2013. március 3., vasárnap

Odébbállni nincs értelme - interjú Fekete Györggyel

Megbízása végéig, jövő novemberig akarja vezetni a Magyar Művészeti Akadémiát, ami szerinte szellemi értelemben a legfontosabb kulturális szervezet hazánkban. Nem ilyen demokráciáról álmodott, de nem fütyül rá. Úgy gondolja, az értelmiségnek aktívan részt kell vennie a közéletben. Fekete György szerint a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tartalmazza a legteljesebben a hazai művészeti élet szinte teljes keresztmetszetét, akik pedig mégis támadják, érdeksérelmek miatt teszik.

Forrás : www.irodalmijelen.hu
– Azt mondják a Magyar Művészeti Akadémia lett most a legfontosabb kulturális szervezet Magyarországon. Ezzel egyetért?
– Szellemi értelemben feltétlenül, hiszen ez egy olyan köztestület, amely a magyar művészeti élet szinte teljes keresztmetszetét átfogja, de a kulturális életben fontos díjak, szakbizottságok és testületek munkájában is meghatározó szerepe lesz közreműködési jogokkal. A pénz és kompetencia tekintetében már nem az Akadémia a legfontosabb szervezet. Hiszen miközben az akadémia 2,5 milliárd forintból gazdálkodhat, kulturális célra különböző minisztériumokon és alapokon, valamint az önkormányzatokon keresztül 105 milliárd forintot fizet ki az állam. A magyar művészet élvonala itt van az akadémián és sokkal kiegyensúlyozottabban és hitelesebben képvisel a szakmákat, mint eddig bármilyen szervezet. Nem csupán azért, mert mintegy ötven Kossuth díjas és harmincöt érdemes és kiváló művészünk van, de társadalmi elismertség szempontjából is.
Tovább : vg.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése