Az a nap, amelyen a nyugati világ elbúcsúzik az óévtől,
I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a
keresztény egyház vezetőjének és 335-ben, december utolsó napjaiban
hunyt el Rómában.
A nyugati újév Julius Ceasar naptárreformja után került január 1-jére, általánossá azonban csak 1582-ben, a Gergely-naptár bevezetésével vált. Addig, sok más valláshoz hasonlóan, az újév hagyományosan a tavasz fordulóján kezdődött. Ráadásul a katolikus egyházi év kezdete sem január 1., hanem tradicionálisan az adventi időszaktól (a készület első vasárnapjától) Krisztus Király vasárnapjáig számított időszak. Így a „világi” évforduló nem is jeles ünnep a liturgikus év szerint – ilyenkor csupán a „hagyományos” istentiszteleti rend érvényes.
Volt, hogy előrecsúszott vízkeresztig
Szilveszterkor a katolikusok I. Szilveszter pápa mennyei születésnapjára emlékeznek. Ez az ünnep a nyugati kultúrkörben sokáig ide-oda tolódott: volt, amikor december 24-én ünnepelték, de előfordult, hogy előrecsúszott vízkereszt, illetve a Háromkirályok napjára, január 6-ára. Csupán 1691-ben XII. Ince pápai döntésével rögzült január elsejére.
Diós István a Szentek életének kompendiumában összegyűjtötte a neves névadó életének fontosabb momentumait: Szilveszter (Sylvester) római születésű volt, s majdnem huszonkét évig, 314-től 335-ig vezette a római egyházat. Elődje, Miltiádész pápa alatt szabadult meg Róma Maxentius zsarnokságától, ez meghozta az Egyház számára a szabad vallásgyakorlást is. Tanúk szólnak amellett, hogy Szilvesztert hitvallóként tisztelték, mivel az utolsó üldözésben, Diocletianus idejében szorongattatások közben is megvallotta Krisztust.
Nem is kedvelte Rómát, alig járt ott
Diós szerint Szilveszter pápaságának egyik legfontosabb teendője volt az egyházi élet megszervezése Rómában. Maga a császár nem kedvelte Rómát, egész uralkodása alatt mindössze háromszor fordult meg benne, akkor is csak rövid időre. Ám éppen e távollétnek köszönhető, hogy nem került sor a pápa és Konstantin császár között olyan összeütközésekre, amilyenbe a keleti püspökök kényszerültek.
Szilveszter pápaságára esett két fontos zsinat: a 314-ben a dél-franciaországi Arles-ban és a 325-ben pedig Niceában megrendezett, ez utóbbi Krisztus istenségének közös megerősítéséről is közismert. Ám valami okból Szilveszter egyiken sem vett részt, csak követek útján, máig sem tudják, miért maradt távol. Valószínű, hogy azért képviseltette magát küldöttekkel, mert az addigi gyakorlat szerint a zsinatokon mindig a zsinatnak helyt adó város püspöke elnökölt.
Csak legendák
Szilvesztertől semmi írott emlék nem maradt ránk. Száz esztendővel Szilveszter halála után hozzáfogtak ahhoz, hogy a történeti források hallgatását pótolják a pápa és a császár kapcsolatára nézve. Nem tudták elviselni, hogy semmi komoly adat nincs arról, milyen viszonyban volt egymással – állítja Diósi.
Legendát költöttek, amely szerint Konstantin Rómában székelt, és szoros kapcsolatban állt Szilveszterrel, holott valószínűleg szót sem váltottak egymással, talán csak messziről látta Szilveszter a városba látogató császárt. Ez a „helyesbítés” a mai történettudomány szemében hamisítás, de a minősítés semmit nem változtat azon a tényen, hogy a legenda az egész középkoron át lényegesen befolyásolta az Egyház és a birodalom kapcsolatát.
A legenda szerint a császárt Szilveszter gyógyította meg súlyos betegségéből, majd meg is keresztelte. A császár hálából nagy ajándékokkal halmozta el az Egyházat. E legenda magvának rendkívül nagy hatása volt az egyházi állam, illetve a birodalom és a pápaság középkori kapcsolatának alakulására. A történet szerint Konstantin törvényt alkotott, melynek értelmében „az egész földkerekség papjainak a római püspök ugyanúgy a feje, ahogyan az összes hivatalnokok feje a császár''. A legenda késői ábrázolása a Vatikáni Múzeum Konstantin-termében látható, és mutatja a későbbi korok elképzelését Konstantin megtéréséről és ennek egyháztörténelmi jelentőségéről.
Forrás : http://www.mindennapi.hu/cikk/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése