Részletek -első rész
Orbán Viktor személyisége nem is olyan bonyolult, mint sokan hiszik. Kövér László a
tudatalattija, és Simicska Lajos a felettes énje. Bár talán ez így nem is igaz. Lehet,
Simicska Lajos a tudatalattija, és Kövér László a felettes énje.
Köznapibban fogalmazva: az egyszemélyes focicsapatnak – amelyben Orbán Viktor a
kapus, a hátvéd, az összekötõ, és legfõként a középcsatár – Kövér László a trénere,
Simicska Lajos pedig a menedzsere. S ennek a csapatnak nem Várszegi Gábor a
tulajdonosa, hanem õk hárman maguk, valamint családtagjaik, barátaik és üzletfeleik,
akárcsak Nyuszinál, ahol Micimackó és Malacka egyaránt kimaradt a tulajdonosi körbõl.
Ámbátor Magyarországon ma tízmillió Micimackó él, Orbánék viszont nincsenek többen
ötvennél. De hiába: “Minél inkább havazik, annál inkább hózik”.
*
Az Orbán családban négy férfi van. Ebbõl kettõnek Gyõzõ a neve, egynek Viktor. A
negyediket Áronnak hívják, ez vagy azt jelenti: ihletett, tisztánlátó, vagy inkább azt: a
bátorság hegye.
*
A nép – fõként két választás között – jobbára viccekben alkot ítéletet.
A kezdõ miniszter leszerzõdik a parlament focicsapatába. Kövér eligazítja:
– A legfontosabb, hogy ugyanúgy viselkedj, mint a politikában: ha nem tudod a labdát
elrúgni, akkor az ellenfélbe rúgjál jó nagyot, nehogy tovább szaladjon! Na, kezdjük! Hol
a labda?
Mire Orbán bentrõl a pályáról kikiabál:
– A francba a labdával! Kezdõdjön a játék!
– Honnan, mibõl érthetõ meg a mai Orbán Viktor? – kérdeztem 2001 nyarán Kéritõl,
Orbán sok társának egykori tanítójától, a Fidesz bölcsõjének számító szakkollégium
alapítójától.
– Kizárólag a múltjából és abból a csoportból, amely körülveszi. Ha reális könyvet akarsz
írni Viktorról, sokkal többet kell foglakoznod a régi, az egészen fiatal, a kezdõ Orbán
Viktorral, mint a gyakorló profi politikussal.
– Miért?
– Ehhez messzirõl kell kezdenem. A Fideszben összesen három ember van, aki a mai
napig nem lecserélhetõ: Orbán, Kövér és Simicska. Kövér és Simicska azok, akik
tehetnek bármit, akikkel történhet bármi – Orbán soha nem fog leszakadni róluk. Mert
nem tud. Azt ne higgye valaki is, Orbán Viktor nem volt és nincs tisztában azokkal a
dolgokkal, amiket Simicska Lajos mûvelt, ne lenne tisztában azzal, milyenné vált Kövér
László természete ! De ezek nem számítanak nála és neki. Ezek olyan régi, bejáratott
barátságok, amelyekben már nincs helye semmiféle mérlegelésnek.
Ha nem tudjuk elképzelni azokat az erõket, amelyek összehozták a nyolcvanas évek
elején-közepén ezeket a fiúkat, s teremtettek köztük el nem múló lojalitást – soha nem
fogjuk ezt megérteni. Abban a korban, amelyben sok-sok – ha nem is szó szerinti –
üldöztetés, rugdosás érte õket, sokszorosan megélték: számíthatnak egymásra. És ebbõl
azt a téves következtetést vonták le: csak egymásra számíthatnak. Semmi mást nem
tudnak ennyire biztosan, mint ezt. Azzal a tíz-húsz emberrel, aki körülveszi õket – mint
Gyõri Tibor, Kövér Szilárd, Stump
Orbánék ebbõl a csoport-normából ki tudtak hozni, és föl tudnak mutatni néhány olyan
mintát, amelyben több százezer ember magára ismerhet. A politikai gengszter-miliõt
eltakarja a politikai giccs: – Mi vagyunk a vidékiek! Mi vagyunk az elsõgenerációs
értelmiség! Mi vagyunk a romlatlanság! Mi már tudunk angolul! Mi vagyunk az új, a
szaktudáson alapuló jövõ! – És így tovább. Ezek a szlogenek képesek eltakarni sok
mindent. Fõképpen a tényleges cselekvéseket, az elkövetett disznóságokat.
Hiszen mi tartotta össze a Kádár-éra politikai vezetõit? A kölcsönös bizalmatlanság és
félelem. Mi tartotta össze az Antall-kormányt? Semmi, szét is esett folyton. Antall József
szûk körben néhányszor bevallotta: saját kormánya tagjait nem is ismerte, kormányzás
közben döbbent rá, kikkel dolgozik együtt. Mi tartotta össze a Horn-kormányt? Pláne
semmi. Horn az emlékirataiban részletesen szól róla: úgy utálta saját kormányának vagy
a felét, mint a fene, mélyen megvetette õket, egyetlen pillanatig sem bízott meg bennük.
Ezeket a fiúkat viszont van, ami összetartja: az 1981 és -89 között megélt közös múlt
hihetetlenül erõs csoport-kultúrája és csoport-nyomása. Õk ebben az idõszakban legalább
egyszer már lejátszottak minden lehetséges konfliktus-helyzetet. Hallgatóként,
katonaként, ellenzékiként, frissen végzett diplomásként, profi politikusként egyaránt.
Megismerték egymást minden létezõ helyzetben. Tulajdonképpen az utolsó komoly
szétválasztó élményük az volt, hogy a Fidesz alapítása után ki hogy viselkedett, amikor
behívták az ügyészségre. Csaba Iván ezen elbukott, ki is került egy életre a Fidesz
vonzáskörébõl. Aki viszont bent maradt, az örök idõkre tuti megbízható, jól döntõ,
helyesen cselekvõ ember – az õ számukra.
Vagyis – és ezért mondom, Péter, ha azt akarod, az olvasóid megértsék Orbán Viktort,
sokkal többet foglalkozz a korai idõszakkal, az utolsó pár évet úgyis mindenki ismeri az
újságokból, híradókból – a mai Orbán Viktor és környezete számára sokkal kevésbé
meghatározó mind az 1990, mind az 1998 óta eltelt idõszak, mint a ’90 elõtti. Aki érteni
akarja a 2001-es és 2002-es Orbánt, Kövért és a többieket, annak elsõsorban a ’90 elõtti
Orbánt, Kövért kell megismernie, megértenie.. E csoportban ugyanis akkor, ’81 és ’90
között jött létre mindaz az érték, norma, érzés, szabály, amely ma is egyaránt mûködteti a
csoportot mint egészet és egyes tagjait.
– Jól érzed, egyáltalán nem hülyéskedem! Halál komolyan gondolom. Nagyon régóta jól
ismerem Viktort. Három-négy hónap kormányzás után láttam az arcán, hogy kezdi unni a
dolgot. Ez a fiú komolyan el tudott keseredni elsõéves hallgató korában, amikor
alkotmányjog órán értesült róla, hogy csak az lehet az Amerikai Egyesült Államok
elnöke, aki született amerikai állampolgár, tehát hogy van korlát elõtte az életben. De
szerintem már másnap azzal ébredt: ez megoldódik, ha Alcsúthoz csatoljuk az Egyesült
Államokat. Ez egészen más mentalitás, amit az átlagemberek elképzelni sem tudnak.
– És a többiek is ilyenek?
– Sõt, hihetetlenül jól illeszkednek egymáshoz. Kövérnek vannak víziói, de nem akar
elsõ ember lenni, mert tudja, hogy nem alkalmas rá; Áder végtelenül fegyelmezett,
fantáziátlan végrehajtó típus; Stumpf tehetséges szisztematizáló és rendszer-alkotó;
Szájer eszméletlenül tehetséges és cinikus; Simicska gátlástalan – gyönyörûen
összeillenek.
A FENEGYEREK
A pesti folklór úgy emlegeti: a papa félig cigány, a mama félig zsidó. Egyik sem igaz.
Sokakat lepett meg idõsebb Orbán Gyõzõ, amint kezdett liberális szövegeket hangoztatni,
mihelyt a Fidesz liberális pártként szerepelt. Addig nem ilyen ember volt. Szülei a háború
alatt Csepelen éltek, kommunistákat bújtattak. Aztán leköltöztek Tabajdra, majd a Fejér
megyei Alcsútdobozra. Gyõzõ apja, Orbán Mihály, a Don-kanyart megjárt rabiátus ember
– a nagypapa, akihez a Viktor gyerek a legerõsebben kötõdött – Csepelen dokkmunkás
volt, Alcsúton az állatorvos mellett felcser, aztán a téeszben állattenyésztési brigádvezetõ.
Õ volt a kemény Miska bácsi, a felesége meg a csupa szeretet, a kisunokákat mindig
pudinggal váró Magdus néni – így emlegetik õket ma is Alcsútdobozon. 9x8 méteres,
egyszintes házuk ugyan rég üresen áll a kis falu fõutcájának közepe táján, de az udvar
szépen rendben tartott, állítólag a sokat emlegetett bányából jár ki valaki füvet nyírni, a
fákat, bokrokat megnyesni.
Idõsebb Orbán Gyõzõ igazi kemény pater familias. Megköveteli a rendet, a fegyelmet, a
tiszteletet a szülõk iránt – mindmáig. A több mint húszfõs nagycsalád minden tagja ma is
köteles havonta egyszer részt venni a nagycsaládi ebéden, a gyerekek, unokák legalább
kéthetente hétvégén ott kell, hogy legyenek náluk. Mindenkit beszámoltat mindenrõl,
megbeszélik egymás dolgait. Régebben, amikor kicsik voltak, keveset beszélt a
gyerekeirõl, ha mégis, inkább csak a kis Gyõzõt és Áront emlegette, Viktor alig-alig
került szóba a családról szóló tereferék során. Viktornak legfeljebb a balhéi forogtak
közszájon, amelyeket apja keményen megtorolt. Mokány, nyers, erõs férfi az Orbán
család feje – sokáig járogatott el súlyt emelni –, nagyot is tud ütni. Minden évben
legalább egyszer-kétszer úgy megverte Viktor fiát, mint a répát; nem csupán néhány
pofon csattant el, hanem alaposan, módszeresen aprította a gyereket, majd kamaszt.
Viktor utálta is az apját emiatt, hosszú ideig erõs gyûlölet élt benne. Szeretett volna,
próbált is lázadni ellene, de a fizikai erõszakkal szemben nem sokra ment. Apjának
viszont újra és újra akadt oka a megtorlásra.
Viktor ugyanis nagyon rossz gyerek volt, nagy pofájú, erõszakos, akaratos; állandóan
botrány volt vele, egyik intõt kapta a másik után, igazgatói intõt, rovót is szép számmal.
Folyton hõbörgött, ellenkezett, verekedett; kilógott a napközibõl focizni; föllõtték a
labdát a tetõre, és úgy szedték le, hogy elõbb föltörték a lányvécé ajtaját, majd
kibontották a tetõcserepeket. Másszor büntetésben volt, s annak részeként nem kaphatott
repetát az ebédbõl, erre megkérte osztálytársát, vegyen el õ még egy adagot, majd
nekilátott belakmározni. A tanárnõ észrevette, el akarta venni tõle, mire õ a falhoz vágta
a mákos süteményt, tányérostól, és tegezve kiabált: – Itt van, nesze! – Többször kellett
iskolát váltania, mert a tanárai nem bírtak vele; hol Alcsútra, hol Felcsútra, hol
Vértasacsára járt, mert elõbb-utóbb mindenünnen kiállt a szekere rúdja. Az sem volt elég
az üdvösséghez, hogy nagyon aktív volt az úttörõ-életben, már negyedikes korában
õrsvezetõ lett, halálos komolyan vette az úttörõk 12 pontját; de ott is elsõ, vezér akart
lenni, folyton meg akart szerezni minden vezetõ posztot.
A Teleki erõs, jó gimnázium volt. Orbán osztályfõnöke, Rimele Géza – azóta már
meghalt – lomha, százhúsz kilós, nagyon jó ember volt. A matematikát és a fizikát ugyan
nem jól tanította, de megfogta tanítványait jóságával, õszinteségével. Orbán õt is sokszor
becsapta, de legalább utána szégyellte magát. A gimnáziumban is mindig fölfelé
barátkozott. A nála két évvel idõsebb fiúkkal focizott, a fölsõbb évfolyamos lányok körül
forgolódott. Aránylag jól tanult, végig négy egész körül volt az átlaga. Matematikából,
fizikából gyöngén szerepelt, kémiából jobban, az irodalmat és a történelmet szerette. A
középiskolában is rendetlen, neveletlen volt, különösebben a társai sem szerették, állandó
hepciáskodása alapján az lett a gúnyneve: Kecó, ami a kekec kevéssé leplezett változata.
Osztálytársai egyszer pulóverénél fogva fölakasztották a folyosón a kabát-akasztóra, és
otthagyták lógni, kalimpálni, amíg Rimele tanár úr, aki éppen kilépett a fizikaszertárból,
le nem akasztotta a fogasról. Ennek ellenére vezérkedési hajlama eredményesen
mûködött, KISZ-titkár lett.
Összejött a gimnáziumban egy baráti kör is: Simicska Lajos, Varga Tamás, Hermann
Róbert, még vagy ketten-hárman, akik rendszeresen összejártak; s Orbán ekkor
találkozott elõször azzal, amit késõbb ellenzékiségnek neveztek. Amolyan
önképzõkörként sajtófigyelést szerveztek egymás között, a Szabad Európát hallgatták,
könyveket beszéltek meg, vitatkoztak Jaltáról, Afganisztánról, ’56-ról, errõl-arról. Orbán
a családjából nem hozott rendszer-ellenes beállítódást – az Orbán családban egyáltalán
nem esett szó politikáról, senki nem politizált otthon –, a többiek azonban igen, s erõs
hatást gyakoroltak rá.
Amint a szolnoki klánból, a fehérvári csapatból is szépen kerültek ki magas funkciójú
vezetõk. Simicska és Varga Tamás karrierje közismert, de került innen megyei
önkormányzati elnök, polgármester, Postabank portfólió vezetõ és így tovább, egészen
Grespik Lászlóig, a Fõvárosi Közigazgatási Hivatal kenyérdobáló, Verebes Istvánékat
beperlõ vezetõjéig.
Orbán Viktor egyetemi hallgatót az elsõ évtõl kezdve eléggé hidegen hagyták a
jogtudományok. Berendezkedett arra, hogy a vizsgákat le kell tenni, tehát pontosan
annyira magolt be mindent, amennyire szüksége volt, hogy átmenjen a kollokviumokon,
szigorlatokon, de egyáltalán nem érdekelte, amit meg kellett tanulnia. Az államelmélet, a
jogelmélet, az éppen éledezõ politológia, politikatörténet annál inkább. Akkoriban úgy is
gondolta: nem jogi pályára megy, hanem kutató vagy oktató lesz, és ezekkel az elméleti
tárgyakkal fog foglalkozni. Olyannyira, hogy másodéves korában azzal állított haza: –
Abbahagyom az egyetemet! Ennek semmi értelme, úgysem leszek jogász! Nem akarom
kiszolgálni mindazt, amit nem szeretek, a jogi munkámmal. Ti komoly menázsit adtok
nekem; gondoljátok meg, akarjátok-e ezt akkor is nyújtani, ha nem lesz belõlem jogász!
Lehet, lófráló, össze-vissza értelmiségi leszek az egyetem után. Ha ti ezt helytelenítitek,
hagyjátok abba a támogatásomat!
– Az nem úgy van! – felelt az apja. – Amit az ember elkezd, azt be is kell fejezni! Azt a
támogatást, amit eddig, ezután is megkapod, de nem hagyhatod abba az egyetemet! Ha
nem leszel jogász, majd leszel más. – Így aztán Viktor folytatta a tanulmányait.
Nem több mint három héttel az elsõ szemeszter megkezdése után Orbán és Simicska már
Stumpf István mellett jelent meg jobbra-balra. Stumpf furcsa megérzéssel azonnal
“lecsapott rájuk, és szárnyai alá vette õket”. Õ hozta össze õket az akkor már negyedéves
Kövér Lászlóval, és körével, az idõsebb szakkollégistákkal.
A Budaörsi úton ugyanis már évek óta mûködött a szakkollégium. Amit Chikán Attila
1972-ben hozott létre a özgázon, a Rajk László Szakkollégiummal, azt Kéri László ’77-
ben kezdte el a jogon, a Budaörsin. Nem külön épületben, de saját programokkal, az
egyetemtõl független elõadókkal, és pláne más felfogással. Társadalmi, politikai kérdések
kerültek itt terítékre, nagy vitákkal, sok olvasással, önmûveléssel. Az elsõ emeletet – ahol
Kövérék laktak, s folyt ez a szervezõdés – az egyetemi folklór intelligencia-szintnek
hívta. Stumpf István késõbb ezt írta: “Az 1977 õszén indult jogász szakkollégium –
amely az 1300 férõhelyes mamut kollégium egyik részkollégiumának mintegy 20-40 fõt
érintõ szervezõdése volt – elsõsorban az oktatás hiányjelenségeire keresett választ,
valamint a társadalomtudományi kultúrában jelentkezõ fehér foltokat kívánta betölteni.
Valójában a rendszeres együttlétre építõ alternatív kollégiumi életforma volt. Alternatíva
a krónikus együttivásokhoz, a szobák zárt ajtói mögé visszahúzódó, mindennel szemben
szkepszisüket hangoztató, az állandóan hazajáró kollégiumi magatartásformával
szemben.” Ennek lettek tagjai Orbánék is.
Egyébiránt ma is izgalmas lenne valakinek utánanéznie: mikor ejtette ki utoljára Orbán
Viktor a száján ezt a nevet: Bibó István? Annak a Bibónak a nevét, aki a Kényszer, jog,
szabadság címû tanulmányában elõre megírta a Fidesz politizálási stílusát is. Szerinte az
ilyen társadalmi struktúrák kialakulásának fontos eleme a félelem. Amely félelemtõl vagy
úgy szabadulnak meg politikusok, hogy maximalizálják hatalmukat, despotikusan
gyakorolják a hatalmat – egészpályás letámadás, minden terület lenyelése, mondják ma.
Vagy éppen ellenkezõleg, úgy, hogy minimalizálják a maguk erõterét – ezt ma nemigen
halljuk emlegetni.
Stumpf István – egyébiránt párttag, a volt KISZ KB elsõ titkára, belügyminiszter Horváth
István veje – lett a Ménesi úti szakkollégium elsõ igazgatója, villámhárító a hatalom és az
egyetemisták között. Sem párttagságának, sem családi hátterének nem volt köze
kinevezéséhez, inkább Kériéknek, s a tanszéknek, ahová méltán került be.
Már ’83 tavaszán, a tanév vége felé elindult a toborzás, hogy õsszel majd kik
költözhetnek a Ménesi útra. A legtöbb jelentkezõt Orbánék szedték össze, a saját
évfolyamukról, és persze különösen azok közül, akikkel szimpatizáltak. Szeptemberben
Esztergomban külön tábort szerveztek, hogy ott tervezgethessenek: milyen legyen a
szakkollégium. Nagy vita zajlott: milyen esélyeik vannak az egyetem vonalával
ellentétesen megteremteni maguknak a tanulás, a társadalmi érdeklõdés kiélése, a szabad
viták terepét. Elõzõ évben zajlott a lengyel válság, decemberben a rendkívüli állapot
kihirdetése, ez persze eléggé rányomta a bélyegét a magyar kilátásokra is.
– 1985-re Magyarországon is éles válsághelyzet áll elõ, és hatalmas társadalmi robbanás
várható! – jelentette ki Orbán. – Nekünk arra kell készülnünk!
Amikor egyetemista kora legelején Orbán és köre cikizte, gúnyolta a KISZ-t, a hallgatói
önkormányzatot, azt kezdetben ezeknek rossz mûködése ellen tette, s nem a rendszer
ellen. Több volt ebben a minden, a bármi elleni lázadás, mint a tudatos szembeszegülés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése