Népszabadság - Móricz Simon
- L. Simon László kulturális államtitkár bejelentette, a
kulturális intézményvezetői posztok kötelező megpályáztatása helyett
célszerűbb lenne, ha a fenntartó egyedül döntene és nevezne ki. Jobban
örült volna, ha így választják az utódját?
- Most sem pályázaton választottak. Egyszerűbb és egyenesebb pályázat nélkül, ha ez a kinevező felelősségvállalásával jár is, de félek, ez arról szól inkább, hogy még könnyebben lehessen saját embereket helyzetbe hozni.
- Hogyan sakkozott volna az életével, ha egy éve bejelentik: Vidnyánszky Attila az új igazgató?
Ez a szándék eddig sem volt titok. Amikor Balog Zoltánt kinevezték miniszternek, az egyik első mondata az volt: nem elég nemzeti a Nemzeti Színház. Ebből sejteni lehetett, hogy ideológiai problémájuk van az intézménnyel. Annak dacára, hogy a Nemzeti Színház fennállása óta ritkán volt olyan sikeres, mint most. Nem sakkoztam volna máshogy az életemmel. A pályázatot is azért csináltam végig, mert tartozom ennyivel magamnak, a társulatnak, a nézőknek.
- Az utolsó pillanatig azt állította, hisz abban, hogy megnyerheti. Mi értelme volt ennek a színjátéknak?
- Nem volt ez színjáték, abban reménykedtem, hogy a munka számít.
- Mi idegesítette annyira a hatalmat ebben a színházban?
- Biztos köze volt ahhoz, hogy nem ez a kormány nevezett ki. Fontos ugyanis, hogy mindenhol a megbízható saját emberek kerüljenek pozícióba... Aztán idegesítő lehetett, hogy nem romantizáltunk. Biztos idegesítő volt a személyem, és az is, hogy a határok tágításával kísérleteztünk. Problémás ügyekről beszéltünk. Azt érzem ugyanakkor, erre az öt évre büszke lehet a magyar kultúra. Akik idejárnak, azok garantáltan büszkék. Bizonyíték rá a mostani „katasztrófaturizmus”. Azt lehet érezni, mint egy határlezárásnál: hadd szívjunk még egy kis levegőt. Pedig nagyon különböző típusú emberek a nézőink, de tudja mindenki, nem mismásolunk, sem ide, sem oda nem dörgölőzünk. Ilyen szempontból nem politizált a Nemzeti. Tény, hogy a fasiszta eszmék és a kirekesztés ellen erős és határozott álláspontot képviseltünk. Ez sem politikai álláspont, hanem értelmiségi.
- A vezető kultúrpolitikusok – akár élőben, akár dvd-n – látták az előadásaikat, és elismerték, hogy ez jó színház. Volt, aki még gratulált is önnek. Akkor mi lehetett a baj?
- Mindenki Barabást kiált, mégis Jézus lesz belőle. Mielőtt félreértenék: nem hasonlítom magam Jézushoz, csak ez a példa jutott eszembe. Külön-külön mindenki szereti az előadásainkat, együtt nem. Se művészi, se gazdasági ellenérvet nem hallottam. Egyoldalú ideológiával alátámasztott kultúrát valóban nem képvisel. De hát ennyire nem élünk az ötvenes években. Abszurdnak tartanám.
- Az ön kinevezése is politikai volt – mondják a mostani igazgatóváltás szimpatizánsai.
- Az én kinevezésem? Nem tudok róla. Ha visszagondol, azt lehetett hallani, Balikó Tamás lesz a direktor.
Tovább a nol.hu-ra '
- Most sem pályázaton választottak. Egyszerűbb és egyenesebb pályázat nélkül, ha ez a kinevező felelősségvállalásával jár is, de félek, ez arról szól inkább, hogy még könnyebben lehessen saját embereket helyzetbe hozni.
- Hogyan sakkozott volna az életével, ha egy éve bejelentik: Vidnyánszky Attila az új igazgató?
Ez a szándék eddig sem volt titok. Amikor Balog Zoltánt kinevezték miniszternek, az egyik első mondata az volt: nem elég nemzeti a Nemzeti Színház. Ebből sejteni lehetett, hogy ideológiai problémájuk van az intézménnyel. Annak dacára, hogy a Nemzeti Színház fennállása óta ritkán volt olyan sikeres, mint most. Nem sakkoztam volna máshogy az életemmel. A pályázatot is azért csináltam végig, mert tartozom ennyivel magamnak, a társulatnak, a nézőknek.
- Az utolsó pillanatig azt állította, hisz abban, hogy megnyerheti. Mi értelme volt ennek a színjátéknak?
- Nem volt ez színjáték, abban reménykedtem, hogy a munka számít.
- Mi idegesítette annyira a hatalmat ebben a színházban?
- Biztos köze volt ahhoz, hogy nem ez a kormány nevezett ki. Fontos ugyanis, hogy mindenhol a megbízható saját emberek kerüljenek pozícióba... Aztán idegesítő lehetett, hogy nem romantizáltunk. Biztos idegesítő volt a személyem, és az is, hogy a határok tágításával kísérleteztünk. Problémás ügyekről beszéltünk. Azt érzem ugyanakkor, erre az öt évre büszke lehet a magyar kultúra. Akik idejárnak, azok garantáltan büszkék. Bizonyíték rá a mostani „katasztrófaturizmus”. Azt lehet érezni, mint egy határlezárásnál: hadd szívjunk még egy kis levegőt. Pedig nagyon különböző típusú emberek a nézőink, de tudja mindenki, nem mismásolunk, sem ide, sem oda nem dörgölőzünk. Ilyen szempontból nem politizált a Nemzeti. Tény, hogy a fasiszta eszmék és a kirekesztés ellen erős és határozott álláspontot képviseltünk. Ez sem politikai álláspont, hanem értelmiségi.
- A vezető kultúrpolitikusok – akár élőben, akár dvd-n – látták az előadásaikat, és elismerték, hogy ez jó színház. Volt, aki még gratulált is önnek. Akkor mi lehetett a baj?
- Mindenki Barabást kiált, mégis Jézus lesz belőle. Mielőtt félreértenék: nem hasonlítom magam Jézushoz, csak ez a példa jutott eszembe. Külön-külön mindenki szereti az előadásainkat, együtt nem. Se művészi, se gazdasági ellenérvet nem hallottam. Egyoldalú ideológiával alátámasztott kultúrát valóban nem képvisel. De hát ennyire nem élünk az ötvenes években. Abszurdnak tartanám.
- Az ön kinevezése is politikai volt – mondják a mostani igazgatóváltás szimpatizánsai.
- Az én kinevezésem? Nem tudok róla. Ha visszagondol, azt lehetett hallani, Balikó Tamás lesz a direktor.
Tovább a nol.hu-ra '
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése