2011. május 7., szombat

168 Óra Online - Szégyen

 Ha van igazán rossz sajtóvisszhangja valaminek, akkor Orbánék „húsvéti alkotmánya” az. Természetesen nem föltételezzük, hogy mindazok, akik ráhúzták a vizes lepedőt a kormányra, az első betűtől az utolsóig olvasták is a szöveget, viszont láthatóan pontos ismeretekkel rendelkeznek arról, hogy az új alaptörvény nem a konszenzuskeresés jegyében született, hanem úgy és azért, hogy szülőjének – annak a bizonyos egyetlen, „kétharmados” pártnak – az ideológiáját az egész országra ráerőszakolja, és hogy e párt hatalmi eszközeit akár egy nagyon távoli jövő betonjába öntse. ACZÉL ENDRE írása.
Nem is tudni, hogyan született. Többen gúnyosan felidézik, hogy Szájer József iPadjén, utazás közben. Az Európa Tanács Velencei Bizottsága (ugyanaz a testület, amelyet Martonyi külügyminiszter még az első Orbán-kormány idején arról biztosított, hogy eszünkben sincs a kettős állampolgárság intézményének meghonosítása) a szövegezés folyamatának „átláthatatlanságát” még szóvá is tette. Mégpedig azzal a szúrós kiegészítéssel, hogy nem folyt megfelelő párbeszéd többség és (ellenzéki) kisebbség között, elmaradt a nyilvános vita, és maga a szöveg csak pár héttel az elfogadása előtt került napvilágra.



A szövegezők elfogadhatatlan magányát tette szóvá Németország legtekintélyesebb értelmiségi hetilapjának, a Die Zeitnek két jogtudós szakértője is, mondván: „Egyetlen alkotmány sem önmagáért való. Az alkotmányok hivatkoznak egymásra, és tanulnak egymástól. Az alkotmánybíróságok kölcsönösen ismerkednek egymás ítéleteivel. Jogtudósok és politológusok kutatják: mi és hol funkcionál, s ha nem, miért nem. Mintát és példát szolgáltatnak erre az 1989 után született közép- és kelet-európai alkotmányok, amelyek a világ sok jogászának, politológusának és filozófusának a vitáiban, tanácskozásaiban nyertek közös formát. Idesorolható Magyarország alkotmánya is, amelyet eredetileg ideiglenesnek szántak, ám amely a céljának azóta kitűnően megfelelt.”

Ide akaródzik csippentenem egy megjegyzést. Azok, mint az iménti németek is, akik a megfelelő és illő alkotmányozási folyamat elmaradása miatt „kárognak”, csak azért lehetnek meglepve, mert nem olvasták Orbán kötcsei beszédét a „centrális erőtérről” s különösen „a terméketlen viták” kiküszöböléséről.

A Die Zeit cikkéből két posztulátumot emelnék ki. Egy: a húsvéti alkotmány aláássa a jogállamiságot. Kettő: sérti a demokrácia elvét. Egyfelől azért, mert az Alkotmánybíróság jogkörének megnyirbálásával játékteret nyit maga előtt olyan, alkotmányellenes szabályok törvényerőre emeléséhez, amelyekkel szemben azután senki nem tud semmit tenni. Másrészt azért, mert a kétharmados (nagyrészt még elfogadásra váró) sarkalatos törvényekkel eleve korlátozza minden későbbi kormány mozgási lehetőségét, mivel a „kétharmadosság” (amely ma van Magyarországon) nem szabályszerű, hanem kivételes állapotnak tekintendő.

Ugyanezeket a gondolatokat emelte ki, járta körül és cifrázta publicisztikusan a német nyelvterület sajtója. Az NSZK vezető hírmagazinjának, a Der Spiegelnek az internetes oldalán – mintegy a részletek összegezéseként – ez volt olvasható: „Magyarország Európa szégyene.” A lap ezt a szokatlanul erős kifejezést a német közszolgálati televízió, az ARD esti háttérműsorának kommentárjából merítette. Ott szó szerint ezek hangzottak el a „szégyenünkről”: „Fura, hogy miközben egyes országok egyre több hasznot húznak (értsd: anyagilag) az Európai Unióból, annál inkább növekszik bennük a hajlam Európa-ellenes érzelmekre. Az alkotmányos állam nagyjából-egészéből megsemmisült, a majdani választások gyakorlatilag eljelentéktelenednek, a médiát korbáccsal tanítják rendre, amiképp a színházakat és a múzeumokat is, meg minden mást, ami egy nemzet kultúráját alkotja. Nyoma alig marad a pluralizmusnak, a sokszínűségnek, egy szabad társadalom alapvonásainak. Ha manapság az ember Magyarországon politikáról beszélget, olyan félelmet tapasztal, mint az NDK idejében. Ebben az állapotában Magyarország már nem tartozik az Európai Unióhoz. Magyarország Európa szégyene. De Európa semmit se mond.”

De mond. És nemcsak Európa. Éppenséggel az a német politikus – Werner Hoyer külügyi államminiszter –, aki nyilvánosan szót emelt a médiatörvény miatt, most a lényeget tekintve azt mondta, hogy a húsvéti alkotmány éppenséggel enyhíthette volna régebbi keletű aggályait; ehelyett súlyosbította azokat. Mi több, „felszólalt” – ráadásul Budapesten – Ban Ki Mun, az ENSZ (bársonyos nyelvű) főtitkára is, nyugtázván azt a „nyugtalanságot”, amelyet az új magyar alkotmány az ország szomszédaiban kelt.

Miért is? A magyarázat a müncheni Süddeutsche Zeitung kommentárjában lelhető fel, ekképpen: „Az alkotmány bel- és külpolitikai értelemben is az ideológiai és etnikai türelmetlenség szellemében fogant. Egyeseket a két világháború közötti fasiszta retorikára emlékezteti. A szomszédos országokban ez (nyilvánvaló utalás a Nemzeti hitvallásra) annak a régi Magyarországnak a kulturális arroganciáját és erőfitogtatását idézi fel, amely próbálta elmagyarosítani őket. Az új alkotmány azzal az igénnyel lép elő, hogy a magyar állam minden más magyart képvisel, azaz azt a hárommilliót is, aki a szomszédos országokban él.”

Sorozatban lehetne még idézni német és osztrák lapokat – a Frankfurter Allgemeine Zeitungot kivéve egymást múlják felül szúrósságban –, de azt kell mondanom, hogy a húsvéti alkotmánynak ez a fogadtatása eleve be volt árazva. Részben az előzmények miatt, amelyeket a Financial Times így foglalt össze: „Mr. Orbán párthíveket nevezett ki minden kulcspozícióba, meggyöngített vagy feloszlatott független intézményeket, elfogadtatott egy vitatott médiatörvényt, és gyakorlatilag államosította a magánnyugdíjpénztárak vagyonát.”

Részben – nagy részben – azonban amiatt, mert a német tulajdonú nagyvállalatokat és pénzintézeteket olyan súlyos érdeksérelem érte Magyarországon a különadók kivetésével, ami nemcsak egyfolytában mérgezi a levegőt, hanem „leszivárog” a sajtóba is. Egyáltalán nem állítom, hogy a német sajtó emiatt vesz revánsot Orbánékon, azt azonban igen, hogy egy jogalkotást nem lehet csak önmagában nézni, függetleníteni a környezettől, a jogalkotó korábban tapasztalt intézkedéseitől.

Jellemző, hogy amikor Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár egy budapesti nemzetközi üzleti konferencián az államadósság megfékezésének az alaptörvénybe iktatott rózsás távlataival terelte hallgatóságát az alkotmány iránti bizalom érzületei felé, megszólalt a Deutsche Telekom által tulajdonolt Magyar Telekom (német) vezérigazgatója meg a Citibank regionális vezetője, s mindketten elkezdték felhánytorgatni a különadókat, amelyeknek történetesen az alkotmányhoz semmi közük.

Arra nézve, hogy mi várható, vissza kell térnünk a Die Zeithez. A jövőkép, amelyet a szerzők megrajzolnak, semmi vigaszra nem ad okot. Szerintük ugyanis Magyarország „legnagyobb alkotmányos válsága” akkor következik majd be, ha a Fidesz-kormányt leváltják. „Akkor ugyanis abból az érzületből, hogy itt nem minden magyar ember, hanem egyetlen párt alkotmányát fogadták el, kinőhet a korrekció óhaja. Akkor Magyarország, miképp 1989-ben, megint azzal a feladattal áll majd szemben, hogy találjon egy széles legitimációval (elfogadottsággal) rendelkező alkotmányos alapot, amely független attól, ki van éppen hatalmon. Egy annyira megosztott politikai mezőben, mint a magyar, ez nem lesz könnyű dolog, de annál fontosabb.”
Forrás : 168 Óra Online - Szégyen

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése