2013. március 3., vasárnap

Mozgalmár a stúdióban – interjú Kálmán Olgával

Műsorának nem véletlenül lett Egyenes beszéd a címe. Nem tűri a mellébeszélést, különösen, ha azok védelmében kérdez, akiket megkülönböztetés ér. Női szerepei nem válnak el élesen egymástól, legutóbb szülői hévvel fegyverezte le élő adásban egyik vendégét. Kálmán Olgát a nőnap apropóján kérdeztük anyaságról, munkáról, és a kettő metszéspontjairól.
KÁLMÁN OLGA (Budapest, 1968) szerkesztő- műsorvezető, az ATV hírigazgatója. A szombathelyi Berzsenyi Dániel Főiskolán szerzett diplomát magyar-népművelő szakon. 1994-től párhuzamosan dolgozott a Magyar Televízió Nyugatmagyarországi Regionális Stúdiójában és az MTV Híradójában szerkesztő-műsorvezetőként és riporterként. Később a Hét, majd az Objektív tudósítója, illetve a Szabadság tér című reggeli adás műsorvezetője lett. Dolgozott a Radio Bridgeben és az Inforádióban, 2003-tól az ATV munkatársa, 2005 óta a csatorna hírigazgatója. A tévé Egyenes beszéd című közéleti-politikai beszélgetőműsorának állandó szerkesztő-műsorvezetője. Munkáját egyebek mellett Kamera Hungária díjjal (2008), Déri János-díjjal (2011), a Szóvivők sajtódíjával (2012) jutalmazták. (Németh András Péter felvétele)
 Teljes interjú : vasarnapihirek.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése