2010. december 22., szerda

Heti Válasz | Orbán egy beteg ember: Amerikába menekül a ballib értelmiség

A portál arra törekszik, hogy a nehéz időkben hiányt pótoljon és áttörje a cenzúra falát - ígérik az oldal készítői, mintha a megszólalóik nem szólalnának meg idehaza is.

„2010. december 20-án délután, azonos napon és csaknem egy időben a médiatörvény budapesti megszavazásával, megkezdte működését az amerikai joghatóság alá tartozó, szabad és független, az egész világ magyarságához szóló Amerikai Népszava website, az Amerikai Magyar Népszava Szabadság című újság online kiadása" - adja hírül az interneten a  szerkesztő bizottság, és tájékoztat arról, hogy „az Amerikai Népszava (AN) website-ján elindult a Szabad Magyar Televízió adása.
Az emigrációba kényszerült szabad magyar sajtó első négyrészes adásában a Hősök terén zajlott tüntetésről készült riport, majd Heller Ágnes, Ungváry Rudolf és Andrassew Iván beszélgetése látható. A Szabad Magyar Televízió műsorát az Amerikai Népszava kiküldött budapesti tudósítói készítik Salamon András filmrendező vezetésével".
Az 1891-ben alapított, nagy hagyományokkal rendelkező, New York-i székhelyű, szabadelvű lapban többek között olyan neves magyar emigránsok publikáltak egykor, mint Molnár Ferenc, Márai Sándor, Faludy György, Bartók Béla. Interjút közöltek mások mellett Karády Katalinnal, Jávor Pállal.
Bartus László
Az Amerikai Magyar Népszava mértéktartó liberalizmusa, objektív elemzése, elegáns stílusa radikális változáson ment át, amikor a lapot Bartus László cége, az Olivia Media and Publishing Corporation vette át. Bartus László nem ismeretlen a magyar olvasók körében: dolgozott a régi Magyar Hírlapnak, a Világgazdaságnak, a Népszavának, a 168 órának, rendszeresen publikált a Hócipőben, közreműködött a Napkelte című reggeli televíziós műsorban.
Bartus öt könyvet publikált, köztük Fesz van (1999) címmel korábbi vezetőségi tapasztalati alapján a Hit Gyülekezetét leplezte le. Jobb magyarok (2001) című munkája a magyar szélsőjobboldal krónikája 1990-től 2000-ig. Bartus a legsötétebb diktatúrák korát látja a mai Magyarországon, és aggodalmait a távoli Amerikában veti internetre. Szeretetteljes karácsonyi üzenetében a gonosz és a jó bibliai harcát idézve óv egy „beteg" embertől.
„Aki elveszi a szólás szabadságát, a vélemény szabadságát, aki korlátozni akarja a lelkiismereti- és vallásszabadságot, aki fenyeget, megfélemlít, aki szolgaságba akar hajtani minket. Az nem a barátunk, nem a jótevőnk. Az nem fölemelni akar, hanem eltaposni. Legyünk józanok, maradjunk szabadok, és akik szolgaságba akarnak bennünket hajtani, azoknak ne adjuk meg magunkat. Álljunk ellene a gonosznak. Magyarországot újra egy beteg ember vezeti. Nem tudjuk, ez hova vezet, de diktatúrából jó még nem származott... " - írja Bartus László, akinek portálja vállalja az „Orbán-diktatúra" elleni harcot, és megszólalási lehetőséget ad az üldözötteknek.
„Az Amerikai Népszava arra törekszik, hogy a nehéz időkben hiányt pótoljon, áttörje a cenzúra falát, megszólalási lehetőséget nyújtson azoknak, akiket megpróbálnak elhallgattatni"- ígéri Bartus.
Az új weboldal a balliberális magyar értelmiség gyűjtőhelyének is felfogható. Főmunkatárs Ungvári Tamás, blogot vezet többek között Ungváry Rudolf, („ Új fordulat évét írjuk: 1948-nak 2010 felel meg. Ez a második - ezúttal jobboldali - pártállam reinkarnációjának ideje.") Vásárhelyi Mária („Magam is úgy gondolom, hogy a demokrácia szétverése alapvetően a mai kormánypárt 2002 óta folytatott, irgalmat nem ismerő, a jogállami normákat s az ország távlatosabb érdekeit semmibe vevő, gátlástalan és destruktív politikájának eredménye, de óvakodnék egy sokszereplős játéktérben egyetlen résztvevőre szűkíteni a felelősséget a játék kimeneteléért.")
Tamás Gáspár Miklós, (A Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság, illetve a magyar kormány közötti nézeteltérésben véleményem szerint a magyar kormánynak, az Orbán Viktor vezette jobboldali kormánytöbbségnek volt igaza.")  Para-Kovács Imre („Elveszett egy óriási lehetőség: egy borzalmasan támogatott kormánypárt népszerűtlen intézkedéseket hozhatott volna, hogy majd szerencsétlen unokáinknak jó legyen, hogy megmutassa a teszetosza szociknak, hogyan is kell erős kézzel, de demokratikusan országot vezetni, nem betojni minden népszavazástól, nem beijedni a tüntető közalkalmazottaktól és nem félni saját maguktól."), Andrassew Iván („Nem megyek Bécsbe, nem olyan időket élünk. Nem is érdekel. Majd tavasszal, vagy amikor már látom, hogy mi van itt. Lassan összeáll, hogy mi lesz a Szabad Magyar Televízió második adásában. Még két napunk van, és Magyarországon vége a sajtószabadságnak.")
Még nem tudni, hogy a portált és televíziót miként fogadja a megosztott amerikai magyarság. Persze a szerzők nem feltétlenül hozzájuk, hanem inkább egymáshoz és amerikai liberális kollégáikhoz akarnak szólni.
Heti Válasz | Orbán egy beteg ember: Amerikába menekül a ballib értelmiség

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése