2012. február 8., szerda

Mit ir a külföldi sajtó Orbán Viktor évértékelő beszédéről ?

A Die Welt című konzervatív német lap szerdán a magyarországi politikai helyzetről, míg a Handelsblatt az üzleti hangulat alakulásáról közölt összeállítást, a Neue Zürcher Zeitung című svájci lap és a pozsonyi Pravda Orbán Viktor országértékelőjéről számolt be, a Financial Times és a lengyel rádió honlapján megjelent írás szerzője az IMF/EU-programmal foglalkozik. 
A Die Welt vezércikkében Wolf Lepenies cikkíró Orbán veszélyes útja című írásában kifejtette: "Magyarország autokráciává változik, az EU azonban nem elég szigorú Budapesttel szemben, így az a benyomás keletkezik, mintha az euró gyengesége nagyobb veszély volna Európa számára, mint a demokrácia széthullása".
Lepenies szerint a választások óta Orbán "úgy tartja a markában az országot, mint egy egyeduralkodó". A kommunizmus bukása után 23 évvel "a fiatal magyar demokrácia" autokráciává lett, ez ellen pedig az EU ugyan tiltakozik és szankciókkal fenyeget, de mégsem elég szigorú, ami veszélyes, mert hiszen "ki garantálja, hogy más államok nem lépnek a 'magyar útra'?" - jegyezte meg a szerző.
A Handelsblatt című üzleti lapban Magyarország békülni akar a befektetőkkel címmel jelent meg beszámoló. A hangulatot mérő index alapján felállított rangsorban Magyarország sereghajtó a 2004 óta az EU-hoz csatlakozott országok mezőnyében, az idén pedig további romlásra lehet számítani a felmérés szerint, amely rámutat, hogy a kilátások "nem utolsósorban" a magyar kormány vitatott gazdaságpolitikai intézkedései miatt borúsak.  A kormány azonban igyekszik jobb légkört teremteni - tette hozzá a szerző.
A Neue Zürcher Zeitung svájci lap szerint Orbán Viktor megvédte politikájának központi elemeit. A jórészt értékelő elemek nélküli cikk szerzője felidézte a kormányfőnek azt a kijelentését, hogy a különadók, bár "nem elegánsak", elkerülhetetlenek voltak az ország gazdasági túléléséhez. Kitért arra is, hogy a miniszterelnök hangsúlyozta, a régi rendszerhez és módszerekhez való visszatérést elképzelhetetlennek tartja. A tudósító szerint az IMF-fel és az EU-val való tárgyalásokról szólva a kormányfő "egyrészt harcias, másrészt békülékeny" hangnemet ütött meg.
Orbán Viktor tegnapi évértékelőjén
Fotó: Stiller Ákos
A Financial Times internetes kiadásában közölt elemzésében Ian Bremmer, az Eurasia Group nevű globális politikai-üzleti kockázatelemző csoport elnöke azt írta, hogy amióta a Fidesz 2010-ben elsöprő többségre tett szert, saját hosszú távú befolyásának bebetonozásával foglalkozik. Az Eurasia vezetője szerint az IMF/EU-program megerősíti Magyarország pénzügyi helyzetét, és megteremti azt a mechanizmust, amellyel az unió és a valutaalap felülvizsgálhatja a bizalmat csorbító gazdaságpolitikai és intézményi lépéseket. A csomag azonban a gazdaságra fog szorítkozni, és semmit nem tesz a demokratikus kormányzás szélesebb körű eróziójának kezelésére.
A cikk szerint igaz, hogy az EU-intézmények most már foglalkoznak a kérdéssel, de válaszlépéseik megkésettek és távolról sem tökéletesek. Bremmer szerint a kormány alapvető karaktere az IMF/EU-megállapodás után sem fog változni, a felkínált engedmények legfeljebb taktikai vereséget jelentenek Orbán Viktor számára, és valószínűtlen, hogy a kormányfő letesz a Fidesz-befolyás hosszabb távú bebetonozásának szándékáról.
A Le Monde című francia lap a kelet-európai populizmusról közölt elemzést. A mértékadó liberális napilap szerint az EU keleti határain a Közép-Európára jellemző populizmus álcája alatt egy Brüsszellel szembeni front van kialakulóban. Ezzel magyarázható a cikkíró Sylvie Kauffmann szerint, hogy a litván parlament vagy a mérsékelt konzervatív és nyíltan Európa-barát Donald Tusk lengyel miniszterelnök védelmébe vette a "bajkeverő" Orbán Viktort, akit "nem zavar különösebben, ha időnként figyelmen kívül hagy Európában szilárdan meggyökerezett demokratikus szokásokat".
A társadalom tiltakozási formái nagyon különbőzek a kelet-európai országokban, de mindegyiküknél érződik "a szinte ösztönös akarat a társadalmi és politikai szuverenitás védelmére". Ez a reakció egyrészről megmagyarázható azzal a sajátos történelmi helyzettel, hogy amíg "Nyugat-Európa lépésről lépésre építette fel az uniót, addig a közép-európai és a balti államok a kommunizmus igája alatt nyögtek".
A lengyel rádió honlapján Dariusz Kalan, a lengyel nemzetközi ügyek intézete elemzője azt írta: "Magyarországon már vége a forradalomnak, Orbán pedig már véghezvitte a legfontosabb terveit". Véleménye szerint a miniszterelnök engedni fog az Európai Bizottság követeléseinek, mert ezzel "nem gyengíti pártja pozícióját, Magyarországnak pedig pénzre van szüksége". Az elemző szerint a hatalom jelentős konszolidálásának köszönhetően várhatóan a következő választásokat is a Fidesz nyeri meg.
Forrás : http://hvg.hu/vilag/

Új szerződés a Vatikánnal 'A katolikus egyház nem járhat rosszul '

Teljesen új államközi szerződés megkötését tervezi a kormány a Vatikánnal, mert az egyház az adóváltozások nyomán hátrányok érik - írja az Index.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes néhány napja megállapodott a Szentszék külügyminiszterével az új szerződés előkészítést végző delegációk felállításáról. Az újraírás szinte biztosan több költségvetési juttatást hozhat a katolikus egyháznak - írja a lap.

Semjén Zsolt január végén járt a Vatikánban, akkor a Vatikáni Rádiónak adott interjújában azzal indokolta a változtatás szükségességét, hogy az egykulcsos adó bevezetése miatt az egyházak számára felajánlható személyi jövedelemadó egy százalékának összege is jelentősen csökken. A kormány emellett az új alkotmányra hivatkozva akarja újraírni a Magyarország és a Vatikán kapcsolatát szabályozó nemzetközi szerződést, amely 1997 óta stabil jogi hátteret adott a katolikus egyház hazai működéséhez.
(Index)

Hoppon maradtak a munkát kérő kövesdiek.Az Éhségmenet tovább halad '

            Sokat  nevettem  a  cikken  ' Nem  nevetni  való,mert  a  mezőkövesdiek  szempontjából  nem  nevetni  való. Én  a  cinizmuson  nevettem  vagy  a  mentalitáson ' Lesz  elegendő  közmunkahely  Magyarországon ? Erre  a kérdésre  még  nem  kaptam  választ.És  ha  nem  lesz  több  közmunka ?Kezdjük  elölről ?A  lényeg : az  Éhségmenet  halad  Budapest  felé '  Hajrá  fiuk ' Segítsen  nekik  aki  tud '
Kiderült, hogy nem keresnek hómunkásokat Mezőkövesden, a lapátolási munkát kifejezetten az éhségmenetnek tartogatták.
Ez úgy derült ki, hogy mintegy 30 ember álldogált szerdán reggel a mezőkövesdi polgármesteri hivatal épülete előtt munkára várva. Arra a hírre mentek oda, hogy kedden Tállai András önkormányzati államtitkár az éhségmenet tagjait köszöntve azt mondta, aki munkát akar, az kap is.

A szerdán reggel munkára jelentkező embereknek azonban nem tudtak mit mondani a hivatal dolgozói, ezért az éhségmenet egyik résztvevője, Nyakó István országgyűlési képviselő megpróbált eljárni az ügyükben. Mint azt az ÉszakOnline-nak elmondta, a hivatali illetékeseket végigjárva végül dr. Fekete Zoltán polgármesternél kötött ki. Ő először arról beszélt, az államtitkár kedden nem állította, hogy most azonnal mindenkinek tudnak munkát adni, várjanak ezek az emberek márciusig, akkor indul a Start program, onnantól kezdve mindenki dolgozhat, aki akar. Amikor viszont kiderült, hogy Tállai András keddi szavairól videofelvétel is készült, Nyakó István elmondása szerint a polgármester ígéretet tett arra, hogy intézik a hivatal előtt megjelent emberek ügyeit, felveszik az adataikat, munkát adnak nekik.
Végül nem így történt, a munkára váró emberek adatait valóban felvették, ám hazaküldték őket, mondván, várják meg a Start programot.

Mint arról kedden az ÉszakOnline is beszámolt, a hétfőn Miskolcról indult éhségmenet tagjait Mezőkövesden személyesen Tállai András államtitkár fogadta, aki kenyérrel - és mint utóbb kiderült - teának álcázott borral kínálta az elcsigázott gyaloglókat, majd munkát adott nekik: a két nap alatt mintegy 50 kilométert gyalogló emberek rövid pihenő után elkezdhették lapátolni a havat, megbízási szerződés alapján (a munkájukért kapott bért, illetve az ajándékba kapott kenyeret a helyi rászorulóknak ajánlották fel).

Nyeste László szocialista önkormányzati képviselő, aki kedden csatlakozott a havat lapátoló gyaloglókhoz, s ő maga is hányta a havat éjfélig, kijelentette: Tállai András és fideszes társai szociálisan érzéketlen, cinikus és képmutató provokátorok. Kizárólag az éhségmenet résztvevőinek lejáratása volt a céljuk, alkoholista, lusta csürhének beállítva a gyaloglókat. Szándékaikat mi sem bizonyítja jobban, hogy a mezőkövesdi önkormányzat egészen keddig nem keresett hirdetés útján hólapátoló munkásokat, az önkormányzati utak, járdák megtisztítását saját hatáskörben, egy-két közmunkással, de főleg gépekkel végeztették el.



Észak Online

Orbán Viktornak dublőre van ? Ő volt ? Fotók '

                          Orbán meglátogatott  egy  hajléktalanszállót bejelentés és testőrök  nélkül.Először  azt  hittem,hogy  Orbán  Viktornak  az  ikertestvére.Nem,mert  nincs  ikertestvére 'Akkor  ez  a  dublőr  lehetett ?Ha  Orbán  Viktor  volt,akkor  csak  dicsérni  lehet  a  tettét.Segíteni  akart  a szegényeken.Ha  rendszeresen  akar  segíteni  a  szegényeken,akkor  lesz  munkája  bőven.Ellenőrizni  akarta  a hatóságot.Nagyon  jól  teszi.Ha  a  fotókat  nézzük  akkor  azt  láthatjuk,hogy  Orbán  szembesült  a  szegényekkel,az  elesettekkel  és  a  nincstelenekkel.Köztük  van  olyan  aki  nem  a saját  hibájából  került  az  utcára.Hol  lesz  a következő  látogatás ?
 HAJRÁ VIKTOR ' 


Forrás : Facebook Orbán Viktor oldala 

 


A fotók címeit én adtam'
Váratlan belépés
Ez Orbán úr,a miniszterelnök ?Álmodom ?Csak teát ittam '
Mit csinál ?
Mit csinál ?Nem dolgozik ?
Orbán úr ' Ez a helyzet '
Orbán úr ' Mikor lesz jobb nekem ?
Orbán úr' Ne legyen érzékeny 'Ez van '
Először van itt Orbán úr ?Jöjjön még '
Orbán a folyosón '
Orbán úr ' Én dolgoznék ,csak az a baj,hogy öreg vagyok '
Orbán úr ' Hova menjek dolgozni ?
Miniszterelnök úr ? Nem iszik egy meleg teát ? Ingyen van '
Viszlát '

2012. február 7., kedd

Nézze és hallgassa élőben Orbán Viktor évértékelő beszédét '

             Nézze  élőben  Orbán Viktor  évértékelő  beszédét  ,melyet  a  Millenárison  mond  február  7-én  délután  3  órakor ' Hol  nézheti? A  magyar  média  beszámol  élőben  és  felvételről  Orbán  beszédéről '
HirTv 
ATV 
Hol  hallgatható ?
Lánchid Rádió 

Rendszervisszaváltás - Debreczeni József interjú

                            Nem  értem  mi  és  ki  változott  meg  az  utóbbi  években. Orbán  Viktor  ?Magyarország ? A  világ ? A  jobboldal ? Orbán  Viktor  régi  munkatársai  közül  kevesen  maradtak  meg  mellette.Az  első  Orbán  kormányban  kiváló  jobboldali  politikusok  és  szakemberek  voltak.A   jelenlegi  kormányban  is  vannak  kiváló  jobboldali  politikusok  és  szakemberek.Van  néhány  olyan  is  akit  nem  szeretnék  ott  látni.De  tovább  nem  folytatom,mert  neveket  nem  írok  le,mert  szeretném  túlélni  a  mai  helyzetet.
                            Az  egyik  kiváló  személyiség  és  Orbánt  pártoló  Debreczeni  József  volt.Csak  volt  az  első  Orbán  kormány  idején.Ma  már  nem  mondható  el  róla,hogy  Orbán  rajongó.Nagyon  éles  kritikát  zúdított  Orbánra  és  kormányára.Sőt  alelnök  lett  Orbán  ellenségének  Gyurcsány  Ferenc  Demokratikus  Koalíciójában.Miért ?Lefizette  Gyurcsány ? Politikai  amnéziában  szenved ? Az  is  lehet,hogy  igaza  is  van ? Orbán  a  diktatúra  felé  megy ? Csak  csodálkozom,hogy  egy  ember  ennyire  megváltozik. Sok  MSZP-és  és  volt  MSZMP-és  jobboldalon  van  Debreczeni  baloldalról  támadja  Orbánt' 

Politikai értelemben betegnek, gonosztevőnek titulálta Orbán Viktort Debreczeni József a Demokratikus Koalíció kongresszusán. A párt alelnöke lapunknak azt mondta, a kormány bukása után visszaállítják a demokratikus rendet. Hogy miként, azt még nem tudja, de azt is elképzelhetőnek tartja, hogy drámai lesz a vég. Debreczeni politikai hibának tartja, hogy az LMP az Ellenzéki Kerekasztalhoz sem akar leülni.
- Azt mondta, a kampánynak még nincs itt az ideje. Mégis, az Avas-lakótelepi DK-s valóságshow korteskedésnek tűnt.

– A velünk nem rokonszenvező média rosszhiszeműen közelített a miskolci akcióhoz. Helyben viszont pozitív volt a beköltözés hatása.

- Nem rosszhiszeműség kérdése, hiszen Gyurcsány is úgy fogalmazott: gejl is tud lenni egy ilyen akció. Az is lett.


Mester Anett felvétele
– Azok közé tartozom, akik aggódtak emiatt.

- Gondoltam. Láttam önről egy fényképet: egy miskolci villanyoszlop tövében áll párttársai mellett, fogja az aktatáskáját, és rezignáltan néz maga elé.

– Biztos azért, mert már fájt a térdem. Nemrég műtötték.

- Biztos. Egykori MDF-es párttársával, Elek Istvánnal nyílt levelekben azon vitatkozott, hogy szükség lenne-e nagykoalícióra az Orbánon túli világban. Ön ezt tagadja. Barátja legújabb írásában úgy vélekedett, az együttműködési készséget nem a mai Fidesznek kell jelezni, hanem a vereséget szenvedett és a vereségből tanulni kész jobboldalnak. Olvasta?

– Jól hangzik. Meg az is, amit Bajnai mondott, hogy a jobboldali szavazókkal kell együttműködni. Azt azonban csupán politikai erőkkel lehet, és a demokratikus jobboldal politikailag ma üres halmaz, nincs ilyen Magyarországon. Ha megjelenik a színen, akkor természetesen kooperálni kell vele alkotmányos kérdésekben.

- Elek az LMP egyik alapítója, tanácsadója, ön a Demokratikus Koalíció alelnöke. Vitájuk iskolapéldája annak, hogy az ellenzék gyenge, széttartó, képviselőinek nehéz lesz közös hangot találniuk egymással.
Régi ismeretség fűz Elek Pistához, ma is tisztelem őt. 
Tovább > http://www.168ora.hu/itthon/

Felmentették a Magyar Gárda újraszervezésével vádolt férfit.

                 Ez  a  hír  már  nem  szenzáció.Természetes  Magyarországon  a  jobboldaliak  védelme.Bármit  tehetnek  és  mondhatnak . Viszonylagos  szabadságnak  örvendhetnek.A  Fidesz  nekirohant  a  Jobbiknak,de  ez  is  lehet  egy  taktika.A  Magyar  Gárda  azt  tehet  és  mondhat  amit  akar.Ezt  a  Nyugat  nehezen  tudja  elfogadni.Ebben  az  ügyben  is  csak  később  lesz  döntés,mert  lesz  még  másodfokú  tárgyalás.
A férfit egyesülési joggal való visszaéléssel vádolta az ügyészség, mert – álláspontja szerint – a Fővárosi Ítélőtábla 2009. júliusi jogerős ítéletével feloszlatott Magyar Gárdával gyakorlatilag azonos szervezetet akart létrehozni. A vádirat három esetet is rögzít, amikor Kormány Sándor az ügyészség szerint az Új Magyar Gárda budapesti kapitányaként fellépve gyűlést, beszédeket tartott, tagtoborzást folytatott, az őt igazoltató rendőrök adatfelvételi lapokat találtak nála, vagy éppen a XI. kerületi Bartók Béla úton vezényelte a Magyar Gárda egyenruhájában, zárt alakzatban vonuló csoportját.Tovább olvasható > 168 óra

2012. február 6., hétfő

Magyarország-Brazilia 3:1 az 1966-os angliai világbajnokságon

helyszín: Liverpool, Goodison Park
nézőszámok: nso.hu: 50.000
allworldcup.narod.ru: 51.387
fifa.com: 57.000
planetworldcup.com: 57.455
3' Bene Ferenc 1 - 0

1 - 1 14' Tostăo E. G. de Andrade
65' Farkas János 2 - 1
75' Mészöly Kálmán (11-es) 3 - 1
Magyarország Brazília
Gelei József
Mátrai Sándor
Káposzta Benő
Mészöly Kálmán
Sipos Ferenc
Szepesi Gusztáv
Mathesz Imre
Rákosi Gyula
Bene Ferenc
Albert Flórián
Farkas János
Gilmar dos Santos Neves
Santos Djalma
Bellini Hideraldo Luiz
Altair Gomes de Figueiredo
Henrique Paulo de Souza
Gerson Nunes de Oliveira
Lima dos Santos Antonio
Garrincha Manoel dos Santos
Alcindo Martha de Freitas
Tostăo E. G. de Andrade
Jairzinho Jair Ventura Filho
vezetőedző:
Baróti Lajos
vezetőedző:
Feola Vicente
Forrás : http://www.magyarfutball.hu/
A második csoportmeccsen Brazília ellen a magyar csapat parádézott, Bene Ferenc öt védőt kicselezve szerzett vezetést, majd gólpasszt adott Farkasnak, és a második félidőben Mészöly még lőtt egy gólt büntetőből. A brazil csapatból hiányzott Pelé, de olyan nevek mint Gilmar, D. Santos, Bellini, Gerson, Garrincha, Tostao és Jairzinho, ma is emlékezetes.
Forrás : http://hu.wikipedia.org/

Mi hiányzik ilyenkor egy padlót fogó, bosszús, csalódott csapatnak? Az előző két VB-t magasan nyerő brazilok, nyilván. Baróti kicsit megkeverte a csapatot, a kapuban Gelei kezdett, és bekerült Mathesz Imre és Szepesi Gusztáv is. A Goodison Parkban 57ezer szakértő néző előtt a huszonkét éves Bene úgy kezdte a meccset, hogy halomra döntötte a brazil védőket, és két perc után megszereztük a vezetést. Tostao egy lepattanó begyilkolásával ugyan még egyenlített, de a második félidőben fergeteges lendülettel és szellemességgel Bene, Albert és Farkas nevetségessé tette a világbajnokot (3-1; amúgy 4-1 lett volna, de egy zseniális gólunkat lecsalták)
Egy adat, hogy kézzelfoghatóbb képet kapjunk a bemutatott játékunkról: a torna előtt 100:1-hoz lehetett fogadni a magyarok VB-győzelmére, a meccs után ez 10:1-re módosult. (A teljes objektivitáshoz annyit tegyünk hozzá, hogy sem Pelé, sem a hivatalos helyettesének számító Amarildo nem játszott ellenünk, csak egy nyamvadt Gerson, Jairzinho, Tostao, Garrincha fogatot bírtak kiállítani)
Forrás : http://nst.blog.hu/
Angol nyelvű a videó.Magyar  nyelven csak néhány gól van meg '


 
Forrás youtube.com

England vs Hungary 3-6, 1953 /English Commentator/

Almost full match. Only a few minutes are missing from the first half. Wednesday, 25th November 1953
The International Friendly 'Match of the Century', at Wembley Stadium, London
Attendance: 100000
Referee: Leo Horn
Goals:
Jackie Sewell, 13'
Stan Mortensen, 38'
Alf Ramsey, 57' (pen)

Nándor Hidegkuti, 1' (0:45)
Nándor Hidegkuti, 20'
Ferenc Puskás, 24'
Ferenc Puskás, 29'
Jószef Bozsik, 50'
Nándor Hidegkuti, 53'

England:
1Gil Merrick
2Alf Ramsey
3Bill Eckersley
4Billy Wright (c)
5Harry Johnston
6Jimmy Dickinson
7Stanley Matthews
8Ernie Taylor
9Stan Mortensen
10Jackie Sewell
11George Robb
Manager:Walter Winterbottom

Hungary:
1Gyula Grosics (c) 80'
2Jenő Buzánszky
3Mihály Lantos
4Gyula Lóránt
5Jószef Bozsik
6József Zakariás
7László Budai
8Sándor Kocsis
9Nándor Hidegkuti
10Ferenc Puskás (c)
11Zoltán Czibor
12Sándor Géller 80'
Manager:Gusztáv Sebes

A magyar labdarúgó-válogatott 1953. november 25-i mérkőzése Angliában

Magyarország--Anglia 6 : 3 (4 : 2) - Kommentátor: Szepesi György
A magyar labdarugó „Aranycsapat" 1953. november 25-én a londoni Wembley stadionban 6:3 arányban legyőzte a hazai pályán akkor már 90 éve veretlen angol válogatottat. A sporttörténeti győzelem emlékére a Magyar Labdarúgó Szövetség 1993-ban november 25-ét A MAGYAR LABDARÚGÁS NAPJÁVÁ nyilvánította.

Wembley-stadion, 105 000 néző

Vezette: Leo Horn (J. Bronkhorst, K Schipper) (hollandok)

Magyarország: Grosics (Gellér, 78.) -- Buzánszky, Lóránt, Lantos-- Bozsik, Zakariás -- Budai II L., Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor
Szövetségi kapitány: Sebes Gusztáv

Anglia: Merrick -- Ramsey, Johnston, Eckersley -- Wright, Dickinson -- Matthews, E. Taylor, Mortensen, Sewell, Robb
Szövetségi kapitány: Walter Winterbottom

Gólszerző: Hidegkuti az 1., Sewell a 14., Hidegkuti a 22., Puskás a 25., Puskás a 29., Mortensen a 38., Bozsik az 50., Hidegkuti az 53., Ramsey (11-esből) az 57. percben

"Olyan élmény volt ez a mérkőzés, amilyenben nagyon ritkán lehet része egy sportembernek. Már az olimpiai selejtezők során megjósoltam, hogy a magyarok nyerik az olimpiai bajnokságot. Megmondtam, hogy legyőzik Londonban az angolokat és azt is kijelentettem, hogy meg fogják nyerni a világbajnokságot is. Három jóslatom közül kettő már beteljesedett. "
-- Vittorio Pozzo, az olaszok egykori szövetségi kapitánya


Video : English Commentator and next

Sebes Gusztáv már az olimpián lekötötte az Anglia elleni összecsapást. Ezt a párt első embere, Rákosi Mátyás nehezményezte és ennek hangot is adott. A kapitány ezen akciója után kétséges volt hogy az ország vezetése engedélyt ad a kiutazásra egy esetleges kudarc miatt.
„ Világosan írtam le a sérelmemet az angol mérkőzéssel kapcsolatban. Remegnem kellett, mert lekötöttem. Vád volt ellenem, hogy engedély nélkül kötöttem le. ”
– Sebes Gusztáv feljegyzéseiből

Grosics Gyula a "Fekete Párduc"
Végül a korábbi jó szereplés és az Aranycsapat képviselte propaganda mégis utat nyitott, hiszen a mérkőzést nem csak a két országban figyelték, hanem egész Európa és az akkori futballvilág. Az angolok az „évszázad mérkőzésének” hirdették ezt a találkozót, ahol két világ, két futballnagyhatalom, a múlt játékstílusa az újítók, a sportág kitalálói és az olimpiai bajnok csapott össze az „angol oroszlánok” és a „mágikus magyarok”. A magyar csapat felkészülése rendkívül precízen zajlott. Kiszűrték az ellenfél taktikájának előnyeit és hátrányait. Olyannyira fontosnak érezték ezt a mérkőzést, hogy a Wembley Stadion paramétereit átmodellezték a Vasas pályára, hogy a játékosok még jobban szokják a kinti körülményeket. Az összecsapás előtt pár nappal érkezett meg a csapat a szigetországba. A taktika az ellenfél lerohanása volt. Fontos szerepet kapott a csatársor folyamatos helyváltoztatása, ami segíthetett az ellenfél hátvédsorának szétzilálásában. Az angolok talán le is kezelték a magyar csapatot, a mérkőzés előtt be sem melegítettek intenzíven. Több, mint százezer ember várta a helyszínen a mérkőzés kezdetét. Már az első percben Bozsik labdaszerzéséből Hidegkutit indította, majd egy szóló után az első percben megszületett az első magyar gól. Az akció annyira váratlan volt, hogy a kapusnak mozdulnia sem volt ideje. Alig negyedóra múlva az angolok válaszoltak. Mortensen indította Sewell-t, aki a bal alsó sarokba lőtt. A huszadik percnél járt a mérkőzés, amikor a bal oldalon Czibor száguldott fel. Beadása Puskást találta meg, aki Hidegkutinak adta tovább, aki ezzel a második gólját jegyezte ezután. A harmadik magyar gólt gyakran nevezik az „évszázad góljának”. Látványosan hozta fel a magyar csapat a labdát, Czibor laposan begurította az akció végén Puskásnak aki (később világhírű visszahúzós cselével) elfektette a becsúszó Wright-ot, az ellenfél csapatkapitányát, a világ egyik legjobb hátvédjét, majd védhetetlenül bombázott a rövid felső sarokba. 1-3. Bozsik huszonöt méterről szabadrúgást végezhetett el, amibe félúton Puskás beletette a lábát és az bepattogott az ellenkező kapufához. 1-4. Az első félidőben még Mortensen révén szépített az angol válogatott. 2-4. A második félidőben, az 50. percben felszabadító rúgást Puskás szedett össze, Bozsik elé passzolt, aki a tizenhatoson kívülről a kapu jobb oldalán a léc alá lőtte a labdát. 2-5. Három perccel később Puskás Hidegkutit hozta helyzetbe aki góljával mesterhármast állított be. 2-6. A végeredményt Ramsey állította be büntetőből. 3-6.
„ Olyan erőnlétet láttunk a magyaroknál, amilyet nálunk sohasem követelnek meg...A tragédia az volt, hogy az angol csapat meg tudott volna verni bármely más csapatot a világon - csak a magyart nem...Ez a mérkőzés történelmi fordulatot jelent a labdarúgásban. ”
– Angol sajtóvélemény
„ ...a magyaroktól nem volt szégyen kikapni. Megvallom el sem tudtam képzelni azt, hogy ilyen jó lehessen a magyar együttes... ”
– Billy Wright, az angol csapat kapitánya
„ Sajnos a magyar játékosok nem engedték megmutatni a mieinknek, hogy tulajdonképpen mit is tudnak. Tanulságos volt számunkra a mérkőzés és nem szégyenlünk tanulni a tanítványoktól. A magyarok új elemeket vittek a labdarúgásba és ezzel jelentősen előbbre vitték a sportág fejlődését. ”
– Sir Stanley Rous, az Angol Labdarúgó Szövetség vezetője 

Elkerülhetetlen volt a MALÉV csődje?Mit mondanak a volt dolgozók és utasok?

                        Számomra  megfejthetetlen  a  MALÉV  csődje.Nekem  egy  rejtély  az  egész  csőd. A  köztévé  és  a jobboldali  sajtó  egyértelműen  Gyurcsány  kormányra  hárítja  a  felellőséget.Majdnem  két  éve  Fidesz  kormány  van.A  kormány  nem  hibás  és  punktum.Ma  reggel  több  műsort  megnéztem  és  több  cikket  elolvastam.Tisztán  nem  lehet  látni  az  okokat.Lehet  az  is  benne  van  a  válaszban,hogy  a  kínaiak  kiszálltak  az  üzletből.Az  is  lehet , hogy  a  visszaállamosítással  volt  a  baj.Az  orosz  tulajdonos  is  hibás  volt ?Sok  a  kérdés,melyekre  nem  tudjuk  a választ.Mit  mondanak  a  volt  dolgozók  és  az  utasok ? A  véleményüket  meg  lehet  érteni,mert  ők  többet  tudnak  mint  mi és  munka  illetve  járat  nélkül  maradtak.Szerintem  az  átverés  volt  amikor  még  csütörtökön  azt  mondták  az  utasoknak,hogy  minden  rendben  van.Ráfogni  Tel-Avivra  a  csődöt,az  már  nem  tisztességes.Jön  majd  a  többi  állami  vállalat  csődök ? Mi  ebben  az  üzlet ?Én  soha  nem  utaztam  repülőgépen.Nem  merek  felülni  rá.Nem  tudom  elképzelni  sem  az  utazást  a  repülőgépen.Csak  felháborít,hogy  több  ezer  utast  átvertek  és  egy  nagy  magyar  szimbólum  eltűnt  véglegesen.
Kipakolnak a korábbi dolgozók, elárulták, mi vezetett a leálláshoz
Budapest - Hozzá nem értés, dilettáns ötletelés jellemezte a Malév működését az utolsó néhány évben, miután az orosz befektetőknek privatizálták a légitársaságot.
Legalábbis erről számoltak be a Blikknek nevük elhallgatását kérő maléves dolgozók, akik – mint mondták – elhűlve figyelték, milyen „vállalhatatlan, szakmaiatlan döntések sorozatára" kényszerítették a cég vezetését.
– Nem lepett meg a csőd híre. Hiszen mintha minden igyekezetükkel azon lettek volna az elmúlt években, hogy bedöntsék a Malévot. Például megszüntették a hosszú távú járatokat, köztük a bangkokit, pedig azok a gépek szinte mindig tele voltak. Bezárták, hogy eladhassák a nagy gépeket, de végül nem kaptak jó árat értük. Elhibázott döntés volt az is, hogy költségcsökkentés miatt a Malév kivonult a londoni Heathrow repülőtérről. Csak a kevésbé előnyös, nehezebben megközelíthető Gatwickre repültek a gépek, így viszont elveszítették a jól fizető üzleti utasok egy részét – fogalmaztak informátoraink.
A korábbi munkatársak felidézték, hogy a privatizáció utáni új vezetés a magas költségekre hivatkozva felelőtlenül gazdálkodott a flottával. Eladták a legjobb adottságú és keveset fogyasztó rövid távú CRJ gépeket, majd a hasonlóan előnyös Fokkereket.
– Két éve egy váratlan ötlettől vezérelve a fapados légitársaságokkal keltek versenyre, és indokolatlanul olcsón, 20 ezer forintért kínálták a jegyeket. Közben meg olyan városokba indítottak járatokat, ahova alig akart utazni valaki. Például az orosz befektetők egyik első követelése az volt, hogy hetente többször is repüljön a Malév az oroszországi Jekatyerinburgba.
Hiába mondtuk, hogy ez teljes gazdasági képtelenség, nem számított az sem, hogy a gépeken alig ült 10-20 utas. Tiszta ráfizetés volt. Míg ilyen esztelenségekre elszórták a Malév pénzét, közben kirugdosták a jó szakembereket. Az értékesítési feladatokra néhány embert hagytak meg, pedig más légitársaságoknál száznál is többen dolgoznak ezen a területen. Akit nem küldtek el, az, ha tehette, menekült a cégtől, mert mindenki látta, hova vezet mindez – fogalmaztak malévos informátoraink.
A Malév gazdasági ügyei évekkel korábban az egyik magyar kisrészvényesnek is gyanússá váltak. Németh László pert indított az egyik leányvállalat, a repülőtéri üzemanyag-kezelő privatizációja miatt, szerinte ugyanis kijátszották a jogszabályokat.
Vége. Üres iroda, repülőgépmakett – ennyi maradt a Malévból
– A bíróság meg sem vizsgálta a keresetemet, azt mondták, nekem nincs jogom pert indítani. Egyszer kérdést tettem fel a Malév közgyűlésén, és utána már meghívót sem küldtek az ülésekre, ahol pedig jogom lett volna részt venni – közölte Németh László.
Két Malév-utas járt vasárnap Ferihegyen visszaváltani a jegyét. Vasárnap 2300-an utaztak volna, és 7200 bajba jutott utas kártalanítása még bizonytalan – közölte Róna Márta, a Malév szóvivője.
További cikk

4 milliós fizetés a volt Malév-pilótáknak?

4 milliós fizetés a volt Malév-pilótáknak?Indiába, Koreába és az arab országokba csábítják őket

Forrás : http://www.blikk.hu/ 
 



Modernkori Mátyás király lett Orbán Viktor '

           Orbán  Viktor  titokban  meglátogatta  vasárnap  az  Aszód  úti  hajléktalanszállót.Bejelentés  és  testőrök  nélkül  érkezett  a  hajléktalanszállóhoz.Ellenőrizte  a  szálló  működését.Mindent  rendbe  talált . Csak  a  lakók  lepődtek  meg.Hozott  ajándékokat  is  a  lakóknak.Ez  a  látogatás  azt  bizonyítja,hogy  Mátyás  királyhoz  hasonlóan  ellenőrzi  Orbán  Viktor  a  hatóságokat?Mátyás  királyhoz  hasonlítani  Orbán  Viktort  nem  szerencsés.Orbán  Viktor  magát  Abraham  Lincolnhoz  hasonlította.A  másik  ok  az,hogy  Orbán  Viktor  még  nem  király.De  ki  tudja ?Jól  tenné , ha  több  helyre  menne  el  titokban. És  ha  megtámadnák ,mit  tenne ?Ezt  nem  gondolom,de  vannak  rossz  emberek.Ön  mit  mondana  Orbán  Viktornak,ha  titokban  meglátogatná ?
Budapest - Váratlan vendégként toppant be vasárnap Orbán Viktor miniszterelnök az Aszódi úti hajléktalanszállóra. A kormányfő bejelentés nélkül érkezett, Volkswagen kisbuszát is maga vezette, testőrök nélkül, titokban tartott szemlét.
Orbán azt szerette volna megtapasztalni, hogy mennek a dolgok az új intézményben.
– Azt akartam, hogy ne tudjanak az érkezésemről, minden olyan legyen, amilyen szokott – mondta a Blikknek a kormányfő, akit elkísértünk a látogatásra.
Az előtérben tartózkodó több tucat ott lakónak megállt a kezében a kanál, amikor a kormányfő belépett az épületbe, s hangos „jó napot!"-tal köszönt. Minthogy éppen ételt osztottak a szállón, Orbán elsőként azt vette szemügyre, megfelelő ellátást kapnak-e a hajléktalanok.
– Maga velem is kezet fog? – kérdezte az egyikük, amikor a vendég többüknek is bemutatkozott. Ezt követően a szobákba és a vizes helyiségekbe vezetett az út, illetve a kormányfő hosszan elbeszélgetett az ott élőkkel.
Meglepetés! Az Aszódi utcai hajléktalanszálló vendégei igencsak meglepődtek, amikor bejelentés nélkül rájuk nyitott Orbán Viktor
– Rend és biztonság van, nincs balhé – mondta el látogatása után a miniszterelnök a Blikknek. – Volt, aki börtönből szabadult, és azért itt kellett meghúznia magát, másoknak a nagy hidegben nincs hová menniük. Úgy látom, sokaknak épp ennyi segítség kell egy utolsó esélyhez.
Blikk-információ

2012. február 5., vasárnap

Születésnapi interjú: Szepesi György felejthetetlen kilencven éve

A rádiós legenda hatvannégy esztendő után újra londoni olimpiára készül

A rádió vár a pagodában. Elvégre azt is lehet mondani, hogy ő maga a rádió. Patinás intézmény: Szepesi György kilencvenéves.

  

- Volt, ami kimaradt?

Nem hiszem. Már hat esztendővel ezelőtt felterjesztettek a Guinness Rekordok Könyvébe, hogy én vagyok a legrégebben beszélő sportriporter a világon. Akkor hat évtizede voltam a pályán. S hatvankilenc éve nem hittem, hogy egyáltalán megérem a huszonkettedik születésnapomat. Negyvenháromban elvittek Ukrajnába munkaszolgálatra. Csak azért menekültem meg, mert átvezényeltek Erdélybe utat építeni. Meg azért, mert Szőnyi százados és Draskovics őrmester ember maradt: e két katona jóvoltából az egész 5/2-es munkaszázad túlélte a háborút.

Ehhez képest tényleg minden smafu... Dehogyis. Például a két legjobb barátom, Östreicher Emil és Lukács László – akivel tizenkét könyvem közül a Felejthetetlen kilencven perceket is közösen írtam – már húsz-huszonegy esztendeje nincs köztünk. Ahogyan kétezerhattól Szusza Ferenc sem. A magyar futball neki köszönheti, hogy nem lettem labdarúgó. Együtt nőttem fel és játszottam vele Angyalföld meg Újpest határán, s már kiskorában olyan briliáns technikája volt, hogy hamar rá kellett jönnöm: ha az a futball, amit Feri produkál – márpedig az volt –, akkor nekem nincs esélyem. De miatta rendszeresen kijártam a Megyeri útra.
- Újpest-drukker voltál?
- Nem, a Hungáriának szurkoltam. Máig felmondom azt a tizenegyet, amely harmincötben 5-1-re győzött Újpesten: Szabó – Mándi, Bíró – Sebes, Turay, Dudás – Sas, Müller, Cseh II, Kardos, Titkos.
- Melyik csapat összeállítását nem mondod fel?

Szepesi György
Fotó: Teknős Miklós
- Az NSZK-ét sorolom a legnehezebben. Az az ötvennégyes döntő a legfájóbb emlékem. S mindinkább úgy érzem, a magyar futball számomra is felemelő históriája az elszalasztott lehetőségek története is egyben. Látod, mégiscsak volt, ami kimaradt: sosem kiálthattam a mikrofonba, hogy a magyar labdarúgó-válogatott világbajnok! A vb-k közül – ötvennégytől kétezertízig – viszont csak egyet hagytam ki: a hetvenest. Az után, hogy a hatvankilenc decemberében rendezett pótselejtezőn 4-1-re kikaptunk Marseille-ben a csehszlovákoktól, elhatároztam: nem megyek Mexikóba.
Hiba volt: a világ valaha volt legjobb válogatottját láthattam volna. Úgy, ahogyan az a brazil együttes játszott, talán még az Aranycsapat sem futballozott. Öt éve a World Soccer című brit szaklap megerősített ebben: minden idők legjobbjának a hetvenes brazil csapatot választotta, a második helyre pedig az ötvennégyes magyar válogatottat tette. E kettő a legragyogóbb, nem vitás.
- S ki volt a legnagyobb játékos?
- Csak magyarokat mondok, mert ők állnak a legközelebb a szívemhez: Cseh II, Sárosi doktor, Bozsik, Puskás, Hidegkuti, Sándor Csikar, Albert, Mészöly, Farkas, Nyilasi, Törőcsik. Életem legnagyobb sikerei közé tartozik, hogy – MLSZ-elnöki időszakomban – Puskás Öcsi negyedszázad múltán először jöhetett haza, s hogy a szintén emigráló Östreicher Emil a válogatott hivatalos menedzsere lehetett.
Na jó, a legnagyszerűbb játékosok közé Beckenbauert is beveszem. Ha a legkiválóbb középhátvédről kérdeztek, a hetvenes évektől rendre azt válaszoltam: Mármint Beckenbauer után? Az elődök közül azt a Szűcs Sanyit is nagyon szerettem, akit ötvenegyben kivégeztek. A fia, aki Dániában él, többször is meglátogatott.
- Miért beszélsz annyit a centerhalfokról?
- Mert magam is középhátvéd voltam. Olyan, amilyen. A magyar–osztrák rádiós meccseken megfeleltem. Ötvennyolctól hetvenig minden évben egyszer a bécsi WAC-, egyszer pedig a Pénzügyőr-pályán találkoztunk. Közben hatvanhat őszén kedves kollégám, Heribert Meisel halálos beteg lett. A magyar–osztrák válogatott meccs reggelén kimentem hozzá Bécsbe, vittem neki a Mátyás-pincéből pörköltet, mert azért odavolt nagyon. Aztán estére visszajöttem, de ahogyan rajta az étel, úgy a hangulatomon Farkas Jancsi mesterhármasa sem segített.
- Melyik volt a legvidámabb közvetítés?
- A 6-3. A legjobb pedig szerintem a magyar–uruguayi elődöntő ötvennégyben. De Pluhár Istvánt azzal sem értem utol. A riporterek közül ő, a sportolók közül Takács Károly az első. Negyvennyolcban argentin riválisa óvást nyújtott be ellene. Állt a verseny, de sportlövő honfitársunkat látszólag semmi nem zavarta: a kényszerszünetben is rezzenéstelenül emelgette fegyverét. Majd az után, hogy folytatódhatott a viadal, és győzött, nyilatkozat gyanánt felolvasott egy előre megírt céduláról: „Nagyon örülök, amiért azt jelenthetem hazámnak, hogy megnyertem az olimpiát.”
- Az ötkarikás játékokat az idén is Londonban rendezik...
És szeretnék is kimenni, legalább a megnyitóra, ha már negyvennyolc óta – kétezernyolc, Peking kivételével – valamennyi játékokon ott voltam. Beszélnék is a hajdani olimpiáról, melynek nyitóünnepségét Gulyás Gyulával együtt közvetítettem.
- Szeretnél hatvannégy évvel ifjabb lenni?
- Azt válaszolom, amit Winston Churchill felelt egy hasonló kérdésre kilencvenesztendős korában: fiatal barátom, szeretnék még húsz évvel idősebb lenni.


Ez a nemzet a szabadságharcosok nemzete - Orbán interjú a Le Monde francia lapban '

               Sajnos  nem  tudok  francia  nyelven.Nem  tudom  elolvasni  a teljes  interjút.Csak  azt  tudom  elolvasni  amit  az  MTV  közöl.Nem  tudom,hogy  Orbán  interjút  komolyan  kell  venni.Mert  beszél  ugyan  a szabadságharcról, de  beadta  a derekát  az  EU-nak.Szabadságharcos  nemzet  a  magyar ,  mondta  Orbán  Viktor.Én  kivétel  vagyok,mert  mert  a  betegségem  miatt  nem  voltam  egy  percig  katona.Többet  nem  mondok  el,mert  talán  behívnak  a hadseregbe.Orbán  ezt  az  interjút  a  franciáknak  ,  a  világnak  szánta  és  a  magyar  kétharmados  többségnek.Az  biztos,hogy  a  FIDESZ  buldózer  nagyon  jól  halad  előre  megállithatatlanul.Nagyon  jó  propaganda  az  Orbáné '
Egyoldalas interjút közölt Orbán Viktorral a Le Monde című francia napilap szombat délután megjelent száma.
A Le Monde-nak adott interjúban a miniszterelnök egyebek mellett politikai orientációját, valamint aktuális belpolitikai témákat érintő kérdésekre válaszolt.
Az ideológiai váltását firtató kérdés kapcsán a miniszterelnök elmondta, hogy az ideológia nem érdekli többé, az "értékek számítanak", s azok nem változtak 1989 óta. "Ez a nemzet a szabadságharcosok nemzete, az 1848-asoké a Habsburg-dominancia ellen és az 1956-osoké a szovjet megszállás ellen. Ehhez a hagyományhoz tartozom" - mondta. A nemzeti szuverenitást nagyon fontosnak tartja, még ha szerinte annak gyakorlása összetett is, hiszen "egymástól kölcsönösen függő országok világában" élünk. Másik fontos értéknek tartja az elkötelezettséget. "Nem szeretem az elitista és arisztokratikus politizálást. A plebejust megközelítést jobban kedvelem" - jelentette ki.
Le Monde - Orbán-interjú
A miniszterelnök politikailag magát az Európai Néppárthoz való tartozás alapján definiálja. Ez szerinte kereszténydemokrata orientációt jelent, kötődést a szabadsághoz, az egyéni felelősséghez és a nemzeti szuverenitáshoz. Olyan jobbközép politika, amely mélyen gyökerezik az értékekben, amelyek között vannak hagyományosak, mint a kereszténység, a család és a szabadság, mások pedig progresszívabbak, mint a részvétel és a társadalmi mobilitás. "Jobboldali plebejus vagyok" - mondta Orbán. Arra a kérdésre, hogy populistának tartja-e magát azt válaszolta: "Ha az, hogy azt mondom az embereknek, hogy jobbá akarom tenni az életüket, azt jelenti, hogy populista, akkor igen. Ha Abraham Lincolnhoz hasonlóan, a nép által és a népért kormányozni, ezt jelenti, akkor igen".
A kormányfő szerint Európában nehéz helyzetbe került a demokrácia. "Szeretjük a demokráciát, mert értékeken alapuló rendszer. De a demokrácia eredményekről és sikerekről is szól. És Európában eladósodtak vállalataink, csökken a születések száma, kudarcba fulladt a társadalmi integráció, erősödnek a szélsőségek. Ez gyengíti demokratikus rendszereinket" - jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, hogy előbb vagy utóbb "szembesülni fogunk azzal a kihívással, amelyet a nem demokratikusan megszervezett, de sikeresebb országok jelentenek, így Kína és az ázsiai vállalatok". Szerinte arra kell ösztönözni az értelmiségieket és a politikusokat Európában, hogy "gondolkodjanak szabadabban a demokrácia jövőjéről".
Az Európai Unió által megfogalmazott aggályok kapcsán Orbán felhívta arra a figyelmet, hogy a szomszédos országok szolidárisak Magyarországgal. "Megértem, hogy vannak tisztességes, nem politikailag motivált aggályok, miután a nyugati történelmi és társadalmi kontextus nem ugyanaz, mint a miénk" - mutatott rá. Az alapvető különbség szerinte az, hogy Nyugat-Európa nem tapasztalta meg a kommunizmust és a posztkommunizmust.
A miniszterelnök a másfél év alatt elfogadott 365 új törvényt és az átfogó reformokat a helyzet súlyosságával indokolta. Amikor átvette a hatalmat "az ország a szakadék szélén állt", amelyre a makrogazdasági mutatókon kívül - a több mint 7 százalékos államháztartási hiány és a GDP 80 százalékát meghaladó államadósság mellett - olyan más tényezők is utaltak, mint hogy 10 millió lakosra alig 2,6 millió adófizető jutott. Ezért nem volt szerinte vesztegetnivaló idő, és minden "demokratikus eszközt" fel kellett használni a "bulldózer" tempóhoz. "De a bulldózerünk mindig tiszteletben tartotta a KRESZ szabályait. Még akkor is, ha időnként próbáltam a KRESZ-en változtatni, mindig gondosan ügyeltem a törvények tiszteletben tartására" - mondta Orbán, hozzátéve, hogy jogi végzettsége van, nagyon jól érti, hogy szükséges a jogállam tiszteletben tartása.
Az eladósodottságról szólva úgy vélte, hogy a nemzetgazdaság már közelít a kiúthoz. A végtörlesztéssel kapcsolatos banki tárgyalásait "politikai karrierje legkeményebb harcának" nevezte a miniszterelnök, miután "az egész nemzetközi banki közösséggel" találta magát szemben. Kijelentette, hogy politikája a középosztály megerősítését célozza. Ugyanakkor úgy látja, hogy a veszély nagyobb része már elmúlt, a konszolidáció korszakába kell lépni, s ezentúl "több idő lesz az egyeztetésre".
A jegybank függetlenségét illetően megjegyezte: amikor átvette a hatalmat, ígéretet tett arra, hogy nem váltja le az MNB elnökét. Ugyanakkor szerinte nehéz összehangolni a kormány és a jegybank gazdaságpolitikáját, ami más európai országokban is létező vita. Elmondta, hogy a pénzügyminisztérium képviselője - szavazati jog nélkül - húsz éve részt vesz a jegybak monetáris tanácsának ülésein, de miután ezt most az Európai Bizottság illegálisnak találta, a kormány kész ezen a helyzeten változtatni.
A média helyzetét illetően a miniszterelnök elmondta, hogy a magyar médiumok 90 százaléka magáncsoportok, kétharmada pedig külföldiek kezében van, s eddig egyiknek a vezetője sem mondta neki, hogy gondjai lennének a médiatörvénnyel. Ironikusan megjegyezte, hogy először fordult elő politikai karrierje során, hogy egy nagyhatalom minisztere, nevezetesen Hillary Clinton amerikai külügyminiszter "törvénysértésre" ösztönözte azzal, hogy megkérte: lépjen közbe a Klubrádió ügyében, pedig a frekvencia elosztását szigorú előírás határozza meg. "Ha az amerikaiak vagy mások támogatni akarják a Klubrádiót, adjanak pénzt a rádiónak, hogy meg tudja erősíteni a pénzügyi vállalásait" - tette hozzá.
A miniszterelnöki interjút Az ember, aki ráijeszt Európára felirattal és fotóval illusztrálva címlapján harangozta be a Le Monde. A mértékakadó liberális lap hétvégi külpolitikai mellékletében az interjú mellett kétoldalas elemzést közölt "Orbán metódusáról", külön írásban foglalkozott az unortodox magyar gazdaságpolitikával, honlapján pedig Meg kell erősíteni a párbeszédet az ellenzékkel címmel Martonyi János külügyminiszterrel közölt interjút.
Forrás : http://www.hirado.hu/Hirek/

2012. február 1., szerda

Amerikai magyarok peticiója ' Obama félni fog Orbántól?

                      Az  amerikai  magyarok  több  mint  százan  petíciót  nyújtottak  be  az  amerikai  kormánynak  és  Obamának.Január  21-én  ők  is  tüntettek  Amerikában.Szolidárisak  voltak  a  Békemenettel.Az  amerikai  magyarok  petíciója  eredményes  lesz ? Obama  elkezd  félni  Orbántól ? Obama  kell  vegyen  néhány  leckét  Orbántól ,hogy  megnyerje  a választást.Jelenleg  nem  barátok,de  Orbántól  tanulhat  sokat  Obama.

 Forrás : http://galamus.hu/

Orbán Viktornak és a kormánytagoknak nem nőtt a vagyonuk 'Kevés a fizetésük?

                     Orbán  Viktor  vagyona  nem  változott  jelentősen ' Miért ? Lehet,hogy  jó  példát  akar  mutatni  a  többi  politikusnak.Az  is  lehet , hogy  nincs  nagy  fizetése.Érdemes  elolvasni  a  vagyonnyilatkozatát '

Budapest, 2012. február 1., szerda (MTI) - Nem módosult jelentősen az elmúlt egy évben Orbán Viktor kormányfő vagyoni helyzete; egyedül a könyvkiadásból származó eseti jövedelme változott, amely viszont nagy mértékben csökkent - derül ki a miniszterelnöknek a tavalyi évet tükröző vagyonnyilatkozatából, amelyet keddről szerdára virradó éjszaka tettek közzé az Országgyűlés honlapján.
    A dokumentum szerint Orbán Viktor továbbra is felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak. Ezen túlmenően a miniszterelnök feltünteti 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5.035 négyzetméter belterületi földjeit, amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlásért Alapítványnak. Értékpapírban, takarékbetétben elhelyezett megtakarítása és autója továbbra sincs a politikusnak. A házastársával közös számlán csaknem ugyanannyi pénz van, mint egy évvel ezelőtt, amikor legutóbb nyilatkozott vagyonáról Orbán Viktor: akkor 968 ezer forintot tüntetett fel, most kevéssel több, mint egymillió forintot. Banki tartozása továbbra is a 2002-ben feleségével közösen felvett 20 millió forintos jelzáloghitel még fennálló része.
    Orbán Viktor jövedelmei között tünteti fel a Miniszterelnökségtől kapott törvény szerinti javadalmazását és képviselői fizetését. A Fidesz-elnöki fizetését határozatlan ideig felfüggesztette.
    Míg mindemellett 2010-ben volt 6,3 millió forint könyvkiadásból származó eseti jövedelme is, addig 2011-ben ez 248 ezer forintra csökkent.
                        A  kormánytagok  vagyonnyilatkozataiból  azt  lehet  megtudni,hogy  soknak  nem  nőtt  jelentősen  a  vagyona.Ezt  azt  jelentheti,hogy  kevés  a fizetésük ? Mikor  emelik  a  fizetésüket ?

Budapest, 2012. február 1., szerda (MTI) - Ugyanannyi ingatlanjuk van az országgyűlési képviselő kormánytagoknak, mint egy évvel ezelőtt - derül ki a szerdára virradó éjszaka közzétett, a 2011-es évet bemutató vagyonnyilatkozatokból. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter tavaly növelni tudta takarékban elhelyezett megtakarítását, Navracsics Tibor pedig összességében csökkentette tartozásait. A miniszterelnök-helyettesnek és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek is volt havi jövedelme a Heti Választól.
    Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek, közigazgatási és igazságügyi miniszternek továbbra is egy budakeszi ház szerepel a nevén - felerészben -, és megvan még a 2006-ban vásárolt Renault-ja is.
    Banki tartozása ugyanakkor némiképpen emelkedett: míg a tavaly közzétett vagyonnyilatkozatában 10,35 millió forintot tüntetett fel, az ideiben 10,71 milliót. Magánszemélyekkel szembeni tartozása viszont 4-ről 2,5 millió forintra csökkent.
    Jövedelemnyilatkozatában újdonság, hogy havi 25 ezer forintot kapott cikkírásért a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft.-től.
    Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nevén továbbra is két balatoni ingatlan van: egy balatonakarattyai ház és egy csopaki üdülő.
    A mindenkori képviselői alapdíj hat havi összegét meghaladó készpénze másfélmillió forintra emelkedett a 2011-ben feltüntetett 1,2 millióról. Nőtt a tárcavezető bankszámlán lévő pénze is: 3-ról 3,8 millió forintra. Emellett továbbra is van egy 14 millió forintos, más szerződés alapján fennálló pénzkövetelése. Tartozása nincs. Még mindig az övé a Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet Kft.
    Ahogyan Navracsics Tibornak, úgy Matolcsy Györgynek is járt jövedelem a Heti Válasz szerkesztőségétől. A nemzetgazdasági miniszter havi 50 ezer forintért publikált a lapnak.
    Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter ingatlantulajdona sem változott: továbbra is karcagi ingatlanjai vannak - köztük több szántó -, és egy budapesti, IX. kerületi lakás egy része az övé. A tárcavezetőnek még mindig egy 2007-ben vásárolt Toyota Corollája van. A nagy értékű ingóságok között továbbra is feltüntet egy hatezer kötetes könyvtárat.
    Takarékbetétben elhelyezett megtakarítása egymillió forinttal nőtt: 500 ezerről másfélmillióra. Tartozása ahogyan 2010-ben, 2011-ben sem volt.
    Hende Csaba honvédelmi miniszternek továbbra is három - közös tulajdonú - ingatlanja van: egy szombathelyi és egy budapesti, II. kerületi ház, valamint egy vaskeresztesi szőlő. Megvan a 2002-ben vásárolt Mitsubishi Carismája is.
    A bankszámláján lévő pénz azonban - mintegy 600 ezer forinttal - 7,5 millióra csökkent. A tavaly még feltüntetett 1,8 millió forintos, más szerződés alapján fennálló pénzkövetelése idén már nem szerepel a vagyonnyilatkozatában. Tartozása nincs.
    A nem országgyűlési képviselő kormánytagok már ezt megelőzően közzétették vagyonnyilatkozatukat a kormányzati portálon.