2012. május 5., szombat

Miért háborúznak a volt KISZ titkárok ?

                Nagyon érdekes botránynak ígérkezik Gyurcsány-plágium ügy 'Már napok óta a címoldalon olvashatunk arról,hogy Gyurcsány is plágium botrányba keveredett.Nincs meg az eredeti szakdolgozata Gyurcsánynak,de azzal vádolják,hogy plagizált.Sőt mint KISZ titkár el sem ment a tanításra.A Hír Tv állításait nem tudom értékelni addig ameddig elő nem kerül a vitatott szakdolgozat.Hol van? Hogyan tudott eltűnni? Gyurcsány ellopta vagy a lopással megbízott valakit? Az biztos , hogy sokan foglalkoznak az üggyel.Gyurcsány védekezik ahogy tud .A politikai karrierjének vége? Kivel áll háborúban Gyurcsány? Már évek óta háború folyik két egykori KISZ titkár között.Az egyik Gyurcsány Ferenc.Íme a bizonyíték :
1981-ben a főiskolai KISZ-bizottság tagja lett, elsősorban rendezvények, diákprogramok szervezésében vett részt. Később a főiskola KISZ-titkárának választották meg, ami a tudományegyetem és a tanárképző főiskola összevonása után egy jól fizető állást jelentett számára. 1984 és 1988 között a KISZ Pécsi Városi Bizottságának titkára, majd 19881989-ben a KISZ Központi Bizottság Egyetemi és Főiskolai Tanácsának elnöke lett. 1989-ben a KISZ jogutódjának, a Demokratikus Ifjúsági Szövetségnek (DEMISZ) az alelnöke volt, a szervezetben a viszonylag radikálisabb reformer vonalat képviselte.  Forrás : http://hu.wikipedia.org/
                      A másik volt KISZ titkár Orbán Viktor . Nem illő a jelenlegi miniszterelnökről valami rosszat írni,de a Wikipédián a következőt olvashatjuk:
Politikai pályafutását gimnáziumi alapszervezeti KISZ-titkárként kezdte. Politikai hozzáállása saját elmondása alapján a honvédségben eltöltött idő alatt változott meg gyökeresen, ahonnan teljesen más emberként távozott. Korábban a szocialista rendszer naiv és elkötelezett híve volt.
Forrás : http://hu.wikipedia.org/
 
             Ha nem igaz a fent olvasható állítás,akkor már törölve lett volna.Az tapasztalható,hogy Gyurcsányra hajt a jobboldali sajtó.Ha hibás,akkor tűnjön el.De ha nem ,akkor mi lesz?Gyurcsány és Orbán közötti háború mikor lesz befejezve? Én békét szeretnék.Ez csak ábránd marad ?

            A Gyurcsány-ügy jelenlegi hírei,mely változhat bármikor :


Azonos a cím. Megegyező téma. Azonos adatok. Ugyanazok a hibák. Gyurcsány szerint csak egy karcolás. Fletó, a fekete lovag, aki nem bírja elviselni, hogy legyőzték. Célpontban a szakdogabotrány utóélete és a lovagok, akik azt mondják: plágium.
Videó >>>HirTV/Célpont
A DK elnökének főiskolai leckekönyve egyértelműen bizonyítja, hogy Gyurcsány Ferenc osztályozott tanítási gyakorlattal rendelkezett, biológiából és technikából is 4-est kapott. A bejegyzés alatt keltezés, aláírás és hivatalos pecsét látható. 
 Cikk >>>http://www.klubradio.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése