2011. január 1., szombat

168 Óra Online - Schmitt sétálva beszélt tisztességről, nyíltságról, becsületről

Az új esztendő első napján vessünk számot az elvégzett és a még ránk váró feladatokkal, ne fogadjunk meg semmit, csak tegyük a dolgunk bölcsességgel, emberséggel – mondta szombaton Schmitt Pál köztársasági elnök, aki televíziós újévi köszöntőjét a Sándor-palotát bejárva mondta el.
Ami hiányosságunk volt az óévben, azt pótoljuk be, ami büszkeségünk volt, annak szellemében folytassuk cselekedeteinket, mondta az államfő.

A beszéde közben a Sándor-palota több termén átgyalogló államfő kiemelte: van oka büszkeségre mindenkinek. Bár hatalmas veszteségek, családi tragédiák árán, de mégis, olyan, talán soha nem látott összefogást mutatott a nemzet, mely nem kérdezett származásról, anyagi helyzetről, csak adott, mert szükség volt rá.

Schmitt Pál úgy fogalmazott: "csalfa lenne", ha nem ismernénk be, hogy van még teendő az újévben is. Mint mondta, személyes és nemzeti kihívások sora tornyosul az ország előtt, gazdasági és társadalmi problémákon kell úrrá lenni – írta az MTI.

Véleménye szerint Magyarországot és polgárait súlyos anyagi helyzetbe sodorta a korábbi évek felelőtlen gazdálkodása. "A magyarok 2010-ben összefogtak, hogy újra megtalálják a saját útjukat. Letették voksukat az újrakezdés mellett" - jelentette ki a köztársasági elnök.

Schmitt Pál közölte: az új évtől azt reméli, hogy "kinyílik az életünk". Mint fogalmazott, lesz törvényi és kormányzati erő, amely megvédi a munkahelyeket, az otthonokat, erősíti a családokat. Az államfő elmondta, abban is bízik, hogy több lesz a tisztesség, a nyíltság, a becsület.

Az államfő a soros uniós elnökség kapcsán azt mondta: január elsejétől, fél éven át nem csak saját, de százmilliók életének jobbítása is a mi vállunkat terheli. "A sors játéka, hogy ez idő alatt újra egy fennhatóság alá kerül minden Európában élő magyar, s ha közjogi értelemben nem is, de szellemében, még ha fél esztendőre is, egyesülhet nemzetünk" - emelte ki.

Véleménye szerint az európai uniós elnöki tisztség hatalmas lehetőség az ország és a nemzet számára. Mint fogalmazott, az ország tekintélyt vívhat ki azzal, ha megmutatja, hogy nem csak saját sorsát tudja kezébe venni, és szilárdan tartani, de, ha a szükség úgy hozza, másokért is helyt tud állni.

Szólt arról is, hogy új alkotmány születik. Közölte: a legfontosabb alapokmány támaszt és biztonságot fog nyújtani mindenki számára. Schmitt Pál szerint azzal, hogy a magyarok a Himnuszt éneklik éjfélkor annak a jele, hogy a magyarok ilyenkor az összetartozást ünneplik.
168 Óra Online - Schmitt sétálva beszélt tisztességről, nyíltságról, becsületről  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése