hogy szoros a kapcsolat a párt és a militáns neonáci csoportok között. 
    A lefoglalt tárgyak révén újabb lendületet vehetnek az NPD betiltására irányuló kezdeményezések - vélekedett. 
    Az 1964-ben alapított párt betiltásáról szinte fennállása óta vitatkoznak Németországban, és egyszer már meg is próbálkoztak vele, de kudarcot vallottak; az alkotmánybíróság 2003-ban elutasította a törvényhozás és a szociáldemokrata-zöld kormány közös kezdeményezését. Az indoklás szerint a bizonyítékok nagy része olyan NPD-funkcionáriusok kijelentésein alapult, akiket a belső elhárítás épített be a pártba informátorként.
    Az idén márciusban a tartományi belügyminiszterek a szövetségi belügyi tárca vezetőjével olyan megállapodásra jutottak, hogy egy esetleges újabb eljárás sikere érdekében az illetékes hatóságok elkezdik a szükséges adatok begyűjtését, a belső elhárítás pedig április elejétől megszakítja a párt vezető testületeiben kialakított titkos kapcsolatait. Arról majd csak az év végén döntenek a miniszteri értekezletén, hogy megpróbálkoznak-e egy újabb betiltási indítvánnyal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése